Arany és Turgenyev

Arany balladái közt a Tengeri hántás-nak van a legkülönösebb szerkezete. Már V. László és Szondi két apródja feltűnik párhuzamosságával: azonban olyan mesteri (és talán némileg már mesterkélt) párhuzamos szerkezet, a természet és az emberi élet oly folytatólagosan szimmetrikus egybekapcsolása mint a Tengeri hántás-ban sem Arany más művében, sem a magyar irodalom más remekében nem lelhető fel. A balladában az éjjeli pusztán fel-feltűnnek folyton folyvást az emberi sors változatait szimbolikusan jelző hangok és jelenségek.

Kerete egy éjjeli jelenet. Kukoricafosztás folyik a szabadban lobogó tűz mellett, a pirosan gomolygó füst fantasztikusan világítja meg a körülülő legényeket és leányokat. az egyik paraszt Dalos Eszti és a furulyás Ferkó szomorú történetét beszéli el. ez a voltaképpeni ballada anyaga. Az elbeszélés elhangzása után a tűz lohad, a társaság, legények, leányok elszenderednek és mint a mezőn háló emberek néha: ők is a levegőben átvonuló kísérteties zenét vélnek hallani, közbe-közben meg Ferkó furulyáját.^* (^* E babonás hitre céloz a Rege a csodaszarvasról egy verssora: Puszta földön, sík fenyéren, Zene hallik sötét éjen, Zene, síp, dob, mély vadonban, Mintha égből, mint álomban.)

Ez a ballada kerete.

A voltaképpeni ballada, a gazda elbeszélése Esztiről és Ferkóról, minden versszakban, összesen tizenkétszer félbeszakad. Hirtelen, rövid időre megakad, azzal, hogy az elbeszélő gazda valamely ép akkor feltűnő vagy zavaró külvilági jelenséget felemlít. Ezek a külvilági jelenségek szimbolikusan összefüggnek a gazda elbeszélésével. Ami az elbeszélést félbeszakítja, az a külvilági jelenség egyszersmind jelképezi azt a jelenetet, melyet a gazda ép elbeszél. Ami a néma éjjel nagy területén véletlenül feltűnik, ami egyszerre hallható, érezhető vagy látható, a hangoknak, a szélnek, a felcsapó lángnak, a fénynek tüneményei, az mind beleszövődik titokzatosan a gazda szomorú elbeszélésébe, az mind hangulatosan belevegyül a balladába és kifejezi szereplőinek érzelmeit.

A gazda elbeszélését azzal a buzdítással kezdi, hogy szaporán folyjon a munka. Aki piros szemű kukoricát talál, annak már ősszel lesz a lakodalma. És itt közbe vág a gazda önmagának: Lobogjon a tűz! (Ez vonatkozás a lakodalom örömére.)

Ezután elbeszéli, hogy Dalos Eszter (ki úgy látszik, inkább szeretett énekelni, mint dolgozni), nemigen tudta megszokni a munkát. Sanyarú volt néki napon égni, kipirulni. Félbeszakítás: „Hűvös éj lesz, fogas a szél.” (Ez a fenyegető jövő jelzése.)

Amint azután a szép Eszter telt piros arcát írja le a gazda, egyszerre felbúvik a vöröses fényű teli hold: a mint a szerelmes Ferkóról beszél, aki furulyázva közeledik a lányhoz, kerülgeti őt, egyszerre távoli zaj szakítja meg az elbeszélést: a Bodri kutya nyomozza, kergeti a rókát. Eszter az elbeszélés szerint éjjel titokban elhagyja arató társait (Félbeszakítás: „töri a vadkan az irtást”) és lopva felkeresi Ferkót (a félbeszakítás a leány bukását jelzi: „Soha mennyi csillag hull ma!”)

Midőn az elhagyott leány könnyeiről van szó, akkor az elbeszélő észre veszi körös-körül a harmat hullását; midőn sóhajtását beszéli, a gazda közbevetőleg serkenti társait, „suhogjon” a munka, midőn az elbeszélés szerint Esztert temetik, egyszerre csak hallani a Lombár nagy harangját; midőn Ferkó a temetőben siratja kedvesét, a kuvik, a halálmadár szólal meg. Ferkó álomjáróvá lesz (itt az elbeszélő észreveszi, hogy egyik hallgatója elaludt. „Ne aludj, inti közbevetőleg, mert Ferkóval fogsz álmodni” – ami nemsokára meg is történik.)

Midőn pedig az elbeszélő meséli, hogy Tuba Ferkó szörnyet halt, a csendes éjjelen át hallszik, a mint a közel falu templomórája a tizenkettőt üti.

Látjuk tehát a ballada tárgyát: éjjel lobogó tűz mellett a tengeri hántásnál egy tragikus babonás falusi történettel mulattatja egy paraszt a többi munkást.

Az elbeszélésnek, a voltaképpeni balladának minden versszakába, minden egyes mozzanatába beleékelődik valami külvilági jelenség, valami zörej, valami fény, valami megakasztó külső körülmény, mely titokzatos összhangban van az elbeszéléssel. ez a jelentős félbeszakítást vagy tizenkétszer ismétlődik. A félbeszakítások titokzatos hatását emeli még, hogy az elbeszélés népbabonáról és holdkórosságról szól. Az éjjel nagy csendjéből felébredő hangok, a fel-feltűnő fénytünemények, mindaz, ami a sötétségből kibontakozik és kihallszik, ilyképp kifejezik az emberi élet jeleneteit és fokozzák a hangulatot. A félbeszakítások a sceneriából, az elbeszélés keretéből erednek. A környék, a háttér ilyképp vissztükrözi, jelzi az elbeszélés hangulatát.

A Tengeri hántás szerkezeti szkémája tehát a következő.

Keret: Kukorica fosztás.

 

Kétségtelen, hogy e szerkezetben van különösség, sőt némi mesterkéltség: ami rendszerint csak ritka véletlen műve (egy elbeszélésnek és a külső félbeszakításoknak összhangzása) az itt rendszeresen, 10-szer vagy 12-szer ismétlődik. Lélektanilag ezt csak úgy lehetne magyarázni, hogy az elbeszélő az éji csendben fel-feltűnő különféle jelenségek közül ép csak azokat veszi észre, csak azokat méltatja figyelemre, melyek épen megfelelnek elbeszélése hangulatának.

Ilyenféle szerkezetet Arany többi költeményeiben: sőt máshol sem találok, csupán Turgenyev egy novellájába, mely híres művének Egy vadász iratainak (1852) egyik részét képezi. A szerkezet hasonlósága igen feltűnő, nem kételkedem, hogy e részben, de csakis a szerkezetre vonatkozólag Turgenyev e novellája volt Arany balladájának mintája. A novella (A futók rétje, Éjjel a ménesnél* /A cím pontos fordítását Trócsányi Zoltán közölte velem./, Csopey fordításában: Bjezsin rétje) megjelent az Olcsó könyvtárban is, Csopey fordította (1885). Turgenyev novellájában már a keret is hasonló, orosz parasztfiúk éjjel a szabadban lobogó tűz mellett ülnek és burgonyát főznek, míg a lángok fantasztikusan rávilágítanak az egész jelenetre. „Ropog a tűz- mondja Arany – messze süt a vidékre, pirosan száll füstje fel a nagy égre,körülállja egynéhány fa, tova nyúlik rémes árnya.” Turgenyev így írja le a jelenetet: „A tűz piros visszfénye hullámzott és lobogott a merő sötétségben, gyöngéd fény nyalta a fűz tar ágait. Hosszú fekete árnyak nyúltak felénk a sötétségből.”

A tüzet körülülő fiúk Turgenyev novellájában is falusi történeteket, falusi tragédiákat beszélnek el. Ezeknek a történeteknek itt is titkos varázst ad a népbabona. A titokzatosságot itt is emelik a félbeszakítások: minden elbeszélést rövid időre megakasztja a külvilág valamely ép akkor feltűnő jelensége. Ezek a megszakítások itt is rejtelmes, jelképies kapcsolatban vannak az illető elbeszéléssel, melybe belenyilallnak. Az első fiú a zörgő kísértetről regél, kit ugyan nem láttak, de éjjel a gyári félszerben hallották, amint megindítja a malomkereket, fel és lejárt, a falépcső ropogott lépése alatt. Egyszerre csak felnyílt az ajtó – (beszéli a fiú) iszonyat! egy ködös alak jelent meg a levegőben. Erre félbeszakítás: „Valami csobog itt”, mondja az egyik fiú. „Egy hal.” „Ott – veti közbe a másik – hull egy csillag.” (Aranynál: „Soha mennyi csillag hull ma.)

A második elbeszélő a ruszalkáról, a sellőről beszél félelmetes történetet. „Itt is lehetnek sellők!” mondja az egyik fiú. Ekkor hirtelen a távolban hosszúra vont jajgatás hallatszott. Azon magyarázhatatlan hangok egyike, melyeket néha a legmélyebb csendben hallani. Az ember mintha álomban hall valamit, semmit határozottat, de mégis hang az. A fiúk megszeppentek és remegni kezdtek.

A harmadik fiú erre (még mindig a lobogó tűz mellett) kísérteties eseményt mond el egy pecérről, ki egy vízbe fúlt sírján csudálatos állatot talált; egyszerre csak a tűz mellől a két kutya görcsösen ugatva felugrik és elszalad. A fiúk ismét megijednek, egyikük követi a kutyákat. Visszatérve megnyugtatja társait: Semmi, a kutyák szimatoltak valamit, azt hittem farkas. (E félbeszakítás szintén emlékeztet bennünket a ballada egyik félbeszakítására: Ahá, rókát hajt a Bodré).

Ép így – rejtelmes összhangban a tartalommal – szakad meg a következő fiú elbeszélése. Olyan Lucaszéke-féle babonát mond el az öreg Uljanáról, aki önmagát látta, azok közt, kik a folyó évben majd meg fognak halni. Erre egyszerre (félbeszakítás) fehér galamb vetődik az elbeszélő fiú fölé, röpköd a fényben a tűz felett, ijedve megállapodik a levegőben, fénytől körülragyogva, aztán hangos szárnycsattogással eltűnik. „Ez az Uljana szelleme”, konstatálja az egyik fiú.

Egy más fiú ismét egy megbabonázott emberről beszél csodás dolgokat. A csendes éjen át egyszerre jajgató hang hallszik és később fájdalmasan ismétlődik: egy daru szólt. Talán az erdész szelleme nyugtalankodik ott (mondják a fiúk), ahol a tolvajok megölték.

Azután megint a szomszéd sás zörgése, majd az átvonuló szalonka sípoló hangja szolgál még ilyen hangulatos vagy jelképes félbeszakító motívumul, mialatt a fiúk mesélnek és beszélgetnek. Végül lohad a tűz és a fiúk elalszanak.

Másnap reggel azután látja a költő, amint ezek a parasztfiúk vágtatva hajtják a ménest, melyet éjjel őriztek.

Turgenyev eme természet szimbolizmussal és sejtelmes hangulattal itatott novellája volt Arany Tengeri hántásának egyik mintája. Az emberi élet visszhangozása a természetben – ez különben is rokonszenves tárgy volt a Toldi estéjének költőjére nézve, ki különben a lelki világot és a külvilágot már egyik régebbi balladájában, az V. Lászlóban is párhuzamosította.

Arany balladájának a tartalma azonban Turgenyevvel szemben teljesen önálló, az orosz novellának tán nagyon is halmozott babonás vonását mellőzte, csak a szerkezet alapeszméjét vette át Arany a nagy orosz regényírótól, de azt is nagy művészettel a ballada természetéhez alkalmazta. e nagy művészet elfelejteti velünk a folyton ismétlődő jelentős és hangulatos félbeszakítások némileg kicirkalmazott szimmetriáját: mind a két költő sejtelmesen érezteti velünk, hogy a szabad természet és az emberi lélek élete valami titokzatos rokonság alapján egybehangzik,mint ahogy egybehangzik némely sziklás völgyben az arra járó szózata a felkeltett visszhanggal.

RIEDL FRIGYES

Forrás: Irodalomtörténet 7. évf. 1918.