Vécsey Leó (1852-1918): Nézek egy arcot

 

Én nem tudom mért nézem ezt az arcot,
Mért vonzza két szemem oly betegen?
Mért hazudik sugárt az én álmos szemem?
… Én nem tudom mért vívom ezt a harcot?…

Hisz csunya, semmi ez az arc, e öld szemek,
Az ajka nem piros: a vágyak messzejárnak,
Ó, semmi fénye, lángja, kincse nincs e lánynak.
… Én nem tudom, nem értem miért remegek?

Talán mi ketten drága, szűzi korból jöttünk,
Hol erdőket futottunk s addig nem szerettünk,
Mig pajzán fürdőzésben meg nem leptelek…

Most innen leslek én, de vágyunk megmaradt…
… S hogy néz szilaj szemem: ajkaid feslenek
s csodává lész teremtő tekintetem alatt...

Forrás: Kolozsvári Szemle. Irodalmi és kritikai revü. Szerkeszti: S. Nagy László. II. évf. 31. sz. 1916. aug. 6.

Vécsey Leó (1852-1918): Kiáltás

 

Ti eljövendő távol asszonyok,
Kik tán majdan az életemben léptek
És elhozzátok áldott ajkatok…
- Én vágyó lelkem elküldöm elétek.

Ó jertek, jertek el, sietve, gyorsan,
Mert sohasem lesz gazdagabb a lelkem
És sohasem lesz tüzesebb az ajkam
S  a két szemem sóvárgóbb nem leszen…

Bizony mondom tinéktek: Jertek szaporán!
Ha nem siettek, nem engem  találtok,
De könnyein kihamvadott fiút,
Ki elprédálta mind a kincseket…
Ki tudott volna csodásan szeretni
S ki életében sosem szeretett…

Halljátok ezt, kik életembe téptek,
Ti eljövendő csodás asszonyok!...

Forrás: Kolozsvári Szemle. Irodalmi és kritikai revü. Szerkeszti: S. Nagy László. II. évf. 34. sz. 1916. aug. 27.