Musám! kitől immár Márs biztatására
Elbucsúztam vala Józsefnek számára;
Te kit hajdan Orczy babonás lantjával
Olykor ébreszgetett tudós pennájával:
Míg én néztem Guibert öldöklő fortélyit
S véres győzedelmek elrejtett ösvényit,
Éjjel is nyomoztam pislogó gyertyánál,
Vagy szunnyadó mécsnek dohos világánál;
Míg én Minervának szentelt napjaimat,
S vadász Diánának adott óráimat.
Olykor búmba Vénusz nyájas titkaira
Kezdtem tékozlani, szivek csínyaira:
Mondd meg édes Musám! addig hol mulattál?
Ily mély kedvüségbe, s ennyire mért hagytál?
Ébredj fel, és ujra jöj segítségemre,
Hints némely virágot gyászos életemre.
Hadd légyen e pusztán vándorló lelkemnek.
Bár kis pihenése bágyadott fejemnek.
Szólalj meg, mint régen Zobor tetejéről
Midőn hangoskodtál Nyitrának völgyéről.
Menj lapos Tiszának nádas partjaira,
Ott találsz Orczynak kedves nyomaira,
Keresd fel, és köszöntsd, s így szólj ősz fejéhez:
Ó te dicsőségnek tudós éneklője!
Ki voltál a jónak mindég szeretője:
Emberek barátja, tárgya hív sziveknek
Lőrincz! gyámítója légy most énekemnek
Védelmezd irigység mérges fulánkjától,
Ójad czáfolóknak szurdosó tollától.
Érzem mennyei tűz gerjesztő szikráit,
Kik már gyújtogatják magyarság fáklyáit.
Látom Gyöngyösinek mosolygó árnyékát,
Áldani s szeretni Keve maradékát.
Háller László kikél hideg hamvaiból,
És biztató szókat ereszt ajkaiból.
A Garam, Vág, Morva, Duna szomszédjai,
Éhezett sváboknak örökös árjai
Hasztalan öntenek Kúnság mezejére:
Gondja lesz egeknek magyarok nyelvére.
Akár új Rómának tekintsd oltárait,
Akár moszka czárné rémítő hadait,
Császárnak szüksége lészen nemzetünkre,
Reá szorúl német éles fegyverünkre.
Nemzetek már egymás fülében suttognak,
Mint beteg, ágyában iregnek forognak,
Igy volt, midőn Fülöp görögök igáját
Elkészítvén, titkon megrontá hazáját.
Igy fog még lakolni szegény kereszténység,
Mert sokáig közte nem mulat békesség.
Elértük már ama szoros mértékünket,
Mélyre szabták egek mulandó létünket.
Valaminthogy a nap rendelt czirkalmában
Távozik, közelget szabott határában:
Midőn felleg támad Néva partjairól,
S a havas Tanais vad szomszédságiról,
Danckának révjétől Azov tengeréig,
Régi Mithridates országa széléig:
Kegyetlen háborút látok mindenfelől
Király királyt űz ki ősének székéből:
Mint midőn a sasok anyjoknak fészkéből
Kikelvén szüléjek nevelő helyéből,
Elébb fellegek közt kivánnak repkedni,
De midőn kezdenek végtére éhezni,
Kegyetlenül csapnak hattyúk seregére,
Vért fecskendeztetnek vizeknek színére.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 189-190. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése