Jékely Zoltán (1913-1982): Álmatlanság

Csendes a nagy ház, rég alszik anyám
s már régen alszanak testvéreim.
Csak én járok még ébren koponyám
hátrafutó, végesincs térein.

Mint ingó-bingó kislámpás, világit
elém a bóbiskoló féltudat
és itt is, ott is úttalan utak
nyiladoznak, talán egy más világig.

Fülem búg, mint üveghangú sziréna,
testem termébe zárva dallama.
Konokul int: csak én vagyok, csak én a
zenésze s egyben a publikum.

Én, én vagyok, ki eddig sose voltam,
új valaki test és lélek szerint,
én, ki eddig éntelenül loholtam
s éntelenül loholok majd megint.

Forrás: Protestáns Szemle  XLV. évf. 10. sz. 1936. okt.