Kié a gazdag tartomány
Folytában a Tiszának?
Bolgárok népe hódol ott
A nagyhirü Zalánnak;
A gabnagazdag rónaság
Arany kalásszal tartja ki,
Alpár hizalmas mezeje
Marhát, lovat tenyészt neki.
De rögtönebben mint a nyár
Felhői megtolulnak,
Árpáddal a magyar hadak
Mély Ungon átnyomulnak.
A két had összeütközik;
Sivit a nyíl, a dárda szúr; -
A harcz után kürt harsadoz:
Magyar sereg már itt az úr.
Ki ül Biharban oly dusan,
Gyémánt s arany ruhában?
Toborzó, hanga vigalom
És lakma mámorában;
Szolgál neki száz pompaló,
Száz rablegény, száz rableány?
Maróth a chazar herczeg az,
A fénypazarnak thrónusán.
De rögtönebben mint az ár,
Mely hegyfokon leömlik,
Árpáddal a magyar hadak
Bihart körül özönlik.
A két had összeütközik,
Sivit a nyíl, a dárda szúr;-
A harc után kürt harsadoz:
Magyar sereg már itt az úr,
Mi ország az mögötte ott
A roppant rengetegnek,
Hol a hegyek aknáiban
Só és arany teremnek?
Erdély az, egy nagy és nemes
Magyar törzsöknek székhelye,
Most a vad és vitéz oláh
Erősokával küzdte le.
De rögtönebben mint az ég
Villáma földre csattan,
Árpáddal a magyar sereg
Serény lovaira pattan.
A kélt had összeütközik,
ivit a nyíl, a dárda szúr,
A harc után kürt harsodoz:
Magyar sereg már itt az úr.
Ki népe és ki hercege
A szép Pannóniának?
Mely völggyel, heggyel változik
Jobb partin a Dunának.
Rómának sarja miveli
Kalászait s gerezdeit,
S a béke szent malasztival
Egy Kánaán tenyészik itt.
De rögtönebb mint gondolat,
Partján Kelem földének -
Árpáddal a magyar hadak
Dunán is átkelének;
A két had összeütközik,
Sivit a nyíl, a dárda szúr, -
A harc után kürt rivadoz:
Magyar sereg már itt az úr.
És menne még tovább is így,
Ország után országra;
De hármat üt Árpád vezér
Rettentő paizsvasára;
Az első sziklaroppanás,
A másik tengerbődület,
A harmadik kemény ütés,
Szörnyű mint égi dördület.
Elsőre a kemény hadak,
A már menők, megállnak;
Másikra mint a rajsereg
Árpád elébe szállnak;
A harmadikra csend leszen
Magas Csepel sziget fölött,
S a hős – egy félisten – feláll
Kétszáz ezer vitéz között.
„Hová, hová, vitéz sereg?
Mindennek van határa!”
Szól a vezér, s mint nap kisüt
A fenség homlokára.
„Az ősi hon megnyerve már,
Ennél egyéb nem kell nekünk, -
Hazát szerezni volt a cél;
A véres harc csak eszközünk!
A nyert hazát megtartani
Lesz szivünk aggodalma;
Erő, egység, közértelem
Nagy nemzetünk hatalma!
Elég a harcz, elég a vér,
Nem dicstelen, ha pihenünk, -
A munka végbevive már,
Most halljon hálát istenünk.”
És régi ős szokás szerint
Nagy áldomást ütének,
Fehér lovakkal áldozók
Az uj hon istenének.
S közben miként éjszak szele
Riadva völgyön és hegyen,
Hangzék az összes háladal
Hatalmas-ékes-lelkesen.
S eljöttek a hon apjai,
A nemzet hét vezére,
Győzelme zsengéit tevén
Az oltár szent kövére;
Elhozta a sik pásztora
Marháját, és feltette azt,
S a hegy lakója szinborát,
s arany kalászát a paraszt.
Eljöttek a hőkeblü nők,
Ékei az uj hazának,
s a tüz előtt letérdelők
Buzgón imádkozának:
„Oh népek atyja, isten úr,
Oh áld meg ezt a nemzetet,
Adj néki mindent, a mi kell: -
Adj összetartó érzetet!”
Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése