Pákolitz István (1919-1996): Szeptemberi citera

 

NYUGALOM

A folyó lomhán elnyújtózkodik,
a hátán lassan libegő ladi;
a parton ül a horgász, elmereng.
A némaságnak válaszol a csend.

LÁZ

Félkézen állok a toronytetőn
a Vénus csiklandozza agyvelőm
a holdsugárra jó erős csomót
kötöztem. S lengek föl le mint a pók

NAGYLÁNY

(Vetkőző árnya leng az ablakon
- ó, leskelődő, tolvaj alkalom -
kibomló melle friss virágkehely.)
Dalol, de nem tudja, mit énekel.

ASSZOCIÁCIÓ

Bivaly-neutron. Kancsal rozmaring
A zongorád: felbőgő szennyes ing
Rézorrú bolha: ballagó vaságy
(Az értelem: csak megtűrt marhaság)

IDŐ

A vitorlás a bíbor-vízre dől,
szél feszíti a Badacsony felől;
partig sodorja biztos-lassú ár,
s úgy látod, mégis mozdulatlan áll.

BALLADA

Kerek, mosolygó, illatos cipó;
(mint a menyecske, kívánnivaló)
a törött kés a kínban elmerül 
s a cipó szikkad, vár szegetlenül.)

VÉGÁLLOMÁS

A Göncölszekér küllői között
az égi bakter botja eltörött;
megtorpannak a hőkölő lovak
- Innét tovább már nem megy a vonat.

EMLÉK

A harangozó: lilás-zöld füstszalag,
a kékbe búvó dombon fönnakad;
ha kinyújtanám érte a kezem,
szétfoszlana. Csak elnézegetem.

ELŐKELŐ

Fényes bolygókkal labdázó bűvész,
már valósággal az egekben élsz;
a Kozmosz ringat csillagsugarán!
- Itt lenn már minden rendbe’ van talán?!

FECSKEVÁLÓ

A pipacs könnyes-halvány szirma hull,
a zsálya még virít gyanútlanul;
ezer nyíl surrog, messzi ívbe’ száll,
egy itt maradt, s a dróton sirdogál.

VISZKETEG

Nyakába’ drót, a drót végén a kő;
a vízbe bámul; elég feltűnő,
de mégse hül meg senkiben a vér:
a víz csupán kilencven centi mély.

SZEPTEMBER

Holnapután már verik a diót;
Mária-cérnán hintázik a pók:
présház előtt a nagy bogrács pöfög:
nyalakodik a köcsögnyi kölyök.

REINKARNÁCIÓ

Millió éven át tenger bajon
emberré vedlett mégis a majom;
de visszafelé rövid út vezet:
emberből majom könnyebben lehet.

BÚCSÚ

Szemük szivárványfátyola ragyog,
titkolja a megosztott bánatot.
(A szívrehulló szótalan varázs
meglopja a zsugori Elmúlást.)

SZÜRET

A napraforgó cintányérja cseng,
zümmög-zenél az okkersárga csend;
az arany fénybe’ táncos pille-pár. -
Kortyolja bibor színborát a nyár.

Forrás: Jelenkor 1. évf. 2. sz. 1958. december