Gara Ákos (1877-1944): Zarándokút

Itt minden összeolvad, a mi szép:
Az élet hangja és a halk haláldal.
Ifjak vonulnak hómezőkön által
S mögöttük bátor vének árnya lép.

Mint szent zarándokút, úgy fest e kép.
Kereszt az úton, ének égbe szárnyal,
a zászló versenyt leng a hollószárnnyal,
És buzgón hordja bús terhét a nép.

Mint szürke Tannhäuser, vezeklem vétkem.
Halvány kezemben olvasó pereg.
Anyjára gondol egy síró gyerek.

Hósirba hull a jaj, a vér özönje,
Sok éhes holló tort ül gazdag étken.
De égbe száll a siró gyermek könnye.
(Galicia)

Forrás: Erdélyi Szemle II. évf. 45. sz. 1916. dec. 3.

Gara Ákos (1877-1944): Purgatorium

A telkem fürdik tisztitó tüzedben,
Te embervértől izzó, bús kohó.
E harci játék gyászosan bohó.
Nevetni, sirni rajta egy a kedvem.

A dalt, a csókot majdnem elfeledtem.
Vétkezni vágyam többé nem mohó.
Lelkem fehérre ég, mint szűzi hó.
Királyi ércek bús salakja lettem.

Agyam maradt csak ép, e békeserleg.
Csordultig benne gyöngyöző ital.
A halk felejtés hős habjával telt meg.

A hangom úgy zeng, mint halotti dal,
Mint kincsükből kifosztott ősi termek,
Hol hivó szóra bús visszhang rivall.
(Galicia)

Forrás: Erdélyi Szemle II. évf. 45. sz. 1916. dec. 3.

Gara Ákos (1877-1944): Karácsony éjjelén

 
Kihült a szívem, mint a kis szoba,
Hol rongyos ágyon hánykolódom
Karácsony éjjelén.

Virraszt velem a szégyen és a gond,
Az elszórt kincsek bús emléke,
Az átok és bukás.

Már látom a nyomort: repül felém,
Suhogva száll sötét szárnyával
Kinyújtva karmait.

Ó, szeretet, miattad szenvedek,
Miattad bolygok bús vidéken,
Hol senki sem szeret.

Fájdalmam bíbor, rajta sárga folt
A vágy. A nagy, mit bünnek hivnak
Az önző emberek.

A vágy, hogy mindenkit szeressek,
Ki rajtam rug, hasamba karmol,
Hogy vértanu legyek.

Hull, hull a vérem tüskés utakon,
Hogy engesztelje gyötrelemmel,
Mit Krisztus szenvedett.

Mert született s elhull a szeretet,
Velem meg sok földönfutóval
Karácsony éjjelén.

Forrás: Kolozsvári Szemle. Irodalmi és kritikai revü. Szerkeszti: S. Nagy László. II. évf. 48. sz. 1916. dec. 24.

Gara Ákos (1877-1944): Szép, boldog éjszakáim

 
Dús könnyselyemből hosszú fátyolt szőttem,
Hogy gyászoló szerelmemet befödje.
Szép, boldog éjszakáim síri gödre,
Temetni vágyva, tátong már előttem.

Bánatborostyánt, kínbabért növesztek,
Az elhagyott sír nem lesz puszta majd,
Felette szívem ciprusága hajt,
Alázatkőből állítok keresztet.

Örökhűségből  lesz az érckoporsó,
Csillognak rajta fájdalomszegek.
Virágot lelkem kertjéből szedek.

Felcsendül egy fájó dal, egy utolsó.
A bús hanghoz nem fűzi már egyéb
Szép, boldog éjszakáim özvegyét.

Forrás: Kolozsvári Szemle. Irodalmi és kritikai revü. Szerkeszti: S. Nagy László. II. évf. 31. sz. 1916. júl. 30.

Gara Ákos (1877-1944): Öröm

Öröm, te fényes szentjánosbogárka,
Világits titkos vágyam éjjelén.
Bánatbokor mögül repülsz felém,
Csillogni kezd lelkem töviskes árka.

Emlékek esti pillangói szállnak,
Körülrepesve multam mécsesét.
Egy elkésett méh halkan hordja szét
Lágy illatát lehulló rózsaszálnak.

Kínom setét fátylán ragyogsz keresztül,
Öröm, te fényes szentjánosbogár.
Ha szárnyad rebben, szívem titka rezdül.

Nem élsz tovább, te fénysugár, be kár,
Mint áruló tűz szűz leány szemében:
Egy percnyi láng, s már veszve édes éden.

Forrás: Kolozsvári Szemle. Irodalmi és kritikai revü. Szerkeszti: S. Nagy László. II. évf. 31. sz. 1916. júl. 30.