2021. jan. 21.

Somlyó Zoltán (1882-1937): Délelőtt

 


Délelőtt, - ezt ritkán látom –

úgy megszépül rossz kabátom.

Sápadt arcom napba néz

és az utca fütyörész.

Oly fehér az utcajárda,

mintha rajt csak álom járna, -

álom járna egyedül,

mely langyosan hegedül.

 

*

 

És sötét szívemre omlik

mindenféle tarkaság.

Furcsa táncos figurákban

forganak a csacska fák.

És a fényes boltok öblén

súgó szemű asszonyok,

az életnek szép babái:

cifra, csengő ostorok.

 

Álmélkodva, halkkal lépek,

halkan lépek, mint a pap,

ki legelső szent miséjén

reszketve imába kap.

Halkkal lépek s meglóbázom

avitt emlékfüstölőm:

Száll a füst és száll az illat

himbálózva, füstölőn.

 

Hát ez itt a színes élet?

mely összeforr s szerteszéled?

A halálos jegygyűrű?...

Borzasztó és gyönyörű!

Itt szórtam el annyi ékem,

itt találtam üdvösségem

s itt vesztettem üdvöm el,

mely most zsongva rámlehel…

 

Egy leánynak, örökszépnek,

emlékeit elhozom.

És kerülve mindég beljebb,

már hozzátok tartozom:

finom urak s nők, ti szentek,

ti bolondos kis csigák –

szeressétek egy két percre

az élet borzas fiát.

 

Én alunni szoktam máskor,

míg ti élve éltek itt.

Álmot forráz a szememre

a nap s ontja élveit:

szent nyugalmat, tiszta békét,

sebhetetlen vérverést.

De ma kirántom szívemből

nyugalmam, e cifra kést.

 

Ó, az utca, táncos utca!

Ujabb álom, ópium.

Hogy’ mulat és hogy’ nevetgél

egy ily vén fakó fiún.

És a házak milyen büszkén

karonfogva állanak,

porig égett szivek üszkén

drága mívű álfalak, -

 

mert mögöttük kis szobákban

száz riadtság, döbbenet.

Mert mögöttük száz szobákban

kis viaszláng integet:

itt van, itt az utca vére,

sebes csöndben megeredt,

még ti csókkal alkudoztok

holtra utcát meg teret.

 

Ezer szoknya bomlott kelyhén

nehéz szalag: ólmos bor.

És szürkülve és tapadva

ring ezer sötét csokor.

Ringva reng a selyemszoknya,

rengve ring az életünk…

Óh te utca, utca, utca!

szép halotti énekünk!...

 

*

 

Délelőtt, - ezt ritkán látom –

hogy megszépül rossz kabátom.

Sáppadt arcom napba néz

és az utca fütyörész.

Oly fehér az utcajárda,

mintha rajt csak álom járna, -

Álom járna egyedül,

mely halálba hegedül.

 

Forrás: Renaissance 1. évf. 13. sz. 1910. nov. 10.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése