Vörösmarty Mihály (1800-1855): A vén cigány (A költő hattyudala, 1855.)

 
Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vízen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába,
Mindég így volt a világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyütt vonóbul bot.
Sziv és pohár tele búval borral:
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban.
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban,
És keményen mint a jég verése, -
Oda lett az emberek vetése.
Húzd, ki tudj ameddig húzhatod stb.

Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordit, jajgat, sir és bömböl,
Fákat tép ki, és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl.
Háború van most a nagy világban,
Isten sirja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja stb.

Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Mi üvölt, sir e vad rohanatban,
Mi dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban?
Hulló angyal, tört sziv, örült lélek,
Vert hadak, vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja stb.

Mintha újra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sirbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusznak halhatatlan kinját.
Húzd, ki tudja stb.

A vak csillag, ez a nyomorult föld
Hadd forogjon keserü levében,
S annyi bün, szenny, s ábrándok dühétől
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jőjön el Noe bárkája,
Mely egy új világot zár magába.
Húzd, ki tudja stb.

Húzd, de még se – hagyj békét a húrnak:
Lesz még egyszer ünnep e világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon:
Akkor húzd meg újra lelkesedve,
Isteneknek teljék rajta kedve;
Akkor vedd fel újra a vonót
És derüljön zordon homlokod,
Szüd teljék meg az öröm borával.
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.

Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.