- - alvó hazának
Lányaul születél,
Fölébredő nemzetünk
Anyjává tétetél.
Garay
A tizenötödik században élt, melynek egyik fénypontját képezi a történelem lapjain.
Atyja, Szilágyi László, előkelő nemes családsarj, Zsigmond királynak igen kedves embere volt, kitől érdemeiért Horogszeg helységet is nyerte, honnan később a család magát nevezé. Anyja Belleni Katalin volt.
Erzsébet, az erényes, buzgó, vallásos, ritka jellemű, páratlan szépségű hölgy, még kora hajadon évében a nagy Hunyadi János hitvese lőn, mely házasságuknak két fiú lett gyümölcse, a még fiatal éveiben szerencsétlen sorsot ért László – s Mátyás a magyar nemzet egyik legnagyobb királya.
Szilágyi Erzsébet, férje elhunyta után évek hosszú láncolatán keresztül folyton tartó viszálynak volt alávetve, különösen gróf Cilly Ulrik miatt, ki a férje ellen mutatott halálos gyűlölséget fiaira is kiterjeszté. Különösen nagy szálka volt szemében az idősb László, kiben a nemzet nagy reményét vetette. Cilly, akinek merész álmait a magyar királyság valaha elérhetésére nézve, László könnyen meghiúsíthatandó volt, nem szűnt meg őt, a király előtt a legfeketébb rágalmakkal illetni s nem egyszer vádolá az ifjú Hunyadi Lászlót: hogy ez, királyságra vágyván, alattomban a nemzetet folytonosan bujtogatja törvényes királya ellen.
Jól tudta ezt mind Erzsébet, mind fia László s némi óvatosságot nem tartának szükségfelettinek s midőn 1456-dik évben a király főtanácsadója Cilly ösztönzéséből Futakra gyűlést hirdete, arra Hunyadi László is meghívatott, ki ez alkalommal jónak látá fedezetül Belgrádvárból feles számú sereget vinni magával.
Futakon atyja több barátjával jött László össze, kik őt Cilly iránt újból óvatosságra inték, egy általok elfogott levelével is bizonyítván annak gonosz indulatát, melyben azon ígéret vala téve Brankovics szerb fejdelemnek: „hogy a két Hunyadi fejével nemsokára kedveskedhetik.”
Mennyire elvonta Cilly ármánya, a király kegyét s bizalmát Lászlótól, kitűnik abból: hogy midőn a gyűlés végződött s Hunyadi, az ifjú királyt, Belgrád megtekintésére fölkéré, ez ekképp válaszolt: hogy Futakot mindaddig el nem hagyja, míg Hunyadi keze írását nem adja arról, hogy neki Belgrádot átadván, semmi veszélybe nem kerítendi.
Bármily sajátos volt a király e kívánalma, Hunyadi legkevésbé sem szegült ellen s midőn Belgrádhoz közelítettek, László a királynak átnyújtá átadás jeléül a vár kulcsait, de ezen a király megszégyenülvén, azokat el nem fogadta.
Mihelyt a király és Ulrik nehányad magával a várba ment, annak hídjait Hunyadi ismét felvontatá, melynek következtében Cilly négyezernyi zsoldosának beszállítása meg lőn akadályozva. Midőn a király ez óvatosság okát kérdezé, Hunyadi azt válaszolá: „hogy a magyaroknál a végvárakba csak oly sereget lehet bocsátani, melynek hűsége már megkíséreltetett.”
Ezáltal Cilly még inkább fel lőn ingerülve Hunyadi ellen s pár nappal azután, november 15-dikén, míg a király istentiszteletet végze, a tanácsházban összejővén, heves szóváltás folytán annyira ment a dolog, hogy Cilly kardot rántva, megtámadá Lászlót, ki a fejéhez mért csapást karjával fogá fel. A zajra berohantak Hunyadi hívei a mellékteremből s fölgerjedve Ulrik nemtelen eljárása, ki a fegyvertelen ellen halálos csapást intéze, legott földre terítvén, fejét vették.
László, kinek Ulrik kivégeztetése szándokában teljességgel nem vala, azonnal kegyelmet kért a királytól, kit ama merény bármily igen fölháborított, László iránt a legjobb indulatot mutatá s őt és barátait azonnal minden büntetés alól fölszabadítá.
Pár nappal később tudósítá László Temesvárott mulató anyját Cilly halála felől s egyszersmind arról, hogy a királlyal nemsokára látogatására indulnak Belgrádról.
Erzsébet V. László király jóindulatát maga és fia számra teljesen kinyerni akarván, nagy előkészületeket tőn annak minél fényesb elfogadására s midőn annak elindulásáról hírt vőn, kisebbik fia Mátyással s nagyszámú kísérettel ment elébe gyászöltözetében.
A király nyájasan üdvözlé a még mindig szép özvegyest s őt gyásza letételére ösztönözé, így szólván: „nem illik azon férfiúért gyászt viselni, ki, mint Hunyadi János, a halálról csak most ment át az életre s ki Magyarországot nekem s a szent vallásnak megtartá és most azon Krisztussal uralkodik, kinek szent nevéért harcolt.” És hogy engesztelődését még inkább bebizonyíthassa, Kelemen napján nagy fénnyel jelent meg a vár kápolnájában, Hunyadi László, anyja; Gara, ennek leánya Mária, Ország, Bánfi s több főúr kíséretében; hol, miután Veronai Gábor szerzetes az oltár előtt misét monda, a király, megölelvén Hunyadi János özvegyét, a mindenható színe előtt az oltári szentség felett hallatá: „hogy Cilly halálát elfelejtvén, Erzsébetet anyjául, Lászlót és Mátyást fivéreiül tekintendi.”
Egész hónapot tölte még ezután a király Temesvárott a Hunyadi-család körében, kik ez időt nem szűntek meg előtte vadászat, lovagi játékok rendezése bajvívás stb. által menttül élvezetesebbé tenni.
A király is látszólag érezteté kegyét Lászlóval, kit még Temesvárott időzte alatt főlovászmesteréül s országkapitányául neveze ki.
Ily nem várt előzmény után sem Erzsébetnek, sem fiának nem maradt semmi kétsége fenn a király jóindulata felől.
Már szinte fölöslegesnek tarták az eddigi óvatosságot, annyival is inkább, mivel míg a király kedvezését teljesen bírni gondolák, másfelől egykori ellenségük Gara László nádort, kinek leányát csak nemrég jegyzé el magának Hunyadi most barátuk s hatalmas pártfogójokul tekinték.
De éppen a nádorban való határtalan bizalom lőn Hunyadi László vesztének siettetője. Mert Gara, Cilly halála után egy lőn László legdühösebb ellenei közől, ki attól fogva untalan azon hitet igyekezett a királyban meggyökereztetni, hogy Hunyadi László csak alkalmat keres, törvényes királya élete kioltására.
Eközben híre szállt, hogy a törökök Magyarország felé közelednek. Midőn Hunyadi László, hadat gyűjtve, a mozlimek ellen indulni akart, a kétszínű nádor által szép szóval visszatartatott, ki illetlennek nyilvánítá addig való elindulását, míg előbb a királynál búcsútisztelgését nem teszi.
László, távolról sem sejtve a tőrt, mely számára vetve van; nem gyanítván, hogy a török sereg közeledésének híre csak Gara koholmányából keletkezett: engedve a tanácsnak, indulását elhalasztá s lóra ülvén, minden kíséret nélkül a király látogatására indult; de midőn a királyi palota kapujához ért, csak azt vette észre, midőn leghalálosabb ellenei: Széplaki Miklós, Bánfi Pál, Giskra János, Turóczi Benedek s Lamberger által körülvétetik s a király nevében maga megadására szólíttatik föl.
Az ifjú, érezvén ártatlanságát s ok nélkül megtámadtatását, mint kinek lelkét semmi bűn terheli, egész nyugodtsággal, minden ellenkezés nélkül megadta magát.
Ugyanazon napon (mart. 14-dikén) fogatott el Erzsébet kisebb fia Mátyás a azonkívül a Hunyadi-ház hívei: Vitéz János váradi püspök, a két Hunyadi nevelője, Kanizsai László, Bodó Gáspár, Modráz György, Madarasi Pál s ezeken kívül még többen.
Hogy a nép izgatottságát Gara mérsékelhessek, azon hírt terjeszté, hogy „az elfogott párütők azért fogatták el, mivel a királyt megölni s helyébe Hunyadi Lászlót emelni szándékoztak.”
Mindamellett is jónak láták a Hunyadiak ellenei, László felett mihamarabb vérítéletet mondani: melynél fogva harmadnap múlva már a budai bíró s tanácsosoknak adatott át, oly végből, hogy azok, az áldozatra szánt felett rögtönítéletet hozzanak.
A vérítélet ki volt mondva.
Alkonyakor kivitetett László a vesztőhelyre, közel a királyi palotához. Előtte fekete zászló lobogott. Hosszú szőke fürteit szabadon lengeté az esti szél. Deli testalkatát, keletiesen gazdag aranyzata ruha fölé. Szemeivel büszkén tekintgetve szét, a legcsekélyebb remegés jelét nem mutatva, haladt a fegyveres kíséret közt.
A Szentgyörgy-térre érve, a bakó letérdelteté, mit ő vonogatás nélkül megtőn, csupán hajának felkötését sürgeté előbb. Aztán kevés szóval igyekezett ártatlanságát bebizonyítani. De ez mit sem használt, jogtalan ítélethozóinak szívében nem volt könyörület!
Harmadszor sújta a bakó pallosával, s a nép bámulatára, teljes eszmélettel áll fel László, így kiáltván a néphez, melyben már az elégületlenség moraja hangzott: „a törvény, az igazság s bevett gyakorlat, több vágás eltűrésére a legnagyobb bűnöst sem kötelezi!”
Ekkor a közönség felé indult, melytől megmentését reménylé, de hosszú ruhájában megbotolván, arccal a földre bukott. E körülményt László ellenei fölhasználván, a késlekedő bakót kötelessége végezésére szólíták, ki végre nyakát szegé a szerencsétlen ifjúnak.
A nép elégedetlenséget tanúsító felkiáltások közt kíséré a hullát a szent Magdolna-kápolnába, hol az egész éjjel fegyveresek által őriztetett.
Még inkább növekedett a zaj másnap, midőn László tetemei a Krisztus-teste-egyházába vitetett által, hol a Zsigmond király által lenyakaztatott harminckét nemes hamvaihoz temettetett.
Az összecsoportosult népet csak fegyveres erő volt képes szétoszlatni; s midőn ez nem szűnt meg sokáig azt kiáltozni: „hogy ártatlan vér s törvényellenesen ontatott ki”, - élet és vagyonvesztéssel fenyegettetett mindenki, ki azon gyászos esetről továbbra is beszélni bátorkodik.
SZILÁGYI ERZSÉBET, bármennyire lesújtá is szerencsétlen fia kivégeztetése, miután sűrűen áldott az anyagi érzület könnyeivel, fölszáradtak azok s a méltó fájdalom a bosszú érzetével vegyült.
Haladék nélkül számos lengyel és cseh zsoldot vevén szolgálatába, egyesüle Szilágyi Mihály hasonló célra gyűjtött seregével, melyhez készséggel csatlakozott még a Hunyadi-ház számos barátja, ú. m. Székely Tamás vránai perjel, Szentmiklósy Pongrác szakolcai kapitány. E szövetséget még inkább szilárdíták az eközben börtöneikből megszökött barátaik, kik közt a Rozgonyiak s Kanizsaiak jelentékeny dandárcsapattal járulának.
Szilágyi Mihály – Erzsébet fivére – lett a sereg vezére, ki Erdélyt, s annak minden oly várát, hol elleneik tanyáztak, pusztítni kedzé s a királyi jövedelmeket hatalmába keríteni törekedett; más része a seregnek Buda felé vonult s azt már-már elfoglalja, ha a gyanakodó király Osztrákországból hirtelen fegyveres segélyt nem kér, mely seregnek Ujlaky Miklós és Giskra János lőnek vezérei.
A két fél közt a legnagyobb tűz- és elkeseredéssel folyt a harc, mely alatt hol egyik, hol másiknak mosolygott a hadi szerencse, melynek azonban végkimenetelét a pápa követe Marchiu Jakab bíbornok akadályozá meg, ki a nemzetet a közös ellenség – a szultán közeledő serege elleni harcra szólítá fel.
A király nem tartván biztosnak Budán maradását, magával vívén Hunyadi Mátyást, Bécsbe s onnan Prágába utazott ki, ahol is foglyát Podiebrád, a cseh helytartónak őrködő gondja alá helyezé. Csak midőn értesült, hogy a szultán magyarországi hadjárata szándékával felhagyott, tére vissza Bécsbe június hó 27-dikén, honnan a következő hó 13-dikára Pozsonyba országgyűlést hirdetett.
Az elégületlenség még ekkor sem csillapult le a fölzajlott kedélyekben; ahonnan a kitűzött országgyűlésre mentül kisebb számmal jelentek meg. Erzsébet pártját csak Vitéz János váradi, s Albert csanádi püspök képező ott; hol a következő békepontok alapíttatának meg:
a) SZILÁGYI ERZSÉBET tartozik visszaadni Erdélyben: Déva, Görgény, Krakkó és Hátszeget; a Bánságban: Miháldit; a Duna mellett: Nándorfehérvár, Szörény, Orsova, Szent-László, Soth, Trankot; a felvidéken: Besztercebánya, Lucha, Oroszlánkő, Léva, Zsolna és Sztrecsen várakat.
b) Ez átadás eszközléseig Mátyás, Ujlaky Miklós által Esztergomba vitetik, hol ennek és az érseknek felvigyázása alatt lesz; aztán pedig azonnal szabadon bocsáttatik, valamint a Hunyadi-háznak minden még fogva levő barátja.
c) A Hunyady-ház háborítatlanul bírandja az Albert és Zsigmond király alatt nyert jószágokat, valamint azokat is, melyeket némely zászlósúrtól szerzett, sőt ezekre nézve még új adománylevelet is nyer.
Ez egyezés kihirdettetett bár az országban, de teljesedésbe soha nem ment, mert Erzsébet a pontokból semmi előnyt nem látván, másfelől fiát házuk leggyűlöltebb ellene Ujlaki kezei közt tudni egyátalában nem óhajtván, seregeit ismét mozgásba tette s Erdély azon részét, melyet Ujlaki s több ellensége birt, Szilágyi Mihály segélyével elfoglalá.
Így a belviszály ismét kitört, melynek csak a király hirtelen halála vetett véget, ki, - mint a történészek nagyobb része vélekedik, méreg által múlt ki Podiebrad udvarában november 24-dikén 1457-ben.
Alig érkezett V. László halálának híre Budára, az egybegyűlt egyházi és világi főurak, név szerint: Szécsi Dienes esztergomi érsek, Héderváry László egri Ágoston győri, Vince váci, Pál bosniai püspökök; Gara László nádor, Ujlaki Miklós és Rozgonyi János erdélyi vajdák, Perényi János főtárnok, Országh Mihály főudvarmester; Marczali János és Czudar Simon, 1458. január 1-jére Pesten tartandó országgyűlést hirdettek, a megüresült királyi szép betöltése tűzetvén ki tanácskozmány tárgyaul.
A királyválaszó gyűlés ideje közelgett.
Ezalatt Szilágyi Erzsébet s őt híven gyámolító fivére, barátai nem valának tétlenségben, elérkezettnek vélvén az időt, mely rájok s a nemzetre szebb napot vala derítendő.
A dicső emlékezetű Hunyadi név még mindig varázserővel bírt a nemzet jobbjai előtt, kik egy szívvel rajta voltak Mátyás megszabadításán s királlyá választatásán, melynek folytán vitéz János csakhamar elküldetett Prágába Podiebrad helytartóhoz, az ifjú Mátyás szabadsága szorgalmazása végett s már december 13-dikán (1457) meg is érkezett a derék férfiú.
A ravasz cseh kormányzó, észrevevén mily nagy jelentőséget tulajdonít a nemzet az ifjú szabadságba tételének, negyvenezer arany váltságdíjt szabott érte.
A Szeged alatt táborozó Szilágyi Mihálynak ezalatt húszezerre növekedett hada, melyhez még naponta sereglének az ország minden részéből; mit is az eszélyes Gara László nádor tapasztalván, korán szerepet cserélt s 1458. elején Szilágyi Erzsébettel oly egyezkedésbe bocsátkozott, miszerint ha Anna leánya Mátyásnak eljegyeztetik, minden viszály eloszlik köztök, ő pedig, híveivel azon leend, hogy Mátyás, fogságából mielőbb kiszabadíttatván, királyul választassék.
Megköttetvén erre a frigylevél, Szilágyi Mihály Pestre indult negyvenezret még meghaladott seregével. Csakhamar értesült ezalatt G a r a, hogy Podiebrad, Mátyásnak királyuk választatása esetében leányát szándékozik hozzá nőül adni; egyszersmind azt is megtudá, hogy Szilágyi Erzsébet hajlandónak látszik Podiebrad ez akaratának is eleget tenni, csak hogy Mátyás szabadsága mielőtt eszközöltessék.
Ez némi ellenszegülést idéze elé ismét, melynél fogva Gara és társai vonakodtak a kitűzött országgyűlésen megjelenni.
E konok ellenszegülés Szilágyit szerfelett bosszantván, küldöttséget nevezett ki a nádorhoz, oly izenettel, hogy az ő általok kitűzött nemzetgyűlésen jelenjenek meg minden vonogatózás nélkül; csak ez egy mód levén a további polgári háború megakadályozására.
A Duna eközben erősen zajlott, mely körülmény okul szolgált Garának arra, hogy magát az átmenet veszélyessége örve alatt, a megjelenéstől fölmenthesse. De pár nap alatt az idő változott s a Dunát kemény jégpáncél borítá s elég erős lőn arra, hogy Szilágyi, seregét rajta Budára átszállíthassa.
Látván ekkor a nádor, hogy a feje fölött lebegő Damocles kardjától csak mihamarabb való barátságos egyezkedés mentheti meg: elhatározta magát az országgyűlésen megjelenésre, azon megjegyzéssel, ha Szilágyi hitet tesz le afelől, hogy sem most, sem jövőben, a Hunyadi László halála okozói nem fognak megbosszultatni.
Szilágyi biztosítólevelet adott erről, melyet hitével is megerősített.
A királyválasztás január 25-dikére tűzetett ki.
Ez volt azon a nagy nap, melyen Szilágyi Erzsébet élete legboldogabb szakát érte.
A nemzet egybegyűlt jobbjai kitörő lelkesedéssel választák meg a még csak 15 éves Mátyást Magyarország királyaul, melyet a főrend azonnal megerősíte.
Fényes küldöttség indíttatott útnak Csehországba Mátyás elébe.
Szilágyi Erzsébet, hogy kedves magzatát mielőbb szoríthassa anyai szívéhez, nem törődre a szigorú évszakkal, csatlakozott a küldöttséghez.
Strasnitzon találkozott a Posdiebráddal eléje siető Mátyással. A cseh kormányzó fegyveres kíséretet ada melléjek egész a morva határszélekig, hogy minden történhető veszélytől óva legyenek, melyért Erzsébet Podiebrádnak, hálálja jeléül, a kívánt negyvenezer arany helyett hatvanezret fizetett váltságpénzül.
Végre ismét megtért a rég elszállt öröm Szilágyi Erzsébet lelkébe, midőn fiát, Mátyást megérkezése után egész diadallal a nemzet királyául megkoronázni látta.
Csakhamar vette azután a pápa azon megtisztelő levelét, melyben a nagy Hunyadi János özvegyének Mátyás királlyá választatása feletti örömét fejezte ki.
A Vatican levéltárában pedig máig is megvan azon levél, melyet Szilágyi Erzsébet 1473-dik év augustus hó 8-dikén Budáról íratott II. Piushoz deák nyelven; melyben arra kéri, hogy Capistran Jánost, ki férje mellett Belgrád megtartásáért oly dicsően harcolt, számlálja a szentek sorába.
Erzsébetnek buzgó, vallásos érzületét eléggé tanúsítja az: miképp 1465-dik évben Vajda-Hunyadon, a szent Ferenc szerzeteseinek kolostort emeltetett.
Fiától mindvégig a legnagyobb tiszteletben tartatott: ki őt levelében nem egyszer címezte „Magyarország királynéjának.”
Sokáig tanúja volt még ezután Szilágyi Erzsébet, a nagy király páratlan dicsőségének, számtalan diadalának, egész 1484-ig; csupán hat évvel előzvén meg az örök emlékezetű Mátyás halálát.
Forrás: Magyar hölgyek életrajza. Írta Kulini Nagy Benő és Sárváry Elek. Debreczen 1861.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése