Mögöttetek a titkok titka lappang
És akit el nem érek soha, az a lány.
Itt szemben állok most az árnyékommal,
És az is sápadt, az is halavány.

Lábam alatt az utca pora reszket,
De előttem ti némán állatok,
Némán, titkosan, mint ősáldozáskor
A hosszúszempilláju, nagy napok.

S én úgy, mintha panoráma-ajtón
Kukucskál be a kandi, kis gyerek,
Úgy vágyom látni, mit, mit rejtetek.

Aztán egyszer én is csak elalszom…
S úgy emlékszem rátok elmerengve,
Mint két lecsukódott halottszemre...

Forrás: Erdélyi Szemle II. évf. 38. szám 1916. szept. 10.