Pósa Lajos (1851-1914): A magyar zászló

 
Lobogjon a magyar zászló
Magasan az égre!
Hir, dicsőség koszorúzza,
Győzelem kisérje!

Lángja gyúl a magyar nemzet,
Ha látja a szinét:
Szent örömre lobbantja fel
Minden magyar szivét.

Lobogtassuk lelkesedve
A világ szemébe:
Rajta ragyog oltár gyanánt
Édes hazánk képe.

Érte éljünk. – És hogy ha kell:
Vérünk érte hulljon!…
Koporsónkra szemfedőül
Lobogónk borúljon.

Forrás: Ezeréves Magyarország emlékfüzet iskolai használatra és a magyar nép számára. Az Eötvös-alap Orsz. Bizottság megbízásából a „Tanítók Háza” javára szerkesztette: Ujváry Béla. Lampel R. (Woeianer F. és Fiai) kiadása

Pósa Lajos (1850-1914): Haza

 
Tudjátok-e, mi a haza? -
Az a hajlék, hol születtünk,
Hol a dajka altatóan
Dúdolgatott dalt felettünk,
Hol az ákácz lombja borúl
Ablak alatt az ereszre,
S eresz alján csicsereg a
Villásfarkú vidám fecske.
- Bárhová visz szerencsénk,
Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e, mi a haza -
Az az udvar, hol tipegtünk
S gyönge kézzel a homokból
Aranyvárat épitettünk.
Az a kis kert, hol virágot
Kötözgettünk bokrétába
S bokrétásan szenderegtünk
Rózsabokor árnyékába’.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e, mi a haza? -
Az a templom, Isten háza,
Hol az ének szárnyain szállt
Lelkünk fel a mennyországba,
A hol együtt imádkoztunk:
Szüle, gyermek, testvér, rokon,
Hallgattuk a pap beszédét
S hit ragyogott az arczokon.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e, mi a haza? -
Az a játszóhely a dombon,
Hol labdáztunk, kergetődztünk…
A haza az édes otthon,
Az a falu, az a város,
A hol vesszőn lovagoltunk,
Az a határ, hol kalappal
Tarka szárnyú lepkét fogtunk.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e, mi a haza? -
Kéklő hegyek koszorúja,
Hol a pásztor furulyáját
Édes-búsan fújja, fújja.
Hol a tölgyek mohos alján
Kék ibolyák illatoznak,
Gyöngyöket szór kristályvize
A zuhogó patakoknak.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e, mi a haza? -
Délibábos arany róna,
Hol a szellő messze síkon
Sárga kalász ringatója,
Hol a népnek veritékét
Issza e a föld göröngye;
Kenyeret át, áldást terem
Munkájának hulló gyöngye.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e, mi a haza? -
Erdő, mező, berek, liget,
A mormoló habok közül
Ránk mosolygó tündérsziget,
Kárpátoknak büszke bércze,
A Tisza és Duna tája,
Minden kicsi kis rögöcske,
Árpád vére hullott rája.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e mi a haza? -
Mindnyájunknak szent bölcsője,
Őseinknek pihentető
Szép virágos temetője,
Mindnyájunknak édes anyja,
Híven ölel kebelére…
Érte éljünk, ha kell, haljunk!
Áldás minden porszemére!
- Bárhová visz szerencsétek,
A hazát hűn szeressétek!

Forrás: Ezeréves Magyarország emlékfüzet iskolai használatra és a magyar nép számára. Az Eötvös-alap Orsz. Bizottság megbízásából a „Tanítók Háza” javára szerkesztette: Ujváry Béla. Lampel R. (Woeianer F. és Fiai) kiadása

Pósa Lajos (1850-1914): Új dalok

HOVA TÜNT EL?

Hova tünt el piros ajkad mosolya?
Látom-e még vagy nem látom már soha?
Tán a rózsa kérte kölcsön
Vagy a hajnal keleten?
Adja vissza, vedd már vissza!
Mosolyogj rám, kedvesem!

Hova tünt el csengő dalod szép szava?
Hallom-e még, hallom-e még valaha?
Tán azzal kél a pacsirta
Gyöngyharmatos hajnalon?
Adja vissza, vedd már vissza!
Dalolj egyet, angyalom!

FALUSI KERTBEN

Hallod-e a szomoru csatazajt,
Messze világból mely ide rebben?
Oh te ne halld, csak a rózsasóhajt!
Vagy mikor a méh zümmög a kertben.

Látod-e a sok könnyet az arcon,
Mely ide csillan bús feketén?
Oh te ne lásd, csak a gyöngyöt a gallyon
S a violák, rózsák levelén!

Forrás: Uj Idők XV. évf. 22. sz. 1909. máj. 30.

Pósa Lajos (1850-1914): Egy volt a mi vágyunk…

 
Egy volt a mi vágyunk:
Lakni domb tövén.
Legyen egy kis házunk,
Hol békén tanyázunk
Enyhe völgy ölén.

Fellegekből raktuk
Minden kis kövét.
Mosolygó egekből,
Rózsalevelekből
Gyönge födelét.

Összedült az első
Szél fuvallatán…
Olyan árvák lettünk!
De ábrángos lelkünk
Ott csügg még falán.

Ne építgessünk már,
Édes mindenem!
Abból a kis házból,
Tündérpalotából
Nem lesz semmi sem!

Nem hajtjuk mi ott le
Nyugvóra fejünk:
Mosolygó egekből,
Száll fellegekből
Nem építhetünk!

Lesz azért nekünk még
Csöndes kis lakunk:
Csillagos tetejű,
Virágos fedelű…
Majd ha meghalunk.

Forrás: Uj Idők XV. évf. 5. sz. 1909. jan. 31.

Pósa Lajos (1850-1914): Esik a hó…

 
Esik a hó, zug a vad orkán,
Majd betöri az ablakot.
S én idebent rózsás kedéllyel
Tavaszi dalt dudolgatok.
Szegény szívem, szokatlan érzés,
Meleg sugár villanja át…
Oh, szép az élet, szép az élet,
Tegnap vettem egy mázsa fát!

Le-leülök a kályha mellé,
S a multba úgy elmélyedek!
Eszembe jutnak mind az átélt
Hideg, havas, kemény telek.
De kibékit a pattogó tűz,
S kaczagom a vihar dalát…
Oh, szép az élet, szép az élet,
Tegnap vettem egy mázsa fát!

Eszembe jut sok, sok nagyon sok
Szerencsétlen földönfutó,
Kik most, ki tudja, hol bolyongnak,
Veri a szél, veri a hó.
Kapuk alatt várjuk talán a
Könyörülő, fagyos halált…
Oh, szép az élet, szép az élet,
Tegnap vettem egy mázsa fát!

Előveszem kedvencz poétám,
Során el-eltöprenkedem.
Szegény! Ő is sokat didergett
Szobában és az őrhelyen
S forró szivének lánghevével
Melengeté mindig magát…
Én is szivemmel fütök, amint
Elégetem a mázsa fát!

Forrás: Családi Kör- Hetilap a müvelt magyar hölgyek számára. XIX. évf. 3. sz. 1878. jan. 20.