Marconnay Tibor (1896-1970): Város, csönd

 
Villamosok, társzekerek robognak,
teherautó reszketteti a házat,
Hová elbujtam, hol csupa alázat
lelkem, kit átadtam a szent robotnak.

Itt szörnyű zajok fegyverropogása
húsomba vág… Vér borítja fejem,
s jaj csak csöndben születik értelem;
bolondoké a gyorsaság s a mázsa.

Engem magukhoz zártak. Házba. Ablakok
néznek az égbe. Tükrözik. Csipog
egy kis veréb a tar gallyon előttem.

Ó, engem odazárt egy sunyi gazda,
hol zaj mozsara tör minden igazra,
míg e világ szilánkba szerteröppen.

Forrás: Protestáns Szemle  XLV. évf. 1. sz. 1936. január