(részlet)
Meglátd majd Tiszának bundás szomszédjait
Hogy fogják nevetni világ bolondjait;
És a kis mesterek furcsa majmosságát,
Kik követni szokták francziák hivságát.
Oh szegény úrfiak, kik azt gondoljátok,
Hogy boldogtalan volt üstökös atyátok!
És imádván czifra, poros fejeteket,
Hivságra költitek minden pénzeteket!
Hová visz vakságtok, oh ti szabad majmok!...
Én, ki napjaimat harczok istenének
Feláldozván, lettem rabja nagy nevének,
Ezért meleg vérem, ezért tengek, lengek:
De nem képzem, hogy én főhalandó légyek.
Szünjél hát, barátom, azt velem hitetni;
De ne szünjél azért lelkemet szeretni.
Ne lankaszd tüzemet apró hibáimért,
Hadd buzogjon vérem, de jó barátimért.
Eljön ugyis hamar a szomoru vénség,
Akkor tagjaimat foglalván hidegség,
Amaz ajándék is, a vékony reménység,
Elagott testemben nem lesz, csak betegség.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 191. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése