2020. máj. 23.

Pálóczi Horváth Ádám (1760-1820): Édes bánat


Itt kell hagynom szivem felét,

Itt szerelmemet!

Eltitkolta tőlem a sors

Szerelmesemet.

Isten hozzátok, érzékeny

Ölelgetések!

Szűz egymásra pillantások,

Kedvelt nyögések!

 

Mennyi nyájas hang jött számból

S enyelgő ének,

Mikor a hűs Hesperusok

Lengedezének!

És felkapván hangzatimat

Szárnyak hegyére,

Sietteték kedvesemnek

Nyugvó helyére.

 

Segíték e hang hallásra

Gyenge lépésit

Arra, ahol hallja számnak

Zengedezésit,

S hozzám érkezvén, áldoztunk

A szerelemnek;

Magamat tettem szivének,

S szívét szívemnek.

 

Már vége van mindezeknek,

Kedveim szűnnek,

A Hesperus tündérré lett,

Szárnyai tűnnek!

Forgó szelek sem viszik el

Sok sóhajtásom

Oda, ahol vár szívemmel

Vívó  pajtásom.

 

Forrás:  A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 213. l. – Bp., 1903.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése