Tolnai Lajos (1837-1902): A szegény vándorló legényről

 

Kern Andor, Kenedi (1906-?): Vándor

(a kép forrása: http://www.inspiral.hu/node/971)

Rongy-é vagy mi látszik a falu árkában?
Én istenem, bizony rongy lehetne bátran!
De mikor feje van, hogy lenne rongy szegény,
Nem rongy az, nem rongy az: egy vándorló legény.

Vergődik, didereg, úgy süt a nap pedig;
Két szeme, ajaka de csak hidegedik.
Amott a kert végén a káposztás alján,
Egész megsajnálja egy szép fiatal lány.

Oda megy melléje, szépen megszólítja:
„Az a jó úristen majd csak meggyógyítja!
Sohase búsúljon, ne féljen, ne féljen -
Nekem is van ám egy katona testvérem.”

S fogja a kezénél, úgy viszi, vezeti,
S oda bent jó puha ágyat vetnek neki.

Éjfél után sebes eső kerekedik -
Fölveti a legény üveges szemeit.
Úgy kérne valamit, úgy mozog a szája:
„Levelet, levelet Stíria országba.
Stíria országnak egy kis falujába:
Ottan is, annak is egy kis utcájába.”

Szabados Zsuzsika fogja a levelet,
Sűrű könnyek között hogy írja ezeket:
„Beteg vagyok, mátkám, beteg vagyok nagyon,
Vagy látsz többet vagy sem, kedves szép angyalom!
Menj el az apámhoz, mondjad, azt izenem:
Fekete koporsót csináltasson nekem;
Mondjad az anyámnak, azt mondjad legalább:
Soh’se kérdje miért, csak sírja ki magát,
Sirasson valakit tiszta szíve szerént -
Valami elveszett szegény mesterlegényt.”

Szabados Zsuzsika nem hallgat, csak írja,
A levél végire ezen szókat írja:
„Mégis ne sírjatok, ne is búsuljatok,
Siratlan, temetlen, itten sem maradok.
Lesz nekem koporsóm sárga szeggel verve, -
Rajta lesz nevem is aranynyal kiverve -
Lesz tudom olyan is, aki rám borul még
S elsirat, mintha csak a testvére volnék.”

(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza – Bp., Athenaeum 1927.)