A szél ma újra fölszerelte
Száz zengő-zúgó hangszerét,
Ablakom alatt síppal, dobbal
Ad újra éjjeli zenét.
A furulyája szomorú,
A furulyáján visszajár ma
Gyerekkoromból egy mese:
- Én is voltam király leánya –
Szobám ma ujra idegen lett,
A megkopott, szokott falu.
A mécs ma félve, sírva táncol
És búg nyöszörgve a zsalu.
Mintha itt verne titkosan
Egy kósza lélek kósza szárnya,
Legyezve forró álmomat:
- Én is voltam király leánya –
Már nincs zsalu, nincs keskeny ágy se,
A falon elfakul a csík:
A verandán, üvegkalitban,
Két kis kanári álmodik.
A verandán egy gyermek ül,
Sötét hajának finom árnya
Nyitott könyvére imbolyog:
- Én is voltam király leánya –
A koronát ma sirva látom
Mit a fehér gyermek visel:
A gyermekség nagy, tiszta álmát,
Mit nem cserélne semmivel.
Igéretföld előtte még
Az ifjuság dús kanaánja
S ő beteljesülésre vár:
- Álmok szelíd király leánya –
Csitt, csitt. Koldus, beteg vagyok ma.
Az ablaknál nyikorog a rés,
A takaró a földre csúszott,
A szélben kialudt a mécs.
Sohase látták koronám
És sohse vált be lelkem álma,
Bús éjféli lidércnyomás,
nem tudja senki, senki más:
- Én is voltam király leánya -
Forrás: Renaissance 1. évf. 13. sz. 1910. nov. 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése