Lehetsz akácnak méze,
Nem kérdem: enyém lész-e?
Kép! Megtettem, mit tettem.
Nem élhetünk mi ketten.
Egymásnak fátyol voltunk,
Mi egyre távolodtunk.
Két ismeretlen ember,
Ismerős s szólni nem mer.
Virágos hársfa… tenger…
Nem földi szerelemmel.
Megtartva örök üdvnek,
Kedves, mind messzebb küldlek.
És ha világunk tűnt le:
Nézünk szegény szemünkbe.
Forrás: Kolozsvári Szemle. Irodalmi és kritikai revü. Szerkeszti: S. Nagy László. II. évf. 33. sz. 1916. aug. 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése