Ferenczy Gyula: Roham után

 
Roham után az árok partján
Keresztbe fekszik egy halott,
A fegyver görcsösen kezében,
A mosoly ajkára fagyott.
Épp hazagondolt Csíkországra,
A lelke messze-messze járt,
Mikor egy bús muzsik golyója
Meleg szívére rátalált.

A vér megindult – a föld inni kér -
S csak folyt a vér, csak egyre folyt a vér,
A szent, a drága vér.

Odébb feküdt oly néma csendben,
Mint szépen alvó bús gyerek,
Egy ifju, szőke orosz muzsik -
Szép kék szeme már kimeredt.
Kelet felé fordult az arca,
Oly sáppadt volt, oly halovány,
Mint alkonyos, halk sóhajtások
Valahol lent a Visztulán.

S a vér csak folyt, - a föld még inni kér -
Csak folyt a vér, csak egyre folyt a vér,
A szent, a drága vér.

Hegyek tövén, valahol Csíkban
Imádkozik egy szőke lány
S a jegyesét hiába várja
Sok átvirrasztott éjszakán.
A Visztulánál egy anyóka
Könnyes szemekkel arra vár,
Hogy fiát még csak egyszer lássa
És győzzön végre már a cár.

A vér folyik – a föld még egyre kér -
S folyik a vér, tovább folyik a vér,
A szent, a drága vér.

Forrás: Kolozsvári Szemle. Irodalmi és kritikai revü. Szerkeszti: S. Nagy László. II. évf. 34. sz. 1916. aug. 13.