Áprily Lajos (1887-1967): Hómezőkön is túl… (1912)

 

Maholnap őszi ködben áll a házunk
s körül a fák is mindmegannyian.
S túl őszi tarlón, hómezőkön is túl,
valahol messze jön-jön a fiam.

Nyárban fogant, tavasz világra hozza,
rózsás fülébe április kacag,
s nem ott halálos bánatot szivébe
hervadt levél és őszirózsa-szag.

Pici vendégét egy pár kurta évre,
már várja őt az Élet-szálloda,
a nagy chaos-ból vakmerőn kiválik
s majd, büntetésül, visszatér oda.

Új lét csirája, első rózsbimbó,
kis lmodó az anyasziv alatt,
zsarnokságod hatalmát máris érzem:
bilincsbe verted mennyi vágyamat!

Ó mennyi álmom, mennyi tervezésem
széttépte apró, nyugtalan kezed,
mondd meg, mit adsz majd érettük cserébe,
mit adsz nekem, ha Párist elveszed?

Talán a sok feláldozott reményből
tebenned szomjúság és vágy fakad,
és évek mulva majd valóra váltod,
amit a sors ma tőlem megtagad.

Amig anyád bágyadtan zongorázik,
És gondol néha elmerengve rád,
s künn ősz van -: fejét tenyerébe hajtja,
jövődbe néz és mit se lát apád.

Forrás: Erdélyi Szemle VI. évf. 40. szám Cloj (Kolozsvár), 1920. okt. 9.