Virágkosárban láttam sok virágot,
Volt közte szegfű, rózsa, liliom,
Levél is, széles, s apróbb fajta, csipkés,
Ki szedte igy csokorba, nem tudom.
De míg a tarka társaságot néztem,
- Tüskés ág is volt a virág között, -
Eszembe ötlött; ép ilyen az élet:
Sorsunk jót, rosszat együvé kötött!
Csöndes boldogság szép fehér virága!
Boldog kinek belőle sok jutott,
Ki életünknek tarka rétét járva,
Magának szedni sok ilyent tudott.
Kinek a lelke liljom tisztaságú,
Soh’sem feledve Isten szent nevét,
S hitének égő csillagában bízva,
Nyugodtan végzi földi életét!
Hétköznaponként kurta életünkben,
Szép sorban állnak a zöld levele, -
Nyugodt az élet, mint az alvó tenger,
Mit békén hagynak vad vihar-szelek.
Nincs rajta hullám, mely magasba dobna,
De örvény sincs a sima felszinen,
Nem ért öröm, de elkerült a bú is.
Jó s rossz tündérünk egyaránt pihen.
De sokszor van, hogy elborul derüs nap,
A bú felhőbe vonja szép egünk,
Nehéz a lét, jármát görnyedve hordjuk,
Sirunk is tán, vagy némán szenvedünk,
Ilyen az élet! Rózsa mellett tüske,
Árnyék kisér fényt, bánat a gyönyört, -
De gyáva volt az s rossz hajós kit létünk
Kevés csapása gyöngén összetört!
… A sok virágot nézem, nézem egyre,
S hogy rózsa mellett tüskét lát szemem, -
Nem zúgolódom, nem kesergek érte,
Megnyugszom benne szépen, csöndesen.
Isten kezének bölcs munkáját látom,
S hogy jól vagy így, azt én buzgón hiszem,
Mert úgy tudom, hogy búra és örömre
Egykép teremtve érező szivem!
Forrás: Magyar Lányok 9. évf. 4. sz. jan. 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése