Csepeli Sándor (1827-1893): Szólj!

 
Oh! ne kérdezd: lelkemnek mi fájhat!
Ha nem szeret már szived soha.
Szólj! Kié volt arcod hajnalának
Első gyermek édes mosolya?
Szólj! Szemednek hajnalcsillagába
Ki látta azt a bájvilágot,
Mit csak a sziv legszebb tündérálma,
s ez életben csak egyszer látott?

Szólj! Ki látta virágzó lelkedet
Észrevétlenül kinyilani?
Mikor így szólt egy hang, egy tekintet:
Ilyenek az ég angyalai!
Szólj! Szivednek első oltár lángján
Kinek fohásza szállt így égbe:
Oh! Istenem, e gyönyörü szép lyány
Édes jó lelkét bün ne érje!

Szólj! Zongorád hangja kit büvölt el?
Mig szíved dobogását verte,
S dalán eggyé lett az ég a földdel,
S örömre vált szívem keserve.
Szólj! Kit tudott egy szép tekinteted
S mosolyod megüdvezíteni?
S lelkem miért fájhat… nem kérdheted.
Megmondják e szép emlékei.

Egy cérnaszál mit ér?... Ah! de drága,
Ez tartja az igaz gyöngyszemet.
Lelkemnek ily drága gyöngyös szála,
Mi hozzád köt, - az emlékezet.
Inkább vegyék koporsó kötélnek,
Mivel szivem sirba eresztik: 
Mint hütlenül széttépjem, mig élek 
S elhullassam igaz gyöngyeit. 

Szólj! Mit érzesz a jövőbe nézve.
Lelkemnél van-e szebb csillagod?
Ha van: ragyogjon rád égi fénye!
Felejtsd el a lenyugvó napot…
De lelkemnél szebb csillag nem lehet.
Mint szemednél az ég sem kékebb.
Olvaszd csak át lelkedbe lelkemet,
S szebb csillaga nem lesz az égnek.

Szólj! S elnémul a sziszegő kígyó
Az a sok nyelv, mi rólunk beszél.
Boldogságunk festésére nincs szó,
Mit keblemen velem érzenél.
Az Isten egy szava egész világ,
s ez egy szava a lyánynál maradt,
Szólj! szeretlek… mond ki ez üdv szavát
S nem lesz senki nálunk boldogabb.

Vagy hát ne szólj! Némasággal ölj meg,
Nem szeretsz… ne mondd ki ezt a szót!
Minden virág elhagyná a földet.
Nem ragyogna fenn az égi bolt.
A föld az ég tudja mit szenvedtem
Csak a halál választ el tőled.
Ha boldogok nem lehetünk ketten:
Csak arra kérlek: szépen ölj meg!...

Forrás: Pesti Hölgy-Divatlap.1864. július 15. 14. szám

Csepeli Sándor (1827-1893): Emléklapra

 
I.
Van jó szived, van jó lelked!
Több áldást nem ad az élet.
Ah! de néked mégis adjon
Egy oly szivet, egy oly lelket,
Mibe szived, mibe lelked
Szerelmével átolvadjon.

II.
„Mindig” „soha”
E két szava
Legyen emléklapomnak.
Légy vigasztal
MINDIG
S SOHA ne érjen bánat.

III.
Ami édes, ami kedves,
Ami szép, jó, s boldogító:
Előbb – utóbb sírba száll!
Temesd hát el szerelme
Barátságba, szeretetbe.
Itt a bánat
Üdvre támad.
E háromban nincs halál.

IV.
Amit érzek, e kis lapra
Nincs kéz, ami leirhassa.
De a multba egy tekintet
Megmondja, hogy kimondhatlan
Szent emlékek – elválhatlan
Kötik össze lelkeinket.

V.
Nap ragyog a felhő alatt.
Ha majd szíved magán marad:
Sötét éjben hű csillagod,
Felhő alatt fényes napod,
Leszek…
Emlékezz meg.

Forrás: Pesti Hölgy-Divatlap.1864. július 1. 13. szám

Csepeli Sándor (1827?-1893): A tengeren…

A tengeren, a habok közepén,
Van a legszebb, legboldogabb sziget.
Mi kéjt s gyönyört igérhet a remény,
A szivnek így szól itt egy hang: tied!
A tenger zúg, hab habra tornyosul:
A szigetre nem csaphat át hozzánk.
Az ég ragyog a viz tükre alul,
Szép a sziget, int egy tündérország.

A képzelet száll csak velünk ide,
S ez egy király irigyelt birtoka.
De kinek van lánggal égő szive:
Szebb sziget van itt, hol király maga.
Tengerárja van a szerelemnek.
S itt egy tündér sziget emelkedik,
Nem látni mást körülte, mint eget,
S neveti az élet szélveszeit.

Kalóz, kalmár s veszekedő világ
Hiában jár erre hajóival.
A habok, mint pehelyt, besodorják.
Kis csolnak kell ide, s mennybeli dal,
A hullámok eljátszanak vele,
E szigetig tündérek ringatják.
S a boldogot, ki itt kiköthette,
Egy királynő üdvözli, mint királyt.

A királyság e föld netovábbja!
Királyokká vagyunk teremtve mind,
E földnél hűbb, szebb tündérországba,
Hol betelnek legszebb reményeink.
Más ragyogványt, ám irigyeljen már:
Én csak azt a boldogot irigylem;
Kit k i r á l l y á  tesz egy szivdobbanás
Kit el nem hagy soha a szerelem!...

Forrás: Pesti Hölgy-Divatlap.1864. április 1. 7. szám