Nagy Imre (1817-1840): Árpád

I.
Mi zaj riad, mi nép tolong
Alpár! Határidon?
Tán még kevés a csonthalom,
S tusára forr a hon?

Lejárt a harc, ül a vihar;
Zalán bujdosva fut,
Ha nyilna mg az ég alatt
Egy más hazához ut.

S talán utána vándorol
az árva néptömeg,
Jött,  hogy közös bucsútorát
E sikon ülje meg?

Elhullt a szláv, vagy elfutott,
Győzött a szittya kard,
Alpár felett tábor-gyülést
Álmos szülötte tart.

Árpád, a hős, az óriás,
Mint bérci pálmaszál;
Árpád, ki ott a nép előtt,
Mint egy hadisten áll.

II.
Zajonga még, - s im néma lőn
A sátorok hada:
Fölharsog a nagy táborúr
Vezéri szózata:

„Ti hős apák, ti hős fiak;
Kik hiven küzdtetek,
Reám, egy két pillantatig,
Népem, figyeljetek.

Bujdosva, árvák, hontalan,
Honért sóhajtozánk,
S hol egykor villogott Etel,
Kiküzdve ős hazánk.

Kárpát miénk, s tej, méz csorog
Kárpát szikláirúl
Malasztos völgye bájölén
Áldásözön virul.

Hadúrra mondom! Itt örök
S nagy lészen a magyar;
Csak oh ne! Csak ne ontana
Rokon vért honfi kar.

Csak szétvonás ne rázza föl
Az átok ostorát:
Nem bántja vész, s nem éri rom
A béke sátorát.

Erőre kél a társaság,
Ha népe összeforr,
Hazát, mely egység-elven áll,
Kor s vész el nem sodor.

De hol vad pártdüh háborog,
S fajúlt viszálkodás:
Nincs ott jelen, nincs ott jövő
Üdvére áldomás.

Ott bűn tenyész, ott tiszta vér
Kiált a kínpadon,
Elhullnak a jó honfiak,
Hogy sír leend a hon.

Oh népem úgy, úgy tedd le most
Jövő alapkövét,
Ne rontsa párt, ne rendtörés
Hazád gyémánt övét!

Belbéke napja hoz, teremt
Hazára fénytavaszt,
Fölötte béke őreként
Törvény ül és viraszt.

Törvény, kor- és nemzetszerű
Törvény hatása szent;
Jót őriz az, kínpadra von
Önző istentelent.

Törvényeket kell szerzenünk
Igazság lelkivel!”
- A párducos vezér szavát
Tetszés-zaj váltja fel.

III.
Szerződtek. És a fejdelem
Megnyitja vérerét;
Szerinte sorra hat vezér
Pecsétli esküjét.

A vér csorog s az áldozó
Hőn lelkesülve mond:
„Haljon meg, vesszen a gonosz,
Ki törvényt tudva ront.

Halál fején! Ki vakmerőn
Rendet fog bontani;
Mint e pecsétlő eskü-vér,
Ugy folyjon vére ki!”

A hallgatót, az ércezőt
Szent ihlet hatja meg;
Fölzeng az esküvők után
A nagy nemzettömeg,

A nemzet eskü-szózata
Dörögve, hatva száll;
Igaznak üdvös óra ez,
Rendbontónak halál.

Elzúg, miként tenger-moraj
Az összes esküszó,
Megáldja bajnok hiveit
A nagy honalkotó.

Eloszlanak, - Vezértüzök
Közérdek csillaga!
Árpád öröm s remény között,
Még ottan áll maga:

„Virulj te hon, ragyogj te nép
Nagyságban ezrekig!”
Mond, s milliárdok üdviért
Buzgón imádkozik.

A harci hőst, a népapát
Meghallgatá az ég;
Virúl a hon, ragyogva él
A hősi nemzedék.

És hirben áll a puszta tér
Hol szerződés leve,
S a szerződés emlékeül
Ma is Szer a neve. -
**
Szer, mint tanúereklye áll
Végetlen ezrekig,
Fölötte hontörténetek
Nemtője őrködik;

S míg csak Szer áll, míg hon leend,
Mig érez a kebel:
A honfi és emlékezet
Árpádról énekel.

Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.