Berzsenyi Dániel (1776-1836): Fohászkodás

 
Isten! Kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:
Léted világit mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.

A legmagasb meny, s aether uránjai,
Melyek körülted rendre keringenek,
A láthatatlan férgek, a te
Bölcs kezeid remekelt csudái.

Te hoztad e nagy minden ezer nemét
A semmiségből, a te szemöldököd
Ronthat s teremthet száz világot,
S a nagy idők folyamit kiméri.

Téged dicsőit a Zenith és Nadir;
A szélvészek bús harca, az égi láng
Villáma,, harmatcsepp,virágszál
Hirdeti nagy kezed alkotásit.

Buzgón leomlom szined előtt dicső!
Majdan ha lelkem záraiból kikél,
S hozzád közelb járulhat, akkor
A mi után eped, ott eléri.

Addig letörlöm könyeimet, s megyek
Rendeltetésem pályafutásain
A jobb s nemesb lelkeknek útján,
Merre erőm s inaim vihetnek.

Bizton tekintem mély sírom éjjelét!
Zordon, de oh, nem, nem lehet az gonosz.
Mert a te munkáld: ott is elszórt
Csontjaimat kezeid takarják.

Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.