Garay János (1812-1853): Zrinyi Miklós – 1566. sept. 7. -

Állt Szigetnél vad Solejman
Kétszer százezer sereggel;
Benn a várban Zrinyi Miklós
Nem egészen két ezerrel.

Azt fogadta, hogy Szigettel
A magyart földig lerontja;
Ez megesküdt, hogy honáért
Hősi vérét cseppig ontja.

És vivák a véres harczot,
Reszket ég és föld reája;
A töröknek ágyuzása
Végitélet trombitája.

Föl, magyar np, föl segélyre!
Föl szigethez bajnokáért!
Mert utána vész egész hon,
Föl, csatára a hazáért!

Zúg az ágyúk bömbölése -
Szörnyü hangja Győrig elhat;
Győr alatt német kezekben
Húsz ezernyi kész magyar had.

„Zrinyi eddig is vitéz volt,
Nem ragadjuk el babérit”
Mond a kárvágy s veszni hagyja
Zrinyi népét és reményit.

Veszni hagyja gyáva, hitlen,
Első hősét Európának -
Nem, nem! Ily veszés dicsőség
S büszkesége a hazának.

S Zrinyi küzd és Zrinyi harcol,
Hétről hétre csüggedetlen;
Mint kaszált fü, holt halotton
Vára környékén az ellen.

Zrinyi küzd és Zrinyi harcol,
Egy egy hőse tiz helyett tesz;
De miként az áradó viz
A pogányság rajt erőt esz.

S már a város is lerontva
Néptelen sir, rom tanyája,
A kis Almás,mely befolyja,
Viz helyett vért önt reája.

Még a vár áll, de az is dúlt,
Benne bástya, ház a toronynak,
Mint a puszták délibábja
Tört képei összefolynak.

Sűrű és nehéz golyóktól
Védbástyái megnyilának,
S kik megőrzenék, a hősek,
Véghetetlen megfogyának!

„Isten és a sors akarja,
Hogy meghaljunk a hazáért;
Hol van  így szól Zrinyi Miklós -
A ki köztünk szebb halált kért?

Fel, vitézek, a halálra!
Fel, vitézek végtusára!
Ki szabadságért hal, annak
Édes a halál pohára!”

Szólt népéhez Zrinyi bajnok,
S mint egy orkán felzug a had:
„Meghalunk a szent hazáért,
Meghalunk veled, miattad.”

S kardhüvelyt, péncélt, vasinget
Testeikről földre hánynak,
A kaput nyittatni kérik,
Vére fagy künn a pogánynak,

Megy előttük Zrinyi Miklós -
Büszke testén mente villog,
Kócsag kalpag van fejében,
Hős karában kardja csillog.

Bal kezében mint vitorla
Lobogója vég csatára;
s füstgomolyba száll megette,
Mely tovább nem védi, vára.

S láng és füstnek gomolyából
Száll az ellen táborára,
A kis Almás hidja felnyög
Hős urának lábnyomára.

Nézd miként ront, nézd miként vi
A dicsőnek kis csapatja!
Mint oroszlán vál ki köztök
Zrinyi Miklós hős alakja.

Szent feláldozás honáért,
Van felirva homlokára;
Diadalmi dac s önérzet 
Két szemének fénysugára.

Hosszú nem lehet csatája,
Mert az árviz elsodorja;
Egytől egyik hű vitézit
A jancsárság eltiporja.

„Hála néked szent hazámnak,
Te szabadság istenének!
Egytől egyig megfeleltek
A szabad magyar nevének.”

Szól örömben Zrinyi Miklós,
S a golyót, mely szűn találja,
Megnyugovással fogadja, -
Ez volt Zrinyi hős halála.

Temetési pompájára
Húsz ezer török tetenek
Halma áll, gyász fátyolával
A siralmas győzelemnek.

S hir s dicsőség leng a nagyra, 
Hős halála pályabére;
Szgyen, átok s kajánra,
A ki nem jött védletére.

És a zultán, vad Sulejman,
Mért nem üt tort diadalmán?
Harmadnapja hogy dicsetlen
Halva fekszik már divánján.

Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.