Csodát üzött a természet,
Mikor téged alkotott
Minden szépség ott tenyészett
Mindent reád aggatott.
A gyöngyvirág homlokodat
Szép fehéren behinti:
Kinyilt rózsa szép arczádat,
Szép lángszinnel éleszti.
Friss nedvökben gyorsan usznak
Húnyorgó szép szemeid,
Ott is csaknem meggyuladnak,
Sz8ikráztatják tüzeid.
Ajakodon elevenség
Pirul s csókra ingerel:
Szavaidban az édesség,
Hangzik, szivet érdekel.
Sima márvány kerek állad
Gödröcskével kérkedik;
Hószin nyakad, hószin vállad,
Gyöngy nélkül is tündöklik.
Gyenge mellyed kék erekkel,
Oszlik csoda ágokra;
Hó keblén épségekkel,
Emelkednek dombokra,
Mint szüz viasz, olyan kezed,
Szépek gyenge újjaid,
Karcsu tested, ép termeted,
Szépek picziny lábaid.
Luca! szivem egy bálványa!
Mikor látlak, bámulok,
Oh! szebb nemnek ragyogványa,
Megvesztettél, rab vagyok.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 208. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése