ifj. Gyökössy Endre (1913-1997): A halál verse

 
Mosoly pereg a fákról, mosoly szalad az égen,
mégis halottat látok s tudom, hogy úgy is végem.
Halott a perc az órán, halott az óra nappal,
halott a nap is éjjel s motozok holt szavakkal.
Vak minden hosszú percem, vak minden percnyi órám,
tengődöm éjbe verten.

Fölöttem húz sok élet, nagy V-ben, mint a darvak,
ők tudják merre szállnak, holtomban nem zavarnak.
Hanyatt fekszem a sorson, meredten nézem Istent,
felhőkön át is látom, ahogy a szárnya libben.
Tudom, hogy hova száll ma, galamb- és vércse-szárnyon.
Fölöttem reng a válla.

Vak minden tiszta percem és csak az Istent látom
s világos nap szeméből: merre jár a halálom.
Lompos léptekkel kószál, ma erre, holnap arra,
ma háborúra ül fel, holnap egy zivatarra.
Hozzám is elnéz olykor, a hőmérőmön hintál
s úgy átjár, int az óbor.

Tengődöm éjbe verten, hályogos, vak szemekkel,
előttem és mögöttem óriás fal mered fel.
Alattam föld és semmi, fölöttem semmi s Isten,
bennem a semmi-semmi. Hogy jutok el majd innen?
Mikor fogok meghalni? Minek e csapzott vers is?
Úgy is csak meg kell halni.

Forrás: Protestáns Szemle  XLV. évf. 12. sz. 1936. dec.