Kis örömök, mindennapi kis események és nagy
szenvedélyek, érzelmek költője volt Giacomo Puccini, aki a toscanai Lucca
városában született, ahol ükapja, dédapja, nagyapja és apja a dóm orgonistája
és zenetanára volt. A gyermek apjától és egyik nagybátyjától kezd zenét
tanulni, de hamarosan túlnövi mestereit. Felveszik a luccai, majd a milánói
konzervatóriumba. Milánóban ösztöndíjat kap. 1882-ban elnyeri a konzervatórium
érmét és a „maestro” címet. Mestere, Ponchielli egyengeti útját a színházak és
a Ricordi kiadóvállalat felé.
Első operája, a Lidércek (1884) Ferdinando Fontana szövegére készült. Verdi
elismerően nyilatkozik róla. 1889.
április 21-én a milánói Scalában került színre második operája, az Edgar. Az ifjú maestrónak nincs sikere,
de fejlődésében az Edgar fontos lépcső.
1893. február 1-jén a torinói Teatro Reggióban
zajlott le első sikeroperájának, a Manon
Lescaut-nak a bemutatója. Az opera szövegét Giuseppe Giacosa és Luigi
Illica írta Prévost abbé kisregénye alapján. Puccini kezd magára találni, és
operájának sikere egyre fokozódik. (A mű magyarországi bemutatója 1894-ben
vált; a librettót Radó Antal fordította.)
1897. május 6-án Velencében mutatják be első
mesteroperáját, a Bohémélet-et
(Magyar bemutatója 1905-ben volt, szintén Radó Antal szövegfordításában).
Ebben az operában már minden tökéletes. A
legszebb olasz hagyományokat folytató érzékeny zene, a tökéletes ember- és
jellemábrázolás, a festői hangszerelés. A librettó Henri Murger francia író Jelenetek a bohémek életéből című művén
alapul. A már jól bevált Luigi Illica volt a dramaturg és Giuseppe Giacosa a
költő. Puccini nagy csatákat vívott velük, amíg elérték a kívánt szintet és
hatást. Fontos mű, aminek minden előadása bearanyozza életünket. Csak a
zenetörténeti precizitás kedvéért jegyezzük meg, hogy egy évvel Puccini operája
előtt már előadatott Ruggiero Leoncavallo egy Bohémek című operát, de ez Puccinit nem zavarta, hiszen Manon Lescaut-jának is volt elődje
Jules Massenet tollából.
1900. január 10-én a római Teatro Costanziban
mutatták be Puccini második
sikeroperáját, a verista zenéjű Toscá-t.
A szöveget Victorian Sardou francia szerző drámája nyomán Illica és Giacosa
írta. (Magyarországi bemutatója 1903-ban; Várady Sándor a librettó fordítója.)
Csak Puccini erős drámai érzékének köszönhető, hogy a mű nem lett grand
guignol, hiszen a darab végén jószerivel csak a súgó marad életben, meg néhány
mellékszereplő. Az erőteljes, nyers, de sosem durva zenei kötőszövetbe finom
lírai kitérők vannak beleágyazva, szinte patikamérlegen adagolja Puccini a vad
és a lírai zenét. Operái közt a Tosca
és A köpeny csatlakozik a realizmus
verista irányzatához, Mascagni Parasztbecsület-éhez,
Leoncavallo Bajazzók-jához, de
felülmúlja őket. Bizet Carmen-jével
áll egy szinten a Tosca, és ezzel igen sokat mondtunk.
1904. február 17-én a
milánói Scalában kerül bemutatásra a
Pillangókisasszony, és nagyot bukik. (Magyar bemutatója 1906-ban volt,
Várady Sándor fordításában.) Puccinit nem keseríti el a fogadtatás, rövidít,
változtat, átcsoportosít, és a következő előadások óta a mű biztos siker. A
maestro kedvenc műve. A librettó alapja az amerikai David Belasco elbeszélése,
melynek dramatizált változatát Londonban látta Puccini, s rögtön megragadta a
szenvedő s önmagát elemésztő kis japán lányka tragédiája.
Puccini ez idő tájt szeretett bele egy
nagykereskedő kétgyermekes feleségébe, Elvira Gemignaniba, leánynevén
Bonturiba. Együtt élnek, majd a férj halála után (1904) összeházasodnak.
Puccini szép és gazdag s főleg világhírű féri volt, a nők bálványa, ő azonban
jobban vágyott a békés otthonra, mint a kalandok izgalmára. Nyugalomra volt
szüksége. Szép házat vett Torre del Lagóban, ott dolgozott, vadászgatott, kedvelte
az autózást, többször szenvedett balesetet, de a sebesség varázsától nem tudott
szabadulni. Hírneve túlnőtt Európán, 1910.
december 10-én a New York-i Metropolitan operában Toscanini dirigálja új művét,
A nyugat lánya című opera-westernt,
hatalmas sikerrel.
Szinte felderíthetetlen ma már, miért írta meg A fecske című félig opera, félig
operett művét, amely nagyot bukott. Következő alkotása egy zenei hármas oltár,
három egyfelvonásos opera: A köpeny,
az Angelica nővér és a Gianni Schicchi. Egy párizsi horror,
egy apácaidill és egy harsány reneszánsz komédia egyetlen este Ezek is New
Yorkban, a Metropolitanban kerültek színre 1918. december 14-én, óriási
sikerrel. Rómában a siker még fokozódik a következő évben. A három mű közül a Gianni Schicchi a vígoperák gyöngye,
sokszor társaitól különválasztva is előadják, más művel párosítva A köpeny szövegét Giuseppe Adami, az Angelicá-ét Giuseppe Forzano írta, aki
egyszersmind a Dante ihlette Gianni Schicchi librettistája is. (Hazánkban
1922-ben mutatták be, a fordító Nádasdy Kálmán.)
Utolsó operáját, a Turandot-ot Puccini nem tudta befejezni, a Liu halála jelenet végére érve ő is elhunyt Brüsszelben; gégerák
vitte el. A mester vázlatai alapján Franco
Alfano fejezte be az operát. Bármennyire átélte is a mester zenei világát,
az utolsó jelenet bizony sajnálatosan halvány. (Nálunk 1927-ben volt az
ősbemutató, Lányi Viktor fordította a szövegkönyvet.)
Puccini A
nyugat lányá-ban, a Gianni Schicchi-ben
és főleg a Turandot-ban teljesen
megváltoztatta zenei nyelvezetét. A westernben nyers, ugyanakkor Minnie alakját
festve gyengéd, a Gianni Schicchi-ben apró, igen jellegzetes elemekből rajzolja
meg a szereplők karakterét. Igazi miniaturista. A Turandot-ban áthágja a
hangnemi korlátokat, hatalmas apparátust vonultat fel, de gyengéd kamarahangot
üt meg a miniszterek tercettjében és Liu jeleneteiben. Teljesen uralja Debussy
új harmóniáit, Richard Strauss mamutzenekarát. Bensőség és színi hatás vezérli
tollát. Sokan el akarták vitatni tehetségét, sikereit, de helye ma már sziklaszilárd
a színházak repertoárjában, s a sznobok hallgatnak, vagy legfeljebb nem mennek
el az előadásra, ha Puccini-művet adnak. Az „egyszerű emberek” ezzel szemben
mindig megtöltik a színházat, és ők vannak többségben.
*
BOHÉMÉLET
Főbb szereplők:
RODOLPHE,
költő (tenor); SCHAUNARD, zenész (bariton); MARCEL, festő (bariton); COLLINE,
filozófus (basszus); MIMI (szoprán); MUSETTE (szoprán); ALCINDOR (basszus);
BENOIT, háztulajdonos (tenor vagy bariton); PARPIGNOL, játékárus (tenor)
Történik: 1830 körül, Párizsban.
I. FELVONÁS
Nyomorúságosabb padlásszobát elképzelni sem
lehet. Bútorzata négy ágy, négy szék, egy asztal, mosdó. A szoba fűtetlen,
elhanyagolt, rendetlen. Scherzo témára megy fel a függöny. Az ablakból Párizs
háztetői, kéményei látszanak. A bohémek közül Rodolphe egy verssel küszködik,
amit egy újság rendelt tőle. Marcel gémberedett ujjakkal dolgozik képén,
melynek címe: Átkelés a Vörös-tengeren. Schaunard és Colline pénzszerző körútra
mentek. Rodolphe felkel, összetépi papírját, az ablakhoz lép, és elnézi
Párizst, már azt, ami innen látszik a városból. Hogy a tűz ki ne aludjon,
Rodolphe beleveti drámája vaskos kéziratát. Megjön Colline, a zálogházakat
zárva találja, hiszen karácsony van. Aztán Schaunard jön boldogan, teli
kosarakkal.
Két napig zongorázott egy furcsa megrendelőnek,
hogy elhallgattassa a szomszéd papagáját. Szerencsére segített a szomszéd
szakácsnő: nyissz, és csend lett.
Az éhes bohémek már nekilátnának a kosarak
tartalmának, de Schaunard felajánlja, hogy maradék pénzéből megvendégeli őket a
közeli Momus kávéházban.
Kopognak, a háziúr jön behajtani a
lakbérhátralékot. Leitatják, az öregúr szerelmi kalandjaival kezd dicsekedni,
ők pedig műfelháborodással kidobják, anélkül, hogy fizettek volna.
Rodolphe otthon marad, hogy versét befejezze, a
többiek nagy zajjal elvonulnak. Újra kopognak. A szomszéd szoba lakója, Mimi, a
kis hímzőnő jön. Elaludt a gyertyája, tüzet kér. A felvonás zenéje eddig csupa
tréfa volt, és vidámság, Mimivel belép a gyengéd líra és a halvány szomorúság.
Mimi ugyanis tüdőbajos, de nem ér rá, hogy betegségével foglalkozzon. A lépcső
kifárasztotta, egy székre roskad, Rodolphe gyengéden vizet locsol az arcára.
Mimi távozni akar, de a huzat elfújja a
gyertyáját, Rodolphe pedig eloltja a magáét. Csak a hold világítja meg a sivár
szobát. A sötétben a kezük összeér, Mimi nem tiltakozik. Aztán a kulcsát
veszíti el, azt keresik, előbb azonban Rodolphe bemutatkozik egy finoman árnyalt
tónusú, majd egyre szenvedélyesebbé váló áriában. Ezután Mimi mondja el az
életét. Miközben ruhákat hímez, a tavaszról álmodik. Kettőjük áriája az olasz
opera fejlődésének csúcsa. Aztán együtt énekelnek. Kettősük az áriák méltó
folytatása. Majd lassan elindulnak, hogy csatlakozzanak a többiekhez.
II.
FELVONÁS
A Momus kávéház teraszán ülnek a többiek, a
Latin negyed szívében. A felvonást gyors akkordmenetek vezetik be három
trombitán, majd az utcai árusok kínálják portékáikat. Rodolphe egy rózsaszín
fejkötőt vásárol Miminek, majd a bohémek asztalához telepednek ők is. Rodolphe
bemutatja Mimit: „Amíg kezem verseket irkál,
/ Ujjai közt virág terem, / És mindkettőnk szívében / - Szerelem!”
Marcel komoly, szinte komor, mert csapodár
szeretője, Musette hiányzik neki, de nem sokáig. Karakterisztikus fafúvós
scherzo témára lép színre Musette legújabb barátjával, Alcindorral, aki
ajándékcsomagokkal megrakva jön a lány után. Mimi következetesen Lulunak hívja,
mert tudja, hogy ez módfelett bosszantja az idős gavallért. Musette nyűgös,
egyik cipője szorít. Elküldi Alcindort, hogy tágíttassa ki egy cipésszel.
Musette és Marcel szenvedélyesen átölelik egymást. Musette „belépője” lassú
keringő, ami hatalmas együttesbe torkollik.
A bohémek felkerekednek, de előbb szólnak a
pincérnek, hogy az imént távozott úr majd kifizeti a számlát.
A felvonás végén kis katonazenekar vonul át a
színen, a jelenlévők éneklik az induló dallamát. A bohémek Musette-tel együtt
távoznak. Alcindor visszatér, és morcosan, de kifizeti a számlát.
III.
FELVONÁS
Hajnalodik Párizs határában, a vámsorompónál. A
túloldalon egy rozzant kocsmából mulatozás hangjai szólnak. A zenekarban a
gordonkák d-moll tremolói felett fafúvósok kvintmeneteit halljuk. Remek zenei
aláfestés a sivár tájhoz. Lassan világosodik, utcaseprők, kofák, tejesasszonyok
kérnek bebocsátást.
Mimi közeledik, hallotta, hogy Marcel
csataképekkel díszíti a kocsma falát koszt-kvártélyért, és hogy Rodolphe is itt
van. Kihívatja Marcelt, panaszkodik, hogy szerelmük már nem a régi. Marcel
benéz a fogadó ablakán, és látja az ébredő Rodolphe-ot. Mimi elbújik egy fa
mögé. A költő bevallja, hogy semmi sem változott szerelmükben, csak Mimi lett
egyre betegebb. A szörnyű köhögés, a lázrózsák az arcán, és senki sem segíthet
rajta. Mimi előjön rejtekéből, közli, hogy inkább váljanak el, de csak
tavasszal. Akkor talán könnyebb. Musette is kijön, gyönyörű madrigálkvartett
kezdődik; mindenki az egyéniségének megfelelő hangon énekel: Mimi és Rodolphe a
líra hangján, Musette kacagva, Marcel mérgelődve. Mimi és a költő egymást
átkarolva hazafelé indulnak a kezdődő hóesésben.
IV.
FELVONÁS
A már ismert padlásszobában Rodolphe egy
verssel, Marcel egy képpel bíbelődik. Kettősük a szerelemről szól. Jön
Schaunard és Colline is. Sózott heringet esznek, rá vizet isznak. A „főúri
lakoma” után táncra perdülnek, hosszabb válogatás után francia négyesben
kelletik magukat. Colline és Schaunard piszkavassal és szeneslapáttal
párbajoznak. A vigalom tetőfokán berobban Musette, közli, hogy jön Mimi, aki a
végét járja. Mimi, vagyis amit meghagyott vonásaiból a betegség, megérkezik.
Musette odaadja fülbevalóját, hogy Marcel adja
el, hozzon bort, és hívjon orvost. Colline elbúcsúzik télikabátjától (Kabátária), majd elviszi a zsibárushoz.
Mimi és Rodolphe felidézik szerelmük legszebb óráit.
Megjönnek a barátok, mindent hoztak, Miminek egy
kis muffot is, amire annyira vágyott. A szerencsétlen lány beledugja dermedt
kezét a finom muffba, és elcsendesedik. Rodolphe az ablaknál áll, nem lát
semmit, a többiek azonban észreveszik, hogy Mimi már nem lélegzik. Rodolphe
megfordul, megpillantja a szomorú arcokat: „Miért
néztek így rám?” – kérdi, majd Mimire néz, s ő is észreveszi, hogy a lány
halott. „Mimi, Mimi” – szinte ordítja
kínjában, s a halottra borul, miközben a zenekarban tutti cisz-moll gyászzene
szól.
*
TOSCA
Főbb szereplők:
FLORIA
TOSCA, énekesnő (szoprán); MARIO CAVAR DOSSI, festőművész (tenor); SCARPIA
BÁRÓ, rendőrfőnök (bariton); CESARE ANGELOTTI, volt konzul (basszus);
SEKRESTYÉS (bariton); SPOLETTA titkosrendőr (tenor);> SCIARRONE, csendőr
(basszus).
Történik Rómában, a XIX.
század elején.
I.
FELVONÁS
Nyitány helyett Scarpia rendőrfőnök hatalmas
akkordsorát halljuk: B-Asz-E-dúr harmóniákat, melyek az opera folyamán sokszor
visszatérnek majd, néha más ritmusban, más dinamikával.
Amikor a függöny felmegy, díszes templombelső
látunk, egyik oldalán vasrácsos ajtó, az Attavanti család kriptája. Közelében
festőállvány, letakart képpel. Látható még a Madonna-szobor és a
szenteltvíztartó.
Az üres templomba lerongyolódott, rabruhás férfi
oson be nyugtalan, szinkópás zenére. A Madonna-szobor talapzatán megtalálja az
Attavanti-kápolna kulcsát, bemegy. Ő a megbukott köztársaság konzulja, Cesare
Angelotti, s nővére, Attavanti márkinő rejtette el számára a kulcsot és a női
ruhákat a meneküléshez.
Groteszk, komikus, 2/4-es zenére bejön a bicegő
sekrestyés. Ételekkel teli kosarat hoz, és a festő ecsetjeit. Kicsit idegesíti
Cavaradossi jelenléte, morgolódik miatta.
Angelusra hívó harangszóra lép be a festő, Mario
Cavaradossi, leveszi a képről a kendőt. A sekrestyés nézi a képet. Bűnbánó
Magdolna az, de az arca… Hiszen ez a hölgy nemrég itt imádkozott térdre
borulva. Cavaradossi egy medált vesz elő, egy szép barna hölgy arcképe van
rajta. Cavaradossi összehasonlítja a medálon lévő és a félig kélsz képen
található hölgyest. Magdolna megtestesítője Attavanti, „délnek napja”, Tosca
pedig „barna éjfél”. Lenyűgözi őt a két szép arc bája.
A sekrestyés kibiceg, időnként ránt egy kicsit a
vállán. Azonnal kinyílik a kápolna vasajtaja, s kilép az üldözött népvezér,
Cavaradossi barátja. Épp készülnek megbeszélni, hogyan legyen ezután, amikor
Tosca szólítja Cavaradossit. A festő a menekült kezébe nyomja az élelmiszeres
kosarat, majd betuszkolja őt a kápolnába. Tosca primadonnához illő fejtartással
és léptekkel bevonul. Azonnal észreveszi a márkinőről készülő képet. Gyanakodni
kezd. Haraggal és gyengédséggel ötvözött kettősük feltárja izzó szerelmüket.
Majd megbeszélik, hogy Cavaradossi lakásán találkoznak az esti előadás után.
Amint Tosca elvonul, előjön Angelotti. Cavaradossi nyári lakában van egy kút, a
víz felett, oldalt egy kis barlang, ott biztonságban lesz. A festő és a konzul
sebesen távozik.
Újra bejön a sekrestyés, és ujjongva újságolja:
Napóleon csatát vesztett Marengónál. A templomban Te Deum lesz.
Felvonulnak a papok a ministránsok, pápai
testőrök, majd a nép. Tosca is visszatér, Scarpia is. A báró csak az énekesnőt
bámulja: „Tosca, miattad elfeledtem
Istent!” Kiadja a parancsot, hogy kövessék Toscát, majd imába merül.
Hatalmasan zeng a hálaadás zenéje s a végén a grandiózus Scarpia-akkordok.
II.
FELVONÁS
Scarpia a Farnese-palotabeli lakosztályában
vacsorázni készül. Csengert, kinyittatja az ablakot. Egy fuvola-brácsa-hárfa
összetételre írt gavotte-ot hallunk. Jön Spoletta, a báró jobbkeze. Jelenti,
hogy Tosca Cavaradossihoz ment, de onnan
gyorsan távozott, mert itt lesz hangversenye, a palotában. Csakhamar kórust hallunk
kívülről, fölötte szárnyal Tosca éneke. Cavaradossit elfogták, s most Scarpia
elé vezetik. Jelen van egy bíró, a jegyző és egy pribék, aki erőszakos
eszközökkel vallat, s ha kell, a hóhér tisztét is betölti. Cavaradossi minden
kérdésre azt feleli: „Nem tudom!” Cavaradossit elvezetik. Megkezdődik a
kínvallatás a szomszéd szobában. Jön Tosca, hallja barátja jajgatását, nem
bírja idegekkel, s vall: „a kertben… a
kútban” bújt meg Angelotti.
Hozzák az elgyötört Cavaradossit, s Scarpia
előtte adja ki az utasítást, hogy hol keressék a volt konzult. Cavaradossi
rájön, hogy csak Tosca árulhatta el a titkot. Megátkozza az énekesnőt. Ekkor
Sciarrone robban be a szobába. Marengónál új csatát vívtak, s győzött Napóleon.
„Vittoria, vittoria!” (győzelem) –
tör ki a festő, és a szabadságot dicsőítő énekbe kezd. Scarpia halálra ítéli és
elvezetteti.
Tosca egyedül marad Scarpiával. „Mennyi?” – kérdi. Azt tudakolja, mi az
ára barátja szabadságának.
Scarpia Toscával akar tölteni egy éjszakát,
aztán a festő és szerelme mehet, ahova akar. Valósággal ráveti magát az
énekesnőre, akinek azonban sikerül elmenekülnie. Tosca imát mond: „Tisztán éltem, híven szerettem…”
Scarpia újra támad, kintről kivégzéseket kísérő
dobszót hallani. Spoletta jelenti, hogy Cavaradossi kész a halálra. Tosca – mi mást
is tehetne? – felajánlja önmagát. Scarpia kiadja a parancsot: úgy végezzék ki a
foglyot, mint korábban Palmieri grófot. A puskákban csak vaktöltény legyen,
akárcsak Palmieri esetében. Scarpia két személyre szóló menlevelet is ad a
látszat kedvéért. Scarpia két személyre szóló menlevelet is ad a látszat
kedvéért. Tosca hátrál, nekiütközik az asztalnak. Hideg fémet érez kezével, egy
pecsenyevágó kés az. Kézbe veszi, és amikor Scarpia tárt karokkal siet feléje,
szíven döfi. Az énekesnő a menlevelet kiveszi a halott kezéből. Melléje állítja
az asztali gyertyákat. Mellére – a halk Scarpia-akkordok kíséretében – egy feszüeltet
ejt. „És ettől reszketett egész Róma!”
– mondja, majd sietve távozik.
III.
FELVONÁS
Az Angyalvár egyik bástyáján vagyunk. Pastorale-szerű
zenét hallunk, kolompot és egy pásztorfiú énekét. Majd sorra megszólalnak a
szent város harangjai. Hajnal van. Felvezetik Cavaradossit. Megengedik, hogy
levelet írjon (Levél-ária): „Most meg kell halnom, bár úgy vágyom élni…”
Váratlan meglepetés: Tosca siet hozzá, elmondja, mi történt, s hogy viselkedjen
bátran, aztán az egész élet az övék lesz. Duettjük diadalének, a szerelem
diadaláé. Megjelenik a kivégzőosztag. Felsorakoznak, vezényszóra tüzelnek, a
festő összeesik. Amikor mindenki elmegy, Tosca sietteti Cavaradossit, de az
halott. Úgy, mint korábban Palmieri. Scarpia még holtan is bosszút ált!
Spoletta igyekszik fel a lépcsőkön, felfedezte Scarpia halálát, jön megbüntetni
a tettest. Tosca átveti magát a bástya mellvédjén, és a mélybe zuhan. Egyszerre
lesz vége a gyászos zenének és a szerencsétlen énekesnőnek.
*
PILLANGÓKISASSZONY
Főbb szereplők:
CSOCSOSZÁN,
akit PILLANGÓKISASSZONY-nak hívnak (szoprán); SZUZUKI, a szolgálója
(mezzoszoprán); PINKERTON (Magyarországon kívül LINKERTON), sorhajóhadnagy
(tenor); YAMADORI HERCEG (tenor); KATE, Pinkerton felesége (szoprán); SHARPLESS,
amerikai konzul (bariton); GORO, nakodo, ingatlan- és házasságközvetítő
(tenor); BONZO, Csocsoszán nagybátyja (basszus).
Történik: Nagaszaki
környékén egy dombtetőn, a XX. század elején.
I.
FELVONÁS
A zenekar mozgalmas fugato témát játszik, olyan
ez, mint a japánok hajlongása, mosolya, állandó tettrekészsége. Kis ház áll a
dombtetőn, távolban látni a várost és a tengert.
Goro és Franklin Benjamin Pinkerton amerikai
tengerésztiszt jön fel a házhoz. Goro bemutatja a 999 évre bérelt házat és a
személyzetet: Keleti Felleg a szobalány, Szuzuki, a Hajnali Nap Csókja és a
szolgáló és Száz Illat Kelyhe a szakácsnő. Megérkezik Sharpless, az amerikai
konzul is. Kényelmetlenül érinti a könnyelmű tiszt házbérlete meg a japán
esküvő, amikor Pinkerton majd feleségül veszi Pillangókisasszonyt, aki a
násznéppel együtt most jön felfelé a dombon. Csocsoszán „belépője” az opera
legszebb énekszáma, szekvenciában emelkedő széles dallam, női karkísérettel.
Sharpless beszélget Pillangókisasszonnyal: most
tizenöt éves, nagaszakibeli jó család sarja, de szülei elszegényedtek, ő pedig
beállt gésának. Jön a jegyző, a császári biztos, Csocsoszán anyja, unokanővére,
nagybátyja és a barátok. Pillagókisasszony megmutatja férjének szegényes
hozományát: kendőket, pipereholmikat, az ősök kis szobrait, a végén egy tőrt,
melyet Csocsoszán atyja kapott a mikádótól, a japán császártól. A kis
istenszobrok csak emlékek, hiszen a lányka az előző napon a misszióban felvette
Pinkerton hitét.
Összeadják az ifjú párt A rokonság szerencsekívánatait
Bonzo nagybácsi dühödt éneke zavarja meg. Megátkozza Pillangókisasszonyt, aki
egy idegenért elhagyta ősei hitét.
A szertartás résztvevői szétszélednek. A Bonzót
kísérő harsány zenekari színek ellágyulnak, a „házaspár” egyedül marad. A kis
japán lány fél, de Pinkerton gyengédsége elűzi félelmét. Egzotikus, merész
hangszerelésű énekben ismerkednek egymással a nagy duettben. Eltűnik a szakadék
a kis gésa és az amerikai tiszt között, csak becézésre van már szavuk. A zene a
mélyebb regiszterből felfelé tör, s a beteljesedett szerelem csúcspontján eléri
a fortissimót.
II.
FELVONÁS
Szín ugyanott, három évvel később. Szuzuki imát
mond Buddhához kis úrnőjéért, aki „férje” távozása óta szüntelenül sír.
Csocsoszán pihenni látszik, de aztán felegyenesedik: „Nincs jó isten Japánban…” – mondja Szuzuki az együttérzésen kívül
nem tud segíteni. Pilangókiasasszony sziklaszilárdban hisz Pinkerton
ígéretében, hogy a fecskékkel együtt visszatér. Itt következik Pillangókisasszony ún. „nagyáriája”: Pinkerton megérkezésének
látomása.
Jön Goro és Sharpless. Rá akarják venni
Csocsoszánt, hogy menjen feleségül Yamadori herceghez, aki bolondul utána. A
herceg is jön megkérni a lány kezét, ő azonban visszautasítja, ő Mme. F. B.
Pinkerton – szól, s besiet a házba. Sharpless és a két japán férfi
beszélgetéséből kiderül, hogy Pinkerton hajója a napokban köt ki Nagaszakiban.
Sharpless feladata volna elmondani, hogy Amerikában Pinkerton megnősült, az
útra a feleségét is elhozta. Megkérdi Csocsoszánt, mit tenne, ha férje nem
térne vissza hozzá. A Gésa-ária a válasz: vagy visszamenne a gésák közé, vagy
megölné magát. A kettős kíséretében felcsendülnek az akkordok, amelyeket majd a
felvonás végén, a Zümmögő-kórus
alatt fogunk hallani. Pillangókisasszony bemegy a házba, s visszatér egy
hároméves, szőke fürtös kisfiúval. Sharpless kérdi: mi a neve? Most Bánat, de
ha az apja megjön, Örömnek fogja őt hívni. Sharpless szánalommal eltelve
távozik.
Ágyúlövés hallatszik a kikötő felől.
Csocsoszánon hallatlan izgalom vesz erőt. A ház tengerre néző papírfalába három
lyukat vágnak és várnak. De előbb feldíszítik a házat virággal Csocsoszán és Szuzuki itt felhangzó kettőse a Virág-duett. Aztán elfoglalják helyüket, s várnak; Szuzuki és a
gyermek hamar elalszanak, Pillangókisasszony mozdulatlanul virraszt. Unisono
vegyeskar hallatszik, a Zümmögő-kórus.
III.
FELVONÁS
A bevezető zene energikus, tragikus, később
virgonc. Eljött a hajnal. Rakodómunkások énekét hozza a szél a kikötő felől.
Pillangókisasszony alvó kisfiát beviszi egy
másik szobába. Pinkerton együtt jön Sharplesszel. Szuzuki sírva meséli, hogy
kis úrnője egész éjjel virrasztott. A kerten egy fehér nő sétál, Pinkerton
amerikai felesége. Azért jöttek, hogy elvigyék magukkal a kisfiút. Csocsoszán
csak az apjának hajlandó átadni a fiát, s Kete-nek azt mondja: „Önnél boldogabb asszony ma nincsen!”
Csocsoszán előveszi a tőrét, s elolvassa a
pengén lévő írást: „Becsülettel halj meg, ha becsülettel élni már nem tudsz!”
Beszalad a kisfia, erre elejti a tőrt, magához öleli fiát, majd elküldi
játszani. Pillangókisasszony eltűnik egy spanyolfal mögött. Elköveti a rituális
öngyilkosságot. Mire Sharpless és Pinkerton visszatérnek, már ott találják
holtan a kis pillangót. A férfiak döbbenten nézik. Ez lett a három éve történt
kis idill vége. A zenekar tombolva játssza a japán motívumokat.
*
GIANNI SCHICCHI
Főbb szereplők:
GIANNI
SCHICCHI (bariton); ZITA ANYÓ (alt); RINUCCIO, Zita unokaöccse (tenor);
GHÉRARDO, Buoso unokaöccse (tenor); NELLA, Gherardo felesége (szoprán);
LAURETTA, Schicchi lánya (szoprán); GHERARDINO, Gherardo fia (gyermekszereplő);
BETTO DI SIGNA Donati sógora (bariton); SIMONE, Buoso nagybátyja (basszus);
MARCO, Sikone fia (basszus); LA CIESCA, Marco felesége (mezzoszoprán);
SPINELLOCCHIO MESTER, orvos (tenor).
Történik: Firenzében,
Buoso Donati házában, 1299 körül.
Buoso Donati, gazdag firenzei polgár holtan
fekszik hálószobája baldachinos ágyán. Hátul, a nagy ablakon át látni Arnolfo
tornyát. A régi bútorok, az asztalon található sok ezüst gazdagságról vallanak.
Lépcső vezet a galériára. Az ágyat gyászoló rokonok csoportja veszi körül, nagy
a sírás-rívás, de kell is, hiszen bárkié lehet a vagyon… A gyász csupa komédia,
igen karakterisztikus színekkel, rövid, csattanós zenei motívumokkal. De mi
van, ha Buoso az egyházra hagyta a vagyont? Meg kell találni a végrendeletet.
Lázas kutatás kezdődik. Hosszas keresgélés után végre Rinuccio találja meg az
okmányt, de nem adja ki a kezéből. Az ára: hogy virágvasárnap oltárhoz
vezethesse Gianni Schicchi lányát, Laurettát. A paraszti származású, furfangos
Schicchit mindenki ismeri Firenzében, és mindenhová hívják, ahol valami baj
van. Ő pedig busás haszon fejében minden zavaros ügyet elintéz, no nem egészen
a törvény betűi értelmében.
Zita felbontja a végrendeletet: Buoso örököse az
egyház. Óriási pánik tör ki, aztán az eddig a firenzei kilátásban gyönyörködő
Riuccio eljön az ablaktól, és kijelenti, hogy itt már csak Schicchi segíthet.
Közben a kis Gherardino már el is ment
Schicchiért, aki csakhamar megérkezik, s a lányát is elhozza. Rinuccio többé le
sem veszi szemét a bájos lányról.
Schicchi rögtön a tárgyra tér. A halottat vigyék
át a szomszéd szobába, a gyertyákkal együtt. Ő, Schicchi fekszik majd az ágyba,
és hálósipkája védelmében ő végrendelkezik majd. Jön az orvos, Schicchi elhaló
hangon mondja, jobban van, de most „aluszkálni”
szeretne. Amikor elmegy, Schicchi kiugrik az ágyból, és rendelkezik: hívassák a
jegyzőt, jöjjön két tanúval. Ha a jegyző belép, mit lát: az ágyban fekvő
Schicchit Buoso Donati hálósipkájában, állig betakarva. S ő majd végrendelkezik
a család óhaja szerint. De vigyázzanak, mert a hamis végrendelkezés büntetése
kézlevágás:
Ah, szép Fiorenza,
Ah, andalító esték,
Fél kézzel búcsúzom,
mert másfelét lenyesték…
(Nádasdy
Kálmán fordítása)
A rokonok körüldongják s felöltöztetik Schicchit,
közben mindenki a fülébe súgja, hogy mit szeretne a vagyonból.
Jön a jegyző a tanúkkal, teljesen gyanútlanok.
Schicchi sorolja a vagyon részeit: Simon szép birtokot kap, Zita egész
Figlionét, Betto Pratóban a jószágot, Nella a nyájas Empolit… Mindenki nagyon
elégedett.
Most jön a vagyon java: öszvérét, a signai
malmot s ezt a házat örökli „az én kitűnő barátom, Gianni Schicchi”. Kitör a botrány, de Schicchi újra eldalolja a
lenyesett fél karról szóló versikét, erre mindenki elhallgat.
A tanúk aláírják a végrendeletet, amely e
perctől kezdve érvényes. Amikor a hivatalnok és kísérete elmegy, mindenki
Schicchinek esik, de ő furkósbottal kergeti el őket immár a saját házából. Csak
Rinuccio marad. Lauretta már korábban kérte apját („Én édes jó apácskám…”), hogy hozzámehessen elrendeződött, legyenek
hát boldogok. Gianni Schicchi – mintegy kilépve szerepéből – megkérdi a
közönséget, hogy ki tudta volna jobban elosztani Buoso örökségét, s ő ezért a
pokol egyik bugyrában bűnhődik. Ha jól mulattak, bocsássanak meg!
*
TURANDOT
Főbb szereplők:
ALTOUM
CSÁSZÁR (tenor buffo); TURANDOT HERCEGNŐ, a lánya (drámai szoprán); TIMUR,
bujdosó tatár fejedelem (basszus); AZ ISMERETLEN HERCEG, KALAF (tenor); LIU,
rabszolganő (szoprán); PING, kancellár (bariton); PANG, marsall (tenor buffo);
PONG, főpohárnok (bariton).
Történik: Pekingben, a
mondai időkben.
I.
FELVONÁS
Nyers hangzású zenekari tutti akkordok szólnak,
d-moll és fölötte Cisz-dúr. Xilofonszóló után egy mandarin közli, hogy a
császár rendeletére Turandot hercegnő olyan fejedelmi vérből származó férfi
felesége lesz, aki megfejti a hercegnő által feladott három rejtvényt. Aki
elbukik, azt kivégzik.
Nagy pagoda előtt játszódik a jelenet. A
lépcsőkre csak főrangúak, bölcsek, papok léphetnek fel, a nép a földön marad, s
mint a görög tragédiák kórusa, kommentálja az eseményeket. Az agg Timurt
rabszolganője vezeti, a kis Liu, Kalaf herceg kedvéért, hiszen az egyszer
rámosolygott palotájában. A hóhérlegények fenik a pallosaikat, így akarja ezt
Turandot. Felszáll a Hold, a durva hangok elcsitulnak, még egy harsány D hang,
aztán a gordonkák sejtelmesen ringó hangjaira megszólal a Hold-kórus, az egyetemes operairodalom egyik gyöngyszeme. Először a
tenorok énekelnek, hozzájuk csatlakozik a többi szólam, s zárkózik fel a
zenekar is. A zene Esz-dúr felé modulál, s a szám gyermekkarral végződik.
Puccini a schicchis miniatúrák helyett itt hatalmas tablókat vázol föl, s
amonstre zenekar minden színét, árnyalatát uralja. Mesterkéztől mesteri
partitúra a Turandot.
Jajkiáltás hallatszik, kivégezték a rokonszenves
perzsa herceget, aki elbukott a kérdés-felelet játékon. S hogy ez mennyire nem
játék, sugallja a komor környezet és az előadói apparátus. Turandot rövid időre
megjelent a pagoda lépcsőjén, olyan fenséges, mint egy istennő, Kalaf ekkor
szánja el magát véglegesen, hogy részt vesz a próbatételen. Kalaf atyja, Timor
és szolgálója, Liu, sőt a három miniszter is könyörög Kalafnak, hogy ne
kockáztassa az életét. „Ne sírj, kicsi
Liu” – énekli Kalaf, majd felsiet a kapun függő gombhoz, és megüti. A kapu
kitárul, Kalaf belép.
II.
FELVONÁS
A három minisztert látjuk, halljuk. Ők nem
bűntársai Turandot esztelen vérengzésének. Egyszerű, békés emberek, akik
szeretnének nyugodt kis házban lakni s kis kertjükben dolgozgatni.
Lírai hangvételű, finom kidolgozású tercettjüket
a hóhérok kórusa betüremlő hangjai zavarják meg. Változik a szín. A pagoda
előtt gyűlik a nép, várják az új próbatevőt, ő lesz a tizennegyedik,
tizenhármat már kivégeztetett Turandot. A jelenlevők köszöntik a császárt: „Élj ezerszáz évig...” Ezután Turandot egy
áriába foglalva elmondja, hogy egyik meggyalázott és meggyilkolt ősanyján áll
ilyen kegyetlen bosszút. „Van három
próbatét, de egy az élet”, majd szekvenciában emelkedve együtt éneklik
ugyanazt a szöveget. Jönnek a kérdések. Az első: „A sűrű éjhomályból lép ki, s érte reszket minden földi halandó. Mert
feltámad minden éjjel, és meghal virradóra.”
Kalaf megfejti: a reménység! A bölcsek kibontják
tekercseiket, s felolvassák: a reménység; a nép megismétli: a reménység. Jön a
második kérdés: „Forrón ég, mint a láng,
és mégse láng. A tétlenségben eltesped, de föllobog hatalmasan a vágyban.”
Kalaf: a vér; bölcsek: a vér; a nép: a vér! A
jelenlévők – Turandot kivételével – bátorítják az ismeretlen herceget. A
harmadik kérdés:
Jég, mely lángra gyújt
téged,
S a te tüzedtől még
jobban megfagy.
Szűzfehér és mégis
éjsötét’,
Ma szabadon bocsát, hogy
légy a rabja,
Holnap szolgájává tesz,
s tiéd a trón.
Kalaf: Turandot; a bölcsek: Turandot; a nép:
Turandot! Nagy megkönnyebbülés, császári himnuszdallam, szerelmi motívumokkal.
Váratlan fordulat: Turandot visszakozik, nem
akar az idegené lenni. Kérleli atyját is, de hasztalan. Kalaf erre nagylelkű
ajánlatot tesz: őt itt Pekingben nem ismeri senki, ha a hercegnő reggelig
megfejti a neve titkát, ő nyer. Ha nem tudja megfejteni, az ismeretlen herceg
felesége lesz. Az udvar távozik. A császár: „Adja az ég, hogy holnap virradóra te lehessél a fiam!”
III.
FELVONÁS
A császári palota kertje. Külső kórust hallunk.
Hírnökök: ma éjjel Pekingben senki sem alhat. Nép: senki sem alhat. Ez
háromszor ismétlődik, majd rendkívül ismert, nagy ívű ária következik, az
ismeretlen hercegé, azaz – mi már tudjuk – Kalafé. „Titkom nem tudja senki meg, nevem nem mondom senkinek” – kezdődik a
csodálatos dallam. A három miniszter minden földi jót ígér, ha az ismeretlen
herceg eláll az esküvőtől. Timurtól nem tudják meg fia nevét, Liut megkínozzák,
de nem vall: az egyik pribéktől elveszi a tőrét, és végez magával, de előbb
Turandotnak mondja: „Te is fogsz szeretni
még!” (Az eredeti Puccini-kézirat itt véget ér, a mester meghalt. A művet
Franco _Alfano, Puccini barátja, tanítványa fejezte e a mestertől fennmaradt 36
kottalap – jegyzet – alapján.)
A történet így folytatódik: Kalaf Turandot
szemére veti Liu halálát, a hercegnő gőgösen felelget, mire Kalaf megcsókolja.
Turandot viszonozza a csókot, erre Kalaf megnevezi magát. „Tudom a nevét az idegennek” – mondja ujjongva a pagodalépcsőn a
mandarinoknak, papoknak, bölcseknek, az egész népnek. „Úgy hívják őt: a vágy!” Olaszul: l’amor, de a magyar szerelem szó
már túl hosszú lenne. Így az ötletes fordító a vágy szóval helyettesítette.
Kalaf áriája szól a tutti zenekaron.
Mindenki boldog, mindenki ujjong.
Németh
Amadé
(Forrás: 77 híres dráma 267-283. old. – Móra
Ferenc Könyvkiadó 1994.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése