1.
Fére a sopánkodással,
Gyásznapok emlékivel;
Tettre vár a népszabadság,
Szabadságért tenni kell!
Hát ne mondjátok nekem, hogy
Nagy volt egykor a haza,
Mig tömjenfüstöt csak önnön
Istenének áldoza;
Hát ne mondjátok, hogy Róma
Hatalmában nagy vala,
S hogy a hellen népet áldá
A dicsőség angyala;
Hát ne mondjátok, hogy boldog
Galliának nemzete,
És hogy Albionra a nap
Éltető sugárt vete;
És hogy tul az oceánon
Nagy Washington szép hona -
Fére most a bámulással,
Tettre hí a hon szava.
Csak akarjunk, s minket is fog
Bámulni a nagy világ,
Csak akarni kell, s lezúzva
Zsarnok és a szolgaság!
Vagy ha nem, ha tétlen állunk,
S önkény ülend diadalt,
Százszorozva érdemlé olly
Gyáva nemzet, hogy kihalt.
Fére hát sopánkodással,
Nagy napok emlékivel;
Tettre vár a népszabadság,
Szabadságért t e n n i kell!
2.
Ifjak, föl a népcsatára,
Fegyvert, kardot fogjatok!
S elvesznek, mint naptól köd az
Alvilági fajzatok.
És ha nincsen mindeniknek
Gyilkolásra fegyvere:
Alkosson a zsarnok ellen
Kőfalat vaskebele.
Hulljanak bár csatasíkon
Ezeren, mint ládozat,
Veszteségünk még se lesz nagy,
Ha a nemzet nagy s szabad.
Sírjaink halmán fölépül
A szabadság temploma,
S végnyugalmunk édesebb lesz,
Ha szabad lesz a haza.
3.
Örvendj, magyar, uj nap derül,
Mellyről a jégkebel hevül,
Egy nagy tavasz Árpád hona,
Legszebb virág: a n é p j o g a.
A hont vak éjhomály fedte,
Baglyok huhogtak felette, -
A vészes halálmadarat
Legyőzte a n é p a k a r a t.
Rablánc csörgött karjainkon,
Alatta nyögött egész hon,
A nép nem emele panaszt,
Széttörve ö n e r ő v e l azt.
A szétágazó érdekek
Más lánccá egyesülenek,
a szent lánc, mi összefüze,
A szabadság tiszta tüze.
Mindent, mindent kivívhatunk,
Ha egy szivünk akaratunk,
S bár csapdos a tengerdagály,
A nép, mint egy szikla megáll.
S a nap, melly nyugoton leszáll
Egy szebb haza határinál,
Oda is elviszi a hirt,
a magyar mi lelkesen vítt.
De ha széjjelszakadozunk,
Nem egy szivünk, akaratunk:
Kaviccsá porlik a szikla,
Uj tél borúl határinkra.
Örvendj, magyar, új nap virad,
Mellytől a jégkebel dagad,
Egy nap tavasz Árpád hona,
Legszebb virág: a n é p j o g a!
4.
Kiküldtem a jövőbe
Keblem kivánatot,
Hogy megtekintse ott a
Hőn imádott hazát.
És visszajött az érzet,
Sötéten, mint a sír,
Mert ott gyászos dolgokról
Terjenge szét a hír.
S a gyászos sejtelemnek
Panaszrezgései
Nem szüntek a kebelben
Kesergve zengeni. -
De jött a boldog óra,
A szent szempillanat,
Mellyben a nép dörögte:
„Hazánk ismét szabad!”
Most kéjek tengerébe’
Uszik a romkebel,
Elszállt a honfájdalom
Minden keservivel.
Hisz nyugtot ennek a hon,
Ő adhat egyedül,
Mellyért, mint Vesta-oltár
Szent érzetben hevül.
5.
’Szabad népek hazái
A földön szerteszét!
Vegyétek uj testvértek
Forró üdvözletét.
Nem káprázott-e a szem,
Nem csengett-e a fül,
Midőn megvitte a hír,
Hogy nálunk is derül?
Hisz századok során át
Honunk’ felhő fedé,
Hogy a népek világa
Nevét is feledé.
De melly most szétterüle,
a szabadság napja,
Árpád nagy nemzetének
Fényét megmutatja,
S ösmerni fogja a föld
A szabad nemzetet; -
szorítsatok testvérkint,
Népek, velünk kezet.
6.
Szorítsatok testvérkint,
Népek, velünk kezet,
Lepelbe elborítva
A gyászemlékezet.
És bár mi elmaradtunk
Távolra tőletek,
Célunk tietekkel egy,
Ti szabad nemzetek!
Célunk a népszabadság
És egy boldog haza,
Mire a mult viharja
Sok átkot halmoza.
Célunkért híven küzdünk,
És vagy kivívjuk azt,
Vagy a sors népszivünkben
Halálsebet fakaszt.
7.
Tíz év előtt s tíz év után,
Mi változás rajtad, hazám!
Akkor a víznek árjai
Kezdének rajtad zajlani;
Most az ébredt népár zajog,
Keblében ihletláng lobog.
Tíz év előtt s tíz év után,
Mi változás rajtad, hazám!
A vízár mindent rombola,
Hová hulláma eljuta;
A népár rombol és teremt, -
Az ördögi, ez tiszta, szent.
Tíz év előtt a tíz év után,
Mi változás rajtad, hazám!
Ha ujra fordul egy tized,
Fog e sugárzani díszed?
Hoz e gyümölcsöt a csíra,
Melly hull földed határira?
8.
Aludt e nemzet, s álmodott
Száz és több éven át,
S ördögi vérszopó nadály
Emészté a hazát.
Aludt e nemzet,s álmodott,
Szép üdvét álmodá,
És alma közt rá a kaján
Bilincsét láncolá.
S a nemzet folyvást álmodott,
Mint csöndes síri bék,
Rablánc csörgését álmai
Üdvhangnak színlelék. -
Szabadság hangja dördüle
A távol nyugoton,
Belé vegyültek jobbjaink -
S fölébredett a hon.
A sír üréből, hol aludt,
Feljött a nemzedék,
Szemébe a szabad világ
Sugára ütközék,
És sír dombján, a hol aludt,
Virágok diszlenek,
Várók, hogy füzérré kössék
A szabad nemzetek.
Ki eltiporta a jogot,
Elűzve a kaján,
Örömhangok terjednek el
Végig a nagy hazán.
Örömhangod szép nemzetem
Egy nagyszerű ima,
Melly a megtisztult légen át
Száll ég határiba.
Soká pihentek ereid,
Fölébredt nemzetem,
Munkára hát, - mindenfelé
Vár a szent küzdelem.
Bár mások elhagyának is,
S messze haladtanak:
Van új erőnk álom után,
Utánok, honfiak!
9.
S mivel fölébredénk,
Mivel ébren vagyunk,
És uj napunk derül:
Tétlen nem állhatunk.
Kit merre hivogat
Lelkének istene,
Munkában lássa őt
A nemzet reggele.
S az éj homályiból
Még sok bagoly huhog,
Őrizni kell a hont,
S örökre élni fog.
És mert a keleten
Még éj uralma van,
Zsarnok hatalma dúl
Kormos homályiban,
Ki gyűlöli a jót,
Üldözi a napot:
Hazámnak fiai
Ébren virasszatok.
S ha jő az éj ura,
Nyomán a szolgaság,
Kardot ragadjon az
Agg és az ifjuság.
Mint nádat a kasza,
Döntjük a sereget,
Örömriadalunk
Megtölti a leget.
10.
P…….ihez.
Te tőlem elszakadtál,
Tán mert magasabban állsz,
És mert – melly egybefüze -
Tört a baráti lánc.
De hisz a szolgaságnak
Lerombolt romjain
Egy új erős vár épül
Hazánk határain.
A vár legyőzhetetlen,
Neve: t e s t v é r i s é g,
Benne szentelt oltáron
Szabadság lángja ég.
S te, ki a vár falára
Szinte hordál követ,
- Mert az egész hazában
Viszhangzák esküdet -
Te ellököd magadtól,
Jövő t e s t v é r e d e t,
Ha féreösmeré is
Tán egykor szivedet?
Testvéredet, ki a hont,
Mint te, úgy szereti,
S csak fáj, hogy ére, mit te
Tevél, nem teheti.
De míg te a falakra
Köveket halmozál,
Bár csak kavicsot horda,
De tétlen ő sem állt.
Az egybeolvadásnak
E szentelt ünnepét,
Tedd még magasztosabbá,
Fogadd el jobb kezét.
És bár erőm parányi,
- De nagy szümben a láng: -
Közös erővel küzdünk,
Ha sors vészt hoz reánk.
11.
Mohács, Mohács, halálcsapás,
halálcsapás ért tégedet;
Sokszor sirattuk síkodat,
Sirasd magas most hiredet.
Ha kérdi majd a maradék
Egykor a multak titkait,
S mutatja a kor istene
Hazájának nagy napjait:
Nem téged fog említeni;
Melly dicsőségünk elnyeléd;
De Pestet és tavaszelőt -
A nemzet fényes reggelét.
12.
Az é j- és s á r g a szín
A halálnak jele;
Mi már fölébredénk,
le vele, le vele!
Sárga s fekete szín
Terhes b o r ú vala:
De nekünk földerült
A népjog h a j n a l a..
Tűzzük az elvonult
B o r ú helyébe hát
Ébredő nemzetünk
Szivárványzászlaját.
13.
Tolong a nép, riad a hang,
Mozgás mindenfelé,
Nagy nap! Ezt a népakarat
Ünneppé szentelé.
Ünneppé, mert fölszabadult
Átkos bilincsibül
A szellem gyermek – gondolat,
A nép azért örül.
Egy ezred évet éltünk át
Néhány óra alatt,
Mert egy ütéssel lett szabad
Szó, érzés, gondolat.
Ne kárhoztasd a nemzetet,
Hogy kéje végtelen,
Hiszen kesergtünk eleget
A hosszu éjelen.
Oh bár tehetném évekké
E boldog perceket,
Hogy minden év deritené
A magyar nemzetet.
S az évek sorsa végtelen
Volna, mint a világ,
És csak a multkor mondaná
Mi az a szolgaság!
14.
Jöjj elő, történetek Musája,
És bámuld a nagy napot,
Millyet lángoló szemed szikrája
Még soha nem láthatott.
Küzdött a nép joga érzetében,
És kivítt nagy diadalt:
De polgárvér küzdelme hevében
Nem szennyeze vívó kart.
Nézzetek a nemzet zászlajára,
Tiszta az s szeplőtelen,
Fátyolt vetve nemzetünk multjára
Szebb jövőt hoz a jelen.
Rajta hát, magyar nép, a munkára,
Melly erőt kiván és férfikart!
S elkiséri szabadság sugára
Üdvpartjához a magyart.
Forrás: Forradalmi szikrák Jenőfitől. Pesten, 1848. Magyar Mihál, könyváruldájában.
2026. szept. 7.
Jenőfi (Szeberényi Lajos 1820–1875): Forradalmi szikrák
Szilágyi Erzsébet (1410-1484)
- - alvó hazának
Lányaul születél,
Fölébredő nemzetünk
Anyjává tétetél.
Garay
A tizenötödik században élt, melynek egyik fénypontját képezi a történelem lapjain.
Atyja, Szilágyi László, előkelő nemes családsarj, Zsigmond királynak igen kedves embere volt, kitől érdemeiért Horogszeg helységet is nyerte, honnan később a család magát nevezé. Anyja Belleni Katalin volt.
Erzsébet, az erényes, buzgó, vallásos, ritka jellemű, páratlan szépségű hölgy, még kora hajadon évében a nagy Hunyadi János hitvese lőn, mely házasságuknak két fiú lett gyümölcse, a még fiatal éveiben szerencsétlen sorsot ért László – s Mátyás a magyar nemzet egyik legnagyobb királya.
Szilágyi Erzsébet, férje elhunyta után évek hosszú láncolatán keresztül folyton tartó viszálynak volt alávetve, különösen gróf Cilly Ulrik miatt, ki a férje ellen mutatott halálos gyűlölséget fiaira is kiterjeszté. Különösen nagy szálka volt szemében az idősb László, kiben a nemzet nagy reményét vetette. Cilly, akinek merész álmait a magyar királyság valaha elérhetésére nézve, László könnyen meghiúsíthatandó volt, nem szűnt meg őt, a király előtt a legfeketébb rágalmakkal illetni s nem egyszer vádolá az ifjú Hunyadi Lászlót: hogy ez, királyságra vágyván, alattomban a nemzetet folytonosan bujtogatja törvényes királya ellen.
Jól tudta ezt mind Erzsébet, mind fia László s némi óvatosságot nem tartának szükségfelettinek s midőn 1456-dik évben a király főtanácsadója Cilly ösztönzéséből Futakra gyűlést hirdete, arra Hunyadi László is meghívatott, ki ez alkalommal jónak látá fedezetül Belgrádvárból feles számú sereget vinni magával.
Futakon atyja több barátjával jött László össze, kik őt Cilly iránt újból óvatosságra inték, egy általok elfogott levelével is bizonyítván annak gonosz indulatát, melyben azon ígéret vala téve Brankovics szerb fejdelemnek: „hogy a két Hunyadi fejével nemsokára kedveskedhetik.”
Mennyire elvonta Cilly ármánya, a király kegyét s bizalmát Lászlótól, kitűnik abból: hogy midőn a gyűlés végződött s Hunyadi, az ifjú királyt, Belgrád megtekintésére fölkéré, ez ekképp válaszolt: hogy Futakot mindaddig el nem hagyja, míg Hunyadi keze írását nem adja arról, hogy neki Belgrádot átadván, semmi veszélybe nem kerítendi.
Bármily sajátos volt a király e kívánalma, Hunyadi legkevésbé sem szegült ellen s midőn Belgrádhoz közelítettek, László a királynak átnyújtá átadás jeléül a vár kulcsait, de ezen a király megszégyenülvén, azokat el nem fogadta.
Mihelyt a király és Ulrik nehányad magával a várba ment, annak hídjait Hunyadi ismét felvontatá, melynek következtében Cilly négyezernyi zsoldosának beszállítása meg lőn akadályozva. Midőn a király ez óvatosság okát kérdezé, Hunyadi azt válaszolá: „hogy a magyaroknál a végvárakba csak oly sereget lehet bocsátani, melynek hűsége már megkíséreltetett.”
Ezáltal Cilly még inkább fel lőn ingerülve Hunyadi ellen s pár nappal azután, november 15-dikén, míg a király istentiszteletet végze, a tanácsházban összejővén, heves szóváltás folytán annyira ment a dolog, hogy Cilly kardot rántva, megtámadá Lászlót, ki a fejéhez mért csapást karjával fogá fel. A zajra berohantak Hunyadi hívei a mellékteremből s fölgerjedve Ulrik nemtelen eljárása, ki a fegyvertelen ellen halálos csapást intéze, legott földre terítvén, fejét vették.
László, kinek Ulrik kivégeztetése szándokában teljességgel nem vala, azonnal kegyelmet kért a királytól, kit ama merény bármily igen fölháborított, László iránt a legjobb indulatot mutatá s őt és barátait azonnal minden büntetés alól fölszabadítá.
Pár nappal később tudósítá László Temesvárott mulató anyját Cilly halála felől s egyszersmind arról, hogy a királlyal nemsokára látogatására indulnak Belgrádról.
Erzsébet V. László király jóindulatát maga és fia számra teljesen kinyerni akarván, nagy előkészületeket tőn annak minél fényesb elfogadására s midőn annak elindulásáról hírt vőn, kisebbik fia Mátyással s nagyszámú kísérettel ment elébe gyászöltözetében.
A király nyájasan üdvözlé a még mindig szép özvegyest s őt gyásza letételére ösztönözé, így szólván: „nem illik azon férfiúért gyászt viselni, ki, mint Hunyadi János, a halálról csak most ment át az életre s ki Magyarországot nekem s a szent vallásnak megtartá és most azon Krisztussal uralkodik, kinek szent nevéért harcolt.” És hogy engesztelődését még inkább bebizonyíthassa, Kelemen napján nagy fénnyel jelent meg a vár kápolnájában, Hunyadi László, anyja; Gara, ennek leánya Mária, Ország, Bánfi s több főúr kíséretében; hol, miután Veronai Gábor szerzetes az oltár előtt misét monda, a király, megölelvén Hunyadi János özvegyét, a mindenható színe előtt az oltári szentség felett hallatá: „hogy Cilly halálát elfelejtvén, Erzsébetet anyjául, Lászlót és Mátyást fivéreiül tekintendi.”
Egész hónapot tölte még ezután a király Temesvárott a Hunyadi-család körében, kik ez időt nem szűntek meg előtte vadászat, lovagi játékok rendezése bajvívás stb. által menttül élvezetesebbé tenni.
A király is látszólag érezteté kegyét Lászlóval, kit még Temesvárott időzte alatt főlovászmesteréül s országkapitányául neveze ki.
Ily nem várt előzmény után sem Erzsébetnek, sem fiának nem maradt semmi kétsége fenn a király jóindulata felől.
Már szinte fölöslegesnek tarták az eddigi óvatosságot, annyival is inkább, mivel míg a király kedvezését teljesen bírni gondolák, másfelől egykori ellenségük Gara László nádort, kinek leányát csak nemrég jegyzé el magának Hunyadi most barátuk s hatalmas pártfogójokul tekinték.
De éppen a nádorban való határtalan bizalom lőn Hunyadi László vesztének siettetője. Mert Gara, Cilly halála után egy lőn László legdühösebb ellenei közől, ki attól fogva untalan azon hitet igyekezett a királyban meggyökereztetni, hogy Hunyadi László csak alkalmat keres, törvényes királya élete kioltására.
Eközben híre szállt, hogy a törökök Magyarország felé közelednek. Midőn Hunyadi László, hadat gyűjtve, a mozlimek ellen indulni akart, a kétszínű nádor által szép szóval visszatartatott, ki illetlennek nyilvánítá addig való elindulását, míg előbb a királynál búcsútisztelgését nem teszi.
László, távolról sem sejtve a tőrt, mely számára vetve van; nem gyanítván, hogy a török sereg közeledésének híre csak Gara koholmányából keletkezett: engedve a tanácsnak, indulását elhalasztá s lóra ülvén, minden kíséret nélkül a király látogatására indult; de midőn a királyi palota kapujához ért, csak azt vette észre, midőn leghalálosabb ellenei: Széplaki Miklós, Bánfi Pál, Giskra János, Turóczi Benedek s Lamberger által körülvétetik s a király nevében maga megadására szólíttatik föl.
Az ifjú, érezvén ártatlanságát s ok nélkül megtámadtatását, mint kinek lelkét semmi bűn terheli, egész nyugodtsággal, minden ellenkezés nélkül megadta magát.
Ugyanazon napon (mart. 14-dikén) fogatott el Erzsébet kisebb fia Mátyás a azonkívül a Hunyadi-ház hívei: Vitéz János váradi püspök, a két Hunyadi nevelője, Kanizsai László, Bodó Gáspár, Modráz György, Madarasi Pál s ezeken kívül még többen.
Hogy a nép izgatottságát Gara mérsékelhessek, azon hírt terjeszté, hogy „az elfogott párütők azért fogatták el, mivel a királyt megölni s helyébe Hunyadi Lászlót emelni szándékoztak.”
Mindamellett is jónak láták a Hunyadiak ellenei, László felett mihamarabb vérítéletet mondani: melynél fogva harmadnap múlva már a budai bíró s tanácsosoknak adatott át, oly végből, hogy azok, az áldozatra szánt felett rögtönítéletet hozzanak.
A vérítélet ki volt mondva.
Alkonyakor kivitetett László a vesztőhelyre, közel a királyi palotához. Előtte fekete zászló lobogott. Hosszú szőke fürteit szabadon lengeté az esti szél. Deli testalkatát, keletiesen gazdag aranyzata ruha fölé. Szemeivel büszkén tekintgetve szét, a legcsekélyebb remegés jelét nem mutatva, haladt a fegyveres kíséret közt.
A Szentgyörgy-térre érve, a bakó letérdelteté, mit ő vonogatás nélkül megtőn, csupán hajának felkötését sürgeté előbb. Aztán kevés szóval igyekezett ártatlanságát bebizonyítani. De ez mit sem használt, jogtalan ítélethozóinak szívében nem volt könyörület!
Harmadszor sújta a bakó pallosával, s a nép bámulatára, teljes eszmélettel áll fel László, így kiáltván a néphez, melyben már az elégületlenség moraja hangzott: „a törvény, az igazság s bevett gyakorlat, több vágás eltűrésére a legnagyobb bűnöst sem kötelezi!”
Ekkor a közönség felé indult, melytől megmentését reménylé, de hosszú ruhájában megbotolván, arccal a földre bukott. E körülményt László ellenei fölhasználván, a késlekedő bakót kötelessége végezésére szólíták, ki végre nyakát szegé a szerencsétlen ifjúnak.
A nép elégedetlenséget tanúsító felkiáltások közt kíséré a hullát a szent Magdolna-kápolnába, hol az egész éjjel fegyveresek által őriztetett.
Még inkább növekedett a zaj másnap, midőn László tetemei a Krisztus-teste-egyházába vitetett által, hol a Zsigmond király által lenyakaztatott harminckét nemes hamvaihoz temettetett.
Az összecsoportosult népet csak fegyveres erő volt képes szétoszlatni; s midőn ez nem szűnt meg sokáig azt kiáltozni: „hogy ártatlan vér s törvényellenesen ontatott ki”, - élet és vagyonvesztéssel fenyegettetett mindenki, ki azon gyászos esetről továbbra is beszélni bátorkodik.
SZILÁGYI ERZSÉBET, bármennyire lesújtá is szerencsétlen fia kivégeztetése, miután sűrűen áldott az anyagi érzület könnyeivel, fölszáradtak azok s a méltó fájdalom a bosszú érzetével vegyült.
Haladék nélkül számos lengyel és cseh zsoldot vevén szolgálatába, egyesüle Szilágyi Mihály hasonló célra gyűjtött seregével, melyhez készséggel csatlakozott még a Hunyadi-ház számos barátja, ú. m. Székely Tamás vránai perjel, Szentmiklósy Pongrác szakolcai kapitány. E szövetséget még inkább szilárdíták az eközben börtöneikből megszökött barátaik, kik közt a Rozgonyiak s Kanizsaiak jelentékeny dandárcsapattal járulának.
Szilágyi Mihály – Erzsébet fivére – lett a sereg vezére, ki Erdélyt, s annak minden oly várát, hol elleneik tanyáztak, pusztítni kedzé s a királyi jövedelmeket hatalmába keríteni törekedett; más része a seregnek Buda felé vonult s azt már-már elfoglalja, ha a gyanakodó király Osztrákországból hirtelen fegyveres segélyt nem kér, mely seregnek Ujlaky Miklós és Giskra János lőnek vezérei.
A két fél közt a legnagyobb tűz- és elkeseredéssel folyt a harc, mely alatt hol egyik, hol másiknak mosolygott a hadi szerencse, melynek azonban végkimenetelét a pápa követe Marchiu Jakab bíbornok akadályozá meg, ki a nemzetet a közös ellenség – a szultán közeledő serege elleni harcra szólítá fel.
A király nem tartván biztosnak Budán maradását, magával vívén Hunyadi Mátyást, Bécsbe s onnan Prágába utazott ki, ahol is foglyát Podiebrád, a cseh helytartónak őrködő gondja alá helyezé. Csak midőn értesült, hogy a szultán magyarországi hadjárata szándékával felhagyott, tére vissza Bécsbe június hó 27-dikén, honnan a következő hó 13-dikára Pozsonyba országgyűlést hirdetett.
Az elégületlenség még ekkor sem csillapult le a fölzajlott kedélyekben; ahonnan a kitűzött országgyűlésre mentül kisebb számmal jelentek meg. Erzsébet pártját csak Vitéz János váradi, s Albert csanádi püspök képező ott; hol a következő békepontok alapíttatának meg:
a) SZILÁGYI ERZSÉBET tartozik visszaadni Erdélyben: Déva, Görgény, Krakkó és Hátszeget; a Bánságban: Miháldit; a Duna mellett: Nándorfehérvár, Szörény, Orsova, Szent-László, Soth, Trankot; a felvidéken: Besztercebánya, Lucha, Oroszlánkő, Léva, Zsolna és Sztrecsen várakat.
b) Ez átadás eszközléseig Mátyás, Ujlaky Miklós által Esztergomba vitetik, hol ennek és az érseknek felvigyázása alatt lesz; aztán pedig azonnal szabadon bocsáttatik, valamint a Hunyadi-háznak minden még fogva levő barátja.
c) A Hunyady-ház háborítatlanul bírandja az Albert és Zsigmond király alatt nyert jószágokat, valamint azokat is, melyeket némely zászlósúrtól szerzett, sőt ezekre nézve még új adománylevelet is nyer.
Ez egyezés kihirdettetett bár az országban, de teljesedésbe soha nem ment, mert Erzsébet a pontokból semmi előnyt nem látván, másfelől fiát házuk leggyűlöltebb ellene Ujlaki kezei közt tudni egyátalában nem óhajtván, seregeit ismét mozgásba tette s Erdély azon részét, melyet Ujlaki s több ellensége birt, Szilágyi Mihály segélyével elfoglalá.
Így a belviszály ismét kitört, melynek csak a király hirtelen halála vetett véget, ki, - mint a történészek nagyobb része vélekedik, méreg által múlt ki Podiebrad udvarában november 24-dikén 1457-ben.
Alig érkezett V. László halálának híre Budára, az egybegyűlt egyházi és világi főurak, név szerint: Szécsi Dienes esztergomi érsek, Héderváry László egri Ágoston győri, Vince váci, Pál bosniai püspökök; Gara László nádor, Ujlaki Miklós és Rozgonyi János erdélyi vajdák, Perényi János főtárnok, Országh Mihály főudvarmester; Marczali János és Czudar Simon, 1458. január 1-jére Pesten tartandó országgyűlést hirdettek, a megüresült királyi szép betöltése tűzetvén ki tanácskozmány tárgyaul.
A királyválaszó gyűlés ideje közelgett.
Ezalatt Szilágyi Erzsébet s őt híven gyámolító fivére, barátai nem valának tétlenségben, elérkezettnek vélvén az időt, mely rájok s a nemzetre szebb napot vala derítendő.
A dicső emlékezetű Hunyadi név még mindig varázserővel bírt a nemzet jobbjai előtt, kik egy szívvel rajta voltak Mátyás megszabadításán s királlyá választatásán, melynek folytán vitéz János csakhamar elküldetett Prágába Podiebrad helytartóhoz, az ifjú Mátyás szabadsága szorgalmazása végett s már december 13-dikán (1457) meg is érkezett a derék férfiú.
A ravasz cseh kormányzó, észrevevén mily nagy jelentőséget tulajdonít a nemzet az ifjú szabadságba tételének, negyvenezer arany váltságdíjt szabott érte.
A Szeged alatt táborozó Szilágyi Mihálynak ezalatt húszezerre növekedett hada, melyhez még naponta sereglének az ország minden részéből; mit is az eszélyes Gara László nádor tapasztalván, korán szerepet cserélt s 1458. elején Szilágyi Erzsébettel oly egyezkedésbe bocsátkozott, miszerint ha Anna leánya Mátyásnak eljegyeztetik, minden viszály eloszlik köztök, ő pedig, híveivel azon leend, hogy Mátyás, fogságából mielőbb kiszabadíttatván, királyul választassék.
Megköttetvén erre a frigylevél, Szilágyi Mihály Pestre indult negyvenezret még meghaladott seregével. Csakhamar értesült ezalatt G a r a, hogy Podiebrad, Mátyásnak királyuk választatása esetében leányát szándékozik hozzá nőül adni; egyszersmind azt is megtudá, hogy Szilágyi Erzsébet hajlandónak látszik Podiebrad ez akaratának is eleget tenni, csak hogy Mátyás szabadsága mielőtt eszközöltessék.
Ez némi ellenszegülést idéze elé ismét, melynél fogva Gara és társai vonakodtak a kitűzött országgyűlésen megjelenni.
E konok ellenszegülés Szilágyit szerfelett bosszantván, küldöttséget nevezett ki a nádorhoz, oly izenettel, hogy az ő általok kitűzött nemzetgyűlésen jelenjenek meg minden vonogatózás nélkül; csak ez egy mód levén a további polgári háború megakadályozására.
A Duna eközben erősen zajlott, mely körülmény okul szolgált Garának arra, hogy magát az átmenet veszélyessége örve alatt, a megjelenéstől fölmenthesse. De pár nap alatt az idő változott s a Dunát kemény jégpáncél borítá s elég erős lőn arra, hogy Szilágyi, seregét rajta Budára átszállíthassa.
Látván ekkor a nádor, hogy a feje fölött lebegő Damocles kardjától csak mihamarabb való barátságos egyezkedés mentheti meg: elhatározta magát az országgyűlésen megjelenésre, azon megjegyzéssel, ha Szilágyi hitet tesz le afelől, hogy sem most, sem jövőben, a Hunyadi László halála okozói nem fognak megbosszultatni.
Szilágyi biztosítólevelet adott erről, melyet hitével is megerősített.
A királyválasztás január 25-dikére tűzetett ki.
Ez volt azon a nagy nap, melyen Szilágyi Erzsébet élete legboldogabb szakát érte.
A nemzet egybegyűlt jobbjai kitörő lelkesedéssel választák meg a még csak 15 éves Mátyást Magyarország királyaul, melyet a főrend azonnal megerősíte.
Fényes küldöttség indíttatott útnak Csehországba Mátyás elébe.
Szilágyi Erzsébet, hogy kedves magzatát mielőbb szoríthassa anyai szívéhez, nem törődre a szigorú évszakkal, csatlakozott a küldöttséghez.
Strasnitzon találkozott a Posdiebráddal eléje siető Mátyással. A cseh kormányzó fegyveres kíséretet ada melléjek egész a morva határszélekig, hogy minden történhető veszélytől óva legyenek, melyért Erzsébet Podiebrádnak, hálálja jeléül, a kívánt negyvenezer arany helyett hatvanezret fizetett váltságpénzül.
Végre ismét megtért a rég elszállt öröm Szilágyi Erzsébet lelkébe, midőn fiát, Mátyást megérkezése után egész diadallal a nemzet királyául megkoronázni látta.
Csakhamar vette azután a pápa azon megtisztelő levelét, melyben a nagy Hunyadi János özvegyének Mátyás királlyá választatása feletti örömét fejezte ki.
A Vatican levéltárában pedig máig is megvan azon levél, melyet Szilágyi Erzsébet 1473-dik év augustus hó 8-dikén Budáról íratott II. Piushoz deák nyelven; melyben arra kéri, hogy Capistran Jánost, ki férje mellett Belgrád megtartásáért oly dicsően harcolt, számlálja a szentek sorába.
Erzsébetnek buzgó, vallásos érzületét eléggé tanúsítja az: miképp 1465-dik évben Vajda-Hunyadon, a szent Ferenc szerzeteseinek kolostort emeltetett.
Fiától mindvégig a legnagyobb tiszteletben tartatott: ki őt levelében nem egyszer címezte „Magyarország királynéjának.”
Sokáig tanúja volt még ezután Szilágyi Erzsébet, a nagy király páratlan dicsőségének, számtalan diadalának, egész 1484-ig; csupán hat évvel előzvén meg az örök emlékezetű Mátyás halálát.
Forrás: Magyar hölgyek életrajza. Írta Kulini Nagy Benő és Sárváry Elek. Debreczen 1861.
Pető Gábor (1952-1995): Csapás csapásra élve…
Csapást csapásra élve,
bolyongok sírok között.
Keresem a magamét,
Nincs!
Tini koromban reménykedtem
Abban, hogy a kóbor
kutyák elkaparnak az árok
szélén…
Urbanizációs valóságunk
Eltüntette az árkokat…
Csak a kidobott, kóbor
Kutyák maradtak,
Szerencsétlenségem már
Nem tudják elfeledni.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 20. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995):Márciusi kék ég…
Márciusi kék ég, hatalmas és sötét
végtelen
távolban az erdő felett űr nehézkes
felhők, lábuk földig ér
a fák csupasz ágai mint megannyi
kéz kapaszkodnak beléjük kétségbeesetten,
a langyos déli szélben szinte vonaglanak tavaszra várva.
A folyó halkan csobog alámosva a
meredek partokat, melybe egy öreg
fűz kapaszkodik kétségbeesetten
koronája már-már a vízre dőlt
felcsapó hullámok rázzák meg vékony gallyait.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 9. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Miért válogatna az élet?...
Miért válogatna az élet?
Lehetsz okos, vagy tisztelt
barom.
Ugyanott végzed, a
ravatalon.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 19. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Prolik suhannak…
Prolik suhannak, fő tahó
a vezér, új a gazdagok
virítanak, benyalnak
semmiért. Hiába új ez
a város förmedvénye,
indulatom megmarad
legyek az angyalok
földje, bánatom nem marad. Mindörökre.
Anyaföld.
Életem delén túl, mindig
te jutsz eszembe, te a
sírba ment, s maradtam utánad,
a sok éve haldöglő.
Van igazság a világon?
Gazság az bőven akad,
engem is sűrűn látogat a
kaszás. Nem is jogtalanul.
Én még vegetálok élni,
emléked örök marad.
Fáradt emlékek, homályba búvók,
már nem magyarázza meg senki,
az utódod vagyok!
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 18-19. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Rosszkedvű
Meghalva élni, nem
művészet, pocsék
dolog.
Koldustól is
kölcsönt kérni
szemét dolog.
Egy fillérem van,
a halálom, aki
a nyomorulttól
kölcsönt kér, nem a
barátom. Ne kérjen.
Adok Büszkeségem még
A régi = amíg én adok…
Kaphatok!
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 18. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Drága Krisztusom…
Drága Krisztusom,
miért hagyod a
benned hitt, és
hívő gyökerektől
eszméktől, láncoktól
elszakadt senki fiad,
arra a keresztre szögezze
magát? Neked ez jutott,
én érdemtelen vagyok
megváltónak lenni.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 17. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Annak a bizonyos „56”-nak az emlékére
Ahogy Petőfi mondta,
„Feltámadott a tenger.”
Az elnyomás, nyomor, gyilkosság
Tengere! Kilencmilló
magyar nézett
farkasszemet a sarló –
kalapács díszített vörös lobogóval!
Sokan elpusztulunk,
kit testileg-lelkileg
nyomorékká tettek…
De vagyunk! Magyarok!
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 17. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Az alá nem írt mondatok…
Az alá nem írt mondatok,
elhallgatott gondolatok,
feltették a kérdést.
Miért stagnál a készülődő,
küszködő demokrácia?
Amíg a T. Ház csahosai
abba hülyülnek bele, hogy
saját választókörzetükben
mi a gond. Mi lesz az
elszakított magyarsággal?
Mi lesz, az isten tudja
hanyadik földosztással, amit
már becsületesen tönkretett
a kommunista rablógazdálkodás?
Legyen olyan a T. Ház,
hogy kapaszkodjon egyes kijelölt
irányhoz. Amíg személy elleni
tyúkperek folynak a pluralizmus
védjegye alatt, addig csak
a napfelkeltét várhatjuk.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 16. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Elkerültünk már sokat…
Elkerültünk már sokat,
álmokat, feledést, szerelmet.
Vágyaink egybefolytak, és
mégis úgy hiszem néha,
mikor az álom nem látogat,
lehet, hogy mégsem
nyertünk többet, mint régen,
- mikor csak beszélgettünk –
s szőttünk ábrándokat.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 21. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Azt hittem régen elmúlt
Azt hittem régen elmúlt
a kimondatlanul őszinte bánat
ami régen elmúltnak tűnik.
Párnám alatt alszik és néha
szomorúan felébred. Rám pillant.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 21. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995):A városi csoda…
A városi csoda, mimóza nőtt
a fal tövén, s kinyílt minden
virág.
Hazug mesét súgnak a fák.
Házak, terek, kapualjak
magányos vándorok.
Elhagyott kapualjak,
feltámadunk a semmiből,
Ne írd le, mert írhatatlan.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 9. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Elmúlt az éj
Elmúlt az éj,
szememből kiment az álom.
Őt azért érzem,
Újra várom.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 22. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Mondd ki, ha mered…
Mondd ki, ha mered, mit nem tettél soha,
hülye az élet, általam ostoba
falak közé zárt ócska szoba.
Színes ringy-rongy, csiricsáré kacat
csúnyák meg szépek, szűzlány és cafat
Ringyó az élet, az erőszak kurvája,
barátja erősnek, gyenge mostohája.
Szűk ketrec ez, jól megépített
ravasz csapda, próbálj csak kitörni,
nem ismersz magadra.
Ha lelked kiszabadítod,
tested rab marad.
Becsuknak, kényszerbe bújsz,
s nevetve mutatnak rád
- igen, degenerált…
IM MEMORIAM VÁROSHÁZ UTCA
… FŐSOROZÁS…
Pető Gábor 71. IX. 7.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 25. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Gyönyörű kék szem éjszakája…
Gyönyörű kék szem éjszakája,
legszebb emlékem reája,
tudom, hogy beteg vagyok,
és megdöglök,
az örök szerelem nem
kisördög…
Vágyakozni immár lehetetlen
dolog,
hogy együtt voltunk boldogok.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 25. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Fáradt lábam az utat kereste…
Fáradt lábam az utat kereste,
gyomrom üres volt, torkom száraz,
tegnap este.
Hozzád indultam valamikor, de
megállított az alkohol,
és néhány jó barát
tegnap este.
A mai virradat ködöt hozott,
sínek között botorkálok,
utat keresve.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 26. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Elkerültünk már sokat…
Elkerültünk már sokat,
álmokat, feledést, szerelmet.
Vágyaink egybefolytak, és
mégis úgy hiszen néha,
mikor az álom nem látogat,
lehet, hogy mégsem nyertünk
többet, mint régen
- mikor csak beszélgettünk –
s szőttünk ábrándokat.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 26. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Azt hittem régen elmúlt…
Azt hittem régen elmúlt
a kimondhatatlanul őszinte bánat
ami régen elmúltnak tűnik.
Párnám alatt alszik, és néha
szomorúan felébred. Rámpillant.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 26. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): What can do it, for your Love?
Anithing or nothing?
This is everibody else.
Otti te édes, Otti te drága,
nincs a földnek ilyen szép virága.
Ki rámhajoltál, s átkaroltál.
Boldogságunk határt nem ismerve,
talán a zsidók örülhettek így,
mikor alászállott a manna.
Mi boldogabbak voltunk.
Én nem feledem első ölelésed tündérem,
első szerelmem „Ottilia”!
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 27. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Szeretnék egyszer mindent áttekinteni…
Szeretnék egyszer mindent áttekinteni,
kikristályultan, tisztán, ragyogón.
Ahol nem üldöz zsarnok rendszer,
szabadnak hitt lumpen világ.
Ahol a strichelő kurva nem mondja:
Kopj le elvtárs! Itt urak szórakoznak!
A tegnapi urak, ma fenevadak –
Bár lenne mestervadász -, mint
Tell, vagy Robin Hood – aki félre
köpve mondaná: - Ez volt az utolsó
nyomorult.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 16. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Rothadó életem vegetál…
Rothadó életem vegetál,
szikrányi életem menteni próbálom,
de nem sírkeresztek áron.
A halál bekerít, van aki
várja, van aki tudja: nincs
tovább. Bolyongó életünkben
csak az a furcsa, egy
nyomorult tóvizet, néhány
könnycsepp, pár hónap fekete
ruha, az élet megy tovább.
Meghalni, aludni, mindörökké…
Jó, bevett szakács.
De van akit Isten
arra teremtetet,
higgyen a Szent keresztnek,
leköpve a poklot, világot
teremben, a gyászvacsorán
a hulla részegek, sajnálkozók
lesznek elgondolkodók, kit is
gyászoltak, magukban a valót,
fel kezdik fogni a semmibe
markoló kéz igazságát.
Az élet örök körforgása nyitott
mindenki az örök ágyba.
Mert van világ más is.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 9. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Szerezz házat és gazdag feleséget…
Szerezz házat és gazdag feleséget,
telket, autót, aranyat, értéket
még boldog is lehetsz, boldogabb
mint én
Itt a periférián.
Nem adok kölcsönt mert semmim sincs
egy rongyos farmer a barátom
- hogy szükségből? – ezt belátom.
Lázadó énem néha többet követel,
de józan eszem azt diktálja nem.
A periférián minden más,
ész, erkölcs, hit, és szomszéd locsogás.
Részegen jön haza a Bunkó Jankó,
de holnap kitanít miért volt fasiszta Franco.
Mezeipocokszerű sváb pofozza feleségét,
nem ismeri fel rejtett értékét,
utált ellenségét érje minden vád
ő már idejében lefektette a banyát.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 14-15. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Történet Zsu-nak
Volt egyszer egy tudod mi
azt hittük akárki
rájöttünk
nagy senki
aztán sétáltunk mosolyogva
és ott a sarokba
- titokban –
megcsókoltalak.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 14. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Történet N-nek
Együtt ültünk az árokparton
lábunkat lógatva
- nihil –
mondtad te
nem voltál ostoba
aztán naplementét néztünk
és vártunk…
mégsem jött csoda.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 14. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Sodort, sodort az élet…
Sodort, sodort az élet
rájöttem
ajándék a kímélet.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 9. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Te mindig olyan bolondokat mondasz…
Te mindig olyan bolondokat mondasz,
érvelt szülőatyám, hallgatva a rádió
salátáját. Vegyesfelvágott, a bal fülön
Kossuth, a jobb fülön lapulj föld.
Én amit tudok, magamnak köszönhetem.
Semmi paraszt népfőiskola, gallicus,
és egyéb ilyen bacilus. Amennyiben
a tudásomra, műveltségemre kíváncsiak,
hozzanak össze a család által
vélt hős, okosokkal. Napnál korábban ébredett
fröcsögő szájú, tojásbólkelt
politikussal. Ők néznek szembe a
múlttal? Szerelmi vágynak fiatalok
voltak, s most megmagyarázzák
nekem, aki átélte, ki volt Lenin,m
és Stalin. Ők nem lengettek vörös
lobogót Ferihegyen, mikor a főtisztelt
csíkosnadrágos, a szorosan mellettem
álló, angyalföldi szerelmem lakkcipőjét
széttaposta: Undor. Sajnos, akkor nem lehetett
belerúgni, akkora volt a készültség.
Én ugyan gyilkolni tudtam volna, de a
kislány visszafogott. Ez a moslék
söpredék kér tőlünk, öénzes, zenés
búcsúztatást? Mi fizessünk azért, mert
a Szovjetunió diszkriminált?
Soha! Amit főzött a csőcselék,
falja fel, aztán pukkadjon meg
tőle. Magyar mártírok sírjai
díszítik a tajgát. 45 évig rabláncon
voltunk, hóhérok fizessetek!
Érzelmileg olyanok vagytok, mint a
veszett kutya, ki sintérre vár.
Öljétek egymást otthon, Debrecen
után Murmansz, nem klíma változás?
Nagyon népszerű hely Kola
félsziget. Onnan figyelni lehet a Baltikumot.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 13. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Szatíra a szatírához ciklus
Amikor én még kopasz voltam…
(Jámbor Sándor verse)
Néha napján ha megszáll a révület
eszembe jut gyermekkorom
midőn kopasz voltam, mint egy ülep.
Ám hajam kicsapott medréből
eltakarva szemet és fület
zsíros, büdös tincsekből
formálva torz fürtöket
- Maslit bele! – ordít apám
- Maslit – mert nem tűrhetem!
S én kötök bele piros maslit
„Jámboran” meghajtván fejem.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 10. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Tudom sohasem vártál…
Tudom sohasem vártál.
Szívem mélyén mindig vártalak.
Könnyeim befelé folytak,
mikor azt mondták
rongy alak.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 10. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Régmúlt nyarak…
Régmúlt nyarak, eltűnt idők
felhőtlen gyermekkorom
szorít, feszít a fájdalom,
mert jól tudom végem;
többé sohasem lehetek
tisztaszívű, ártatlan gyermek.
De ha szemedbe nézek
- zöldje megremeg –
s a homályon átdereng
a múlt, homályba bukó talány
szőke kisfiú, és barnahajú lány.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 10. old. – Bp., 2003.)
Pető Gábor (1952-1995): Köztetek élek…
Köztetek élek, de távol tőletek
elmentek mellettem, rám se nézzetek.
Az ész elvesztette az értelem fonalát
s valami rég motoszkál
itt benn a fejemben.
Dúl káosz, pokoli zűrzavar
őrjít éjjel és nappal felkavar.
Szeretek és gyűlölök szenvedéllyel.
De ha az idők sóhaját érzem,
por leszek és elveszek a kéjben.
(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 9. old. – Bp., 2003.)