Bartalis János (1893-1976): Fehér rózsató virága

 

Szivem sír utánad szüntelen,
szemem könnytől ázott,
oh, hogy te nem látod ezt.
Arcom halovány és bús, int a hold.
És sírok szüntelen.
Szememnek tüze nem éget már,
Ajakam hamuszin és vértelen,
Mert te, kedvesem, távol vagy tőlem.
A nap nem süt, szomorú az idő.
És én mégis rólad gondolkozom.
Temetkeznek a fák. Ezer színben
feküsznek a levelek. És te
nem látod ezt, nem vagy itt mellettem.
Mindjárt elzarándokol a rózsa is
Mindenki elhagy engem.
Mint ahogy te is elhagytál engem
Fehér rózsatő virága.

Forrás: Erdélyi Szemle VI. évf. 41. szám Cloj (Kolozsvár), 1920. okt. 17.