Bóka László (1910-1964): Epigrammák

 
SZEGÉNY

Nincs tervem. Vágyaim is csak konyhák körül
settengenek,pincéket környeznek, ágyba bújnak.
Milyen kohóban kéne szívet cserélnem?
Szülj újjá új világ, vagy égess el egészen.

NÉGER

Fekete arcomat fordítom feléd, arany nap.
Fehér felhők közül fekete sugarakkal
ragyogok vissza rád, bánatos ellen-napod, én.
Az én földemen örök éjszaka van,
világom álmodva kering köröttem.

KÖLTŐ

Engedd el magad, ugyse hullsz le.
Szállj le a mélybe, fellebegsz,
Hallgass, ugyis felzeng dalod.
Halj meg. Ugyis örökké élsz
s ez nem rád tartozik.

Forrás: Új idők 53. évf. 4. sz. 1947. jan. 25.

Bóka László (1910-1964) két verse

 
NE MINT A RÓMAI

Készítsd elő szívedet mert megesik majd véled
a halál szégyene és ha nem orvul ér el
szembe kell nézned majd világtalan szemével.
Készítsd elő magad és mondd utolszor: élet.

Ne mint a római, nem hideg arcú lárva,
ember légy akkor is, ha hozzád érkezett
a rút halál, ó sírj majd és tördeld bús kezed,
üvöltve tiltakozz és úgy menj a halálba.

FEGYVERSZÜNET

Mily kellemes volt ülni ott az árnyban,
az egyetlen fa árnyéka alatt,
levált vállamról s tovaszállt a szárnyam
s a homokon árnyam tovahaladt.

Szép napsütés, a lombon átszűrt zöld fény,
szárny és árny nélkül, se angyal, se ember,
derekamat nem húzta pisztoly, töltény,
rád gondoltam. Eltelve szerelemmel.

Forrás: Új idők 52. évf. 21. sz. 1946. jún. 1.

Bóka László (1910-1964): Egyedül

 
Mindig csak az áldozatig,
az áldozatig juthatok,
a szeretetig sohasem.
Valami mindig visszafog, -

az az erő, mely a közös
jövőért sziklát döntöget,
nem tudja áttörni soha
az árnyvető ködtömböket,

melyek közöttem és közöttük
átlátszóan, de hidegen
falat húznak. Meghalok értük
gyedül, int egy idegen.

Forrás: Új idők 52. évf. 13. sz. 1946. márc. 30.

Bóka László (1910-1964): Pontius Pilatus

Szép ezüst kanna.
Tiszta víz benne.

Kezét alig merítve meg
csak szétfuttatta rajta a vizet.
Tíz ujja míg egybefonódik
csak jelezte hogy így mosódik,
hogy ez a kézmosás csak jelkép
és közben súrolja a lelkét,
azt igazán, azt lúggal mossa!
Úgy emelte fejét magosra
mint tisztakezű tiszta lélek
és körülállták őt a vének
és nézték hogy a szép kezek
hajlatán a víz lepereg.

Szép ezüst kanna.
Tiszta víz benne.

Forrás: Új idők 52. évf. 11. sz. 1946. márc. 16.

Bóka László (1920-1964): Egy jegenyefához

 
Arcraborulva előtted imádkozom én:
jegenye, el ne hagyj!
Minden változik e föld kerekén,
te jegenye maradj!
Töltsd törvényed be:
vastag derekú, de sudár,
gyenge ágú, de zöld levéllel telve.
Töltessék hát ki a világon
a jegenyefák elve!
Oh jegenye, ki magad jegenyévé nőtted,
imádkozom arcraborulva előtted.

Forrás: Új idők 52. évf. 6. sz. 1946. febr. 9.

Bóka László (1910-1964): Mint a bogár

Félelem jár a sorok közt,
félsz hogy eladnak,
búvik a szépség a versben,
s még temagadnak,
teneked sem tárja ki titkát,
néma dalod,
nem több mint munkásnak a műhely
s neked úr, hivatalod.
De néha kitárul a vers is,
mint kéjteli hölgy,
érted a rímeid költő:
no, Sárközi György,
meghalt a Gyurka is, hallod
s még élsz te szegény,
ténferegsz mint a borág, Nagy
Zoltán hült tetemén.

Forrás: Új idők 52. évf. 4. sz. 1946. jan. 26.

Bóka László (1910-1964): Epigrammák

 
1.
A harangvirág nem harangoz.
Nem bámul a szomorúfűz.
Te harangozol és te sírsz
és nem a tűzliliomokban:
szívedben ég a tűz.

2.
Álmomban folytatom, mit nappal félbehagytam,
ébren fejezem be a mondatot,
ki tudja miért mondatott.
Lehet az is hogy ez a rabság álom
s reggel találkozom veled.
De lehet, hogy csak álmodtalak és
reggel elmondlak. Már az is lehet.

3.
Tévedés, mondják majd, tévedés.
Emberi dolog. Az, hogy téged és
engem és engem és téged
elszakítottak. És nem is tudják már.
Mert nincs oly kollektív emlékezet
mely megőrzi friss ékességedet,
ahogy én láttam egyszeri szememmel.
Ki fogja tudni gyémánt repedésem,
hogy bár ragyogtam, nem az lettem mégsem,
szívedben és az örök ég alatt.

Forrás: Uj Idők 52. évf. 1. sz. 1946. jan. 5.

Bóka László (1910-1964): Haza, Budára

Gyalog

A késő októberi napfény
úgy táncolt a romok felett!
A sok foghíjjas utcasor Budán
mint eszelős vénasszony, nevetett.
A rokkanttérdű, kopott, öreg házak
tető nélkül élvezték a napot,
szinte szégyelltem fejemen
az úriember-kalapot.
Féltem e furcsa ragyogásban,
a háztetőn rég megholt nagyanyám
keringőzött s én vacogó fogakkal
menekültem. Vén városok nyarán.

Autóbuszon

A Várat elkerültem, mint a poklost,
nem tudtam látni még.
Az égre néztem, sok szakadt izom-rost,
így festette a felhőket az ég.
A felhők alatt volt a Vár, a régi
s most ott vannak a téboly szörnyei.
Hát nem volt honvéd, aki a hont védi?
Hát nem jött lóhalálban Görgey?
Ó, fuss autobusz, fuss ki a világból!
Ragyogj, ragyogj októberi verőfény!
Száz Dózsa-trón ég, vádolón világol
s fejünkre szakad az erkölcsi törvény.

Horvát-u. 26., I. 2.

Lakásom szabadtéri színpad: az egyik fala kiszakadt,
Ma is úgy áll, kitárulkozva, ahogy rég, az ostrom alatt.
Tegnap felléptem benne én is, tetszett ez a furcsa szerep,
néztek a nézők: háztetők, kémények, nap s a fellegek.
Díszlet nem volt. Úgy mondtam el, mint régen Shakespeare-színpadán:
itt állt az asztal, itt a karszék, itt éltem, ez volt a szobám.
Ott ágáltam kis lámpalázzal, hová télen az akna hullt,
szavam úgy szállt a semmibe, mint multam, a polgári mult.

Forrás: Budapest I. évf. 3. sz. 1945.