Erdős Renée: Féltékenység

- Olasz történet –

Annina tizenhárom éves volt, mikor keresztapja Lazaro Ricco neki a majmot hozta Lussinból, ahol éppen komédiások jártak.

A társulatnak nagyon rosszul ment akkoriban a dolga, a majom meg éppen betegeskedett, nyilván az éhségtől s ezért Lazaro potom pénzen megvette tőlük, hogy elvigye a keresztleányának Anninának, akinek másnap volt a születésnapja.

A kisleány morettiket várt, meg holmi üveggyöngyöket, esetleg egy rojtos fekete kendőt, amilyet a velencei leányok viselnek, ámbár ez utóbbira még – érezte – nem nőtt meg eléggé.

Ehelyett az öreg Ricco beállít a csúnya, éhes kis majommal és így szól:

- Annina kedvesem, az Isten és Szűz Mária szeressen téged és növesszen meg, hogy mielőbb férjhez mehess. Ezt a kis gavallért hoztam neked játszótársul, nagyon művelt és okos, csak csínján bánj vele, hogy meg ne harapjon, különben pedig a gyermekeket nagyon szereti.

Ezzel a lánc végét, amit eddig ő tartott, odaadta Annina kezébe komolyan és ünnepélyesen, jelezve, hogy e perctől fogva a majom kizárólag és mindörökre az ő tulajdona.

A majom komolyan nézte végig ezt a jelenetet és mikor a láncot Annina kezében látta, barátságosan vigyorogva húzta szét a száját, mint aki meg van elégedve a helyzettel.

*

Ettől fogva jó barátok lettek Annina és a majom.

Annina apja, aki kőmíves volt és csak este jött haza: egy hosszú póznát állított fel a kertszerű udvaron a majom számára, s a láncot odaszögezte a póznához.

A majom, akit Ruby-nak híttak, föl- és leszaladt a póznán, megült a tetején, bukfencet vetett a levegőben, sütkérezett, és körbeszaladt a füvön, amennyire a lánc engedte, úgy, hogy pár nap múlva már egész szabályos kis kört taposott ki magának a pózna körül.

Annina kivitte neki az ebédjét és a vacsoráját, leült mellé és elszórakoztak szépen.

A fürdővendégek pedig gyakorta megálltak az alacsony kerítés előtt és átkandikáltak rajta, hogy lássák a majmot.

A gyermekeknek különösen tetszett ez a dolog s a kis ház nemsokára nevezetes lett az új lakója folytán. Az előkelő fürdőzők, ha valamiképp szóba került, azt mondták:

- Elmentem a házig, ahol a majom lakik.

Vagy pedig:

- Ott találkoztam vele a ház előtt, ahol a majom lakik.

Annina, az apja, az anyja, a ház és a kert mind elvesztette jelentőségét, csupán a majom volt, mint létező valami, amiről érdemes beszélni.

*

Az idő azonban haladt előre a maga megszokott sebességével.

Annina tizenhat éves lett, s mert az anyja közben meghalt: neki kellett ellátni a házat.

Egész nap járt-kelt, takarított, főzött, a kertet gondozta és csak nagyon kevés ideje maradt arra, hogy a majommal foglalkozzék.

Különben is megunta már az állatot, nem érdekelte őt többé úgy, mint az első időben. A bohókás játékai nem mulattatták már, és ha a majom valamiért megharagudott rá, nem kérlelte, mint azelőtt, hanem egyszerűen végigöntötte egy dézsa piszkos vízzel.

Ám ez a közömbösség csak az otthon szűk körében lappangott, künn a falu, az egymást váltogat emberetek megtartották érdeklődésüket Rubyval szemben, és sok, igen sok fügét, narancsot és cseresznyét dobáltak be neki a kerítésen,amit Ruby mindannyiszor komoly piruettel köszönt meg.

Ám Annina haragudott ezért. Nem szerette, hogy a gondosan kisöpört kert dél felé már tele lett gyümölccsel és egyéb hulladékkal.

Rubyra gyakran rátámadott a seprűnyéllel.

- Nem szabad azoktól elfogadnod semmit. Értetted?

A majom nem értette. Tovább is majszolta az ajándékokat és nyilvánvalóan jól érezte magát a népszerűségben, mely körülvette.

*

Történt, oh sokszor megtörtént abban az időben, hogy Annina az ablak mögött állt és kilesett az utcára.

Tizenhat éves korukban a leányok minden igaz ok nélkül az utcára tekintgetnek, még az olyanok is,m int Annina, akinek az apja minden reggel ezzel a fenyegetéssel ment el munkába:

- Aztán csak légy eszednél és valami bolondot ne csinálj, mert kiverlek a házból.

Este meg így támadott rá:

- No, rendben van minden? Nem történt semmi? Megfoltoztad a kötényemet? Megetetted a kecskét? Főztél vacsorát? Mit míveltél az egész hosszú nap?

Anninának elő kellett sorolnia összes aznapi teendőit és tehette bátran nyugodt lelkiismerettel, mert valóban semmi helytelen dolgot nem mívelt.

Az ablakon ki-kinézett néha, de hát ezen nincs mit beszámolni.

Hogy éppen akkor nézett ki, mikor az a szőke fehér arcú betegesnek látszó fiatalember arra ment le a tengerhez, ezt valóban nem mondhatta meg, mert magának sem volt biztos tudata erről a dologról.

Csak kinézett. És a sápadt férfi jött. Nézte a házat. Bepillantott a kertbe, meglátta a majmot és nevetett. Annina tulajdonképpen csak azért várta meg mikor jön vissza a tengerről, hogy lássa, benéz-e megint?

Megint benézett. Sőt egy percre meg is állt. A bolond majom a legfurcsább mutatványokat végezte épp akkor a póznán.

Annina haragudott.

- Vajon az ablakokra nem néz föl? – gondolta magában és másnap megint csak lesbe állt.

Az ifjú jött, de nem nézett föl az ablakokra. Már messziről a majmot kereste, s hogy meglátta, a kerítésen át bedobott neki egy marék fehér cukrot.

Annina szemét elfutotta a könny.

- Utálatos ez az állat – mondta magában -, utálatos.

És keserű szemrehányással gondolt Lazaro Riccora és a tizenharmadik születésnapjára.

*

Végre is – mit tehet mást egy tizenhat éves lány, aki azt akarja, hogy észrevegyék – Annina egy délelőtt leküzdte keserűségét, erőt vett lázongó méltóságán és kiment a kertbe a majomhoz.

Kiment,leült vele szemben egy fa alá és várt.

Volt nála egy kis kézimunkaféle, de az izgalomtól nem tudott egyetlen öltést se tenni.

Ellenben a majom jókedvű volt, nagyokat ugrált, a lábai elé ült, játszott vele.

Annina egypárszor elkergette magától, haraggal és komolyan, de az eszeveszett állat nem tágított. Egyszer Annina mögé lopózkodott és pokoli ügyességgel szedte le nyakáról a kis piros kendőt, amit az a tükör előtt gondosan elrendezett.

Anninát elfutotta a düh és éppen meg akarta rúgni a majmot, mikor a kerítés felől hirtelen kacagást hall.

Odapillantott, a szőke férfi volt, aki jókedvűen nézett be rájuk és a mutatványt honorálva fölkiáltott:

- Bravó! Bravó!

Anninának a szívverése is elállt. Nem szólt egy szót sem.

Fölvette a varrását és lassan bement a házba.

Odabenn aztán sírt, sírt, sírt...

- No, mi a baj? – kérdezte a szomorú leánytól -, miért hívtál ilyen sürgősen?

A leány szemei bágyadtak voltak a könnytől.

- A majmot – a majom miatt – Lazaro bátya -, hogy vinnéd el innen. Valahová, csak nagyon messze -, arra kérlek.

- Ugyan, hát már nem szereted? – kérdezte az öreg.

- Nem, nem szeretem. Haragszom rá, gyűlölöm és attól félek...

- Mitől félsz?

- Hogy ha itt marad, én – én – rosszat teszek, valami nagyon rosszat. Éjjel, mikor alszik, vagy ha enni adok neki. Valami mérget – látod, Lazaro bátya -, és nem akarnám, hogy Szűz Mária énrám haragudjon ezért. Azért kérlek, vidd magaddal! Vidd el magaddal!

És az öreg Lazaro elvitte a majmot.

A szőke férfi pedig, aki a majom kedvéért járt arra, attól a délelőttől fogva, hogy nem látta többé sem a póznát, sem a majmot: a másik úton járt ki a tengerre, a szép, sima, kavicsos úton, a gyönyörű villák közt és felé sem nézett többé a háznak, ahol a majom lakott.

Forrás: Irások könyve 1905. II. évf. 1. sz. 1905. jan. 1. Bp. - Írja, szerkeszti és kiadja: Erdős Renée