Vörösmarty Mihály (1800-1855): Salamon

 
„Átok reád, magyarok hazája,
Átok rád, te pártos büszke nép!
Ingadozzon fejed koronája,
S mint az árnyék, légyen oly setét.
Mint kemény kard, oly kemény sziveddel
Meg ne békélj soha ön feleddel.

És te, isten! A ki fölkenettél,
Hogy viselném földön képedet,
Elfelejts, ha meg nem védelmeztél
Nem kivánom több kegyelmedet.
Salamonnak nincs hol maradása,
Földön nyugta, égre vágyódása.”

A lesujtott angyalként imigyen
Átkozódik a futó király;
Tört sisakja, pajzsát elvetette,
s kardja csorba csonka vasból áll;
Vért piroslik hősi arculatja,
Honfivért a kardnak markolatja.

Teste dúlt, de lelke még dulottabb;
Tátog a seb véres oldalán,
De nagyobb az, jobban ég szivében,
Melyet érez vesztett koronán.
Futva fut de bármi gyors futása,
Vele száguld keble óriása.

S már folyók és rónaság vidéki,
Bércek, völgyek elmaradtanak,
S a határnál a futó elébe
Egy vad erdő lombi hajlanak:
Ott elvész a bús lovag pályája,
Rá borulván rengeteg homálya.

És az év jár; sárga koszorúját
Veszti váltja a komor vadon,
felzendül az elhult dal koronként
A virúló ifju lombokon,
Agg a szarvas, feje ágozatján
Éve számát büszkén mutogatván.

És az évek múltán a vadonban
Domb alatt, hol forrás csörgedez,
Melyhez a vad csörtető robajjal
Jár, ha hévtől szomjan epedez:
Egy jámbornak áll kis kápolnája,
Nyilt, födetlen, ég mosolyg le rája.

Egy letűzött kard a szent kereszt ott,
És az oltár isten-adta föld,
Térdepelve éjt napot hosszában
A remete ott áhitva tölt;
És ragyogva ömlik el szakála:
Mindenik szál lelki béke szála.

Kebelében szenvedély hatalmi
Rég nyugatra csillapodtanak,
Arcain vad indulat vonási
Lágy-szelidre elsimúltnak;
Egy ohajtást rejt, s mond szive, szája:
„Boldogúljon a magyar hazája!”

S elhal a nagy átok, messzetünvén
A királynak gőgös álma,
És az ember jobb természetének
Visszatérvén aggodalmai:
„Légy szerencsés, rokonim hazája!
S a szerencsét ön erőd táplálja!”

Így ohajt, és teste romladékán
A halálnak gyilkos karja győz,
Összeroskad a hervadó levéllel
Eltakarja őt a sárga ősz.
S a királynak puszta sirhazája
Most vadaknak orditó tanyája.

Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.