Reményik Sándor (1890-1941): Örökélet

 

A test a rozzant gálya elmerül,
Mentőcsónakot himbál a Halál,
Lelkem a fáradt árvízi hajós
Egy parányi kis dióhéjba száll.

És himbálja az óceán tovább:
Kis dióhéjban Hüvelyk Matyi-mécs,
Egy földi szikra ezredrésze csak
A végtelenben se sok, se kevés.

De útja immár biztos és örök,
A tengertölcsér bárhogy kavarog,
Meg nem roppantja csolnakát a szél
És el nem oltják semmi viharok.

És nem bácsitja semi balga vágy
És semmi rév és semmi dőre cél,
A végtelennek partja, révje nincs
S ki rajta leng, az mindig célhoz ér.

S velünk, mellettünk dióhéj-hajón
Úszik ki megszerettünk idelenn
S egymásé vagyunk mulhatatlanúl:
Piringó fények végtelen vízen.

A örökítéletet én így hiszem.

Forrás: Erdélyi Szemle VI. évf. 41. szám Cloj (Kolozsvár), 1920. okt. 17.