Hajós Sándor (19. sz.): Örök kedves, elképzelt

 
Lehetsz akácnak méze,
Nem kérdem: enyém lész-e?

Kép! Megtettem, mit tettem.
Nem élhetünk mi ketten.

Egymásnak fátyol voltunk,
Mi egyre távolodtunk.

Két ismeretlen ember,
Ismerős s szólni nem mer.

Virágos hársfa… tenger…
Nem földi szerelemmel.

Megtartva örök üdvnek,
Kedves, mind messzebb küldlek.

És ha világunk tűnt le:
Nézünk szegény szemünkbe.

Forrás: Kolozsvári Szemle. Irodalmi és kritikai revü. Szerkeszti: S. Nagy László. II. évf. 33. sz. 1916. aug. 20.