Egy országfoglalás nem lágy elméknek mive,
Árpádnak is bizony melyében bátor szive
Helyén volt, noha sok veszély s halál közt járt,
De mint a roppant tölgy, melyben nem tehet kárt
A legpusztitóbb szél, akármint ostromolja:
Mert hordja levelét csupán a fergeteg,
Ő fennáll, ő kevély fejét nem hajtja meg;
S nincs oly kegyetlen szél, amely tövét kitolja.
Szint olyan volt Árpád. Hiában gyűjtött népet
Mind számost, mind erőst, mind fegyverére szépet
Amaz bolgár Zalán; hiában állott még
Népéhez a görög és a tót nemzetség:
Mert valahányszor ők harczban megállni mertek,
Mindannyiszor a harcz gyalázatokra lett.
S az ott reménylt dicső diadalom helyett,
Csak ocsmány szaladást s rút mészárszéket nyertek.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 186. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése