2021. jan. 21.

Bartók Lajos (1851-1902): Vihar után

 


Elült a zivatar,

Mérgét kiöntötte,

Megtépte az erdőt

S elszállt más vidékre.

Oda vitte bosszús

Szivét nyugovásra,

A melynek menydörgés

Minden dobbanása.

 

Ott vonúl az ormon

Sötét köpenyében,

Nagy szürke szakállát

Megrázza a szélben;

S mint zsarnok szülő, ha

Gyermekét megverte:

Visszamordúl még a

Sziklavölgyi kertre.

 

Sziklavölgyi kertnek

Közepén tengerszem;

Vagy csak fényes könycsepp,

Melybe sugár rezzen?

Ott maradt egy könycsepp,

Mely föl nem szárada,

Mint a gyermek arczán,

Ha múlik bánata.

 

Még morog a vihar,

De már mosolyg rája

A gyermek természet

Viruló orczája;

Könnyek közt az égre,

Mint anyjára néz fel,

S ez visszamosolyg rá

Nefelejcs szemével.

 

Forrás: Magyar Lányok 9. évf. 3. sz. jan. 11.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése