Tanka János (1908-1992): Uccán

 
Falu, Nyár dél. A csönd megalvadt,
forró az árny is. Minden hallgat.

Felhőtornyot ringat az ucca,
a fény már szinte porba húzza.

Az uccát most egyedül járom,
a porban nézem, mennyi lábnyom,

egyik velem jön, másik vissza,
míg mindet a homok fölissza:

itt tétova nyomok és mélyek:
nagy volt a súlya keresztjének,

itt könnyük, port is alig érők:
szerelmesek, egyszerre lépők, -

piciny nyomok, csöpp szürke rózsák,
kacagásuk itt szerteszórták -

sarúk nélkül, mezítláb jöttek:
az őszi nádtető mögöttek,

- Ki látná most, ki venné észre,
ha Krisztus lábnyomába lépne…?

Forrás: Protestáns Szemle  XLV. évf. 3. sz. 1936. márc.