Élt egyszer egy hatalmas
milliomos, akinek sikerült minden földi gazdagságot megkaparintania. Semmi nem
volt számára elérhetetlen. A leggyönyörűbb kastélyban lakott, és minden ember
neki szolgált. De a szerencsétlen milliomost betegség kínozta. Betegsége nem is
annyira fájdalmas, mint inkább visszataszító volt. Az egész testét undorító
sárga fekélyek borították, melyek nappal nedvesedtek, éjjel meg égtek. Csúnya
betegség volt – olyan csúnya, hogy még maga a milliomos is szégyellte, s ezért
igyekezett puha szövésű ruhákba és selyempárnás ágyakba rejteni.
Vagyona folyton-folyvást nőtt,
de a betegsége is. Félő volt, hogy a kiütés a szemét is eléri. A gazdag ember
ettől félt a legjobban. Testének minden porcikáját befedhette – ez volt az
egyetlen hely, melynek fedetlenül kellett maradnia, hogy élni, uralkodni és
pénzt keresni tudjon.
A beteg milliomos úgy döntött,
hogy orvost hívat. Eddig senkitől nem kért tanácsot, senkit nem engedett
magához, mert nem akarta, hogy bárki is megtudja,alapjában véve milyen
nyomorult. Félt, nehogy az emberek, akik irigyelték nagy szerencséjét – most
örülni kezdjenek betegségének, mivel úgy érezhetik, hogy boldogabbak, mint ő.
Mert a milliomos úgy vélekedett, hogy mert neki van a legtöbb pénze, neki kell
a legboldogabbnak is lennie. Látva szép ruháit, autóit, pompáját, a többi ember
is ezen a véleményen volt.
És a milliomos magához rendelte
a legjobb orvost, és azt mondta neki:
-
