Heléna és Faust

 
Részlet Goethe: Faust II. részének 3. felvonásból

HELÉNA (Fausthoz)
Beszélni óhajtok veled, de jöjj,
lép föl mellém! E gazdátlan hely itt
urára vár, hogy támaszom legyen.

FAUST
Előbb még hadd fogadjak térdemen
hűséget, fényes úrnőm, és kezed,
amely melléd emelt, illesse csókom.
Tégy társuralkodóvá ismeretlen
határú országodban, nyerj velem
rajongót, szolgát, testőrt egy személyben!

HELÉNA
Csodák csodáit látom, hallom én.
Ámuldozom s ezer kérdés feszít.
Mondd, mért csengett a szó e férfiú
ajkán oly furcsán, furcsán s kedvesen?
A hangok szinte egymáshoz simultak,
s mihelyt az egyik szó fülembe bújt, a
másik szerelmes párjaként követte.

FAUST
Ha már népünk beszéde így megejt,
ó, mily varázzsal lesz reád a fül
s a szív mélyét bezsongó éneke?
De legjobb, hogyha mindjárt kezdjük is:
a szóra-szó csábítja majd ki azt.

HELÉNA
S ily szépen én hogyan beszélhetek?

FAUST
Könnyű: a szív mozgassa nyelvedet!
Ha vággyal csordulásig megtelünk,
körülfürkészünk -

HELÉNA
ki lobog velünk.

FAUST
Jövőbe, múltba nem tekint a szem,
boldogságunk -

HELÉNA
csupán a szép jelen.

FAUST
Több ez mindennél: zálog, kincs, vagyon;
a szentesítést hozzá? -

HELÉNA
Én adom.

KAR
Nézhetünk-e ferde szemmel
asszonyunkra, mert a vár-
úrhoz engedékeny?
Haj! Hiszem mindvalahányan
foglyok lettünk újra, miként ez
Ilion csunya veszte s a 
gyászos vándorút óta
gyakran megesett velünk.

Férfivágyakhoz szokott nők
nem finnyáskodnak, mivel
ritka-jó szakértők.
Szöszhaju pásztor akarja
vagy feketén-sörtés falun éppen,
- már amelyikbe botolnak -
mindkettő szüretelhet
üde testük bájain.

Húzódnak folyton közelebb,
szinte eggyé-forrad a
váll meg a váll, térd és a térd;
ringanak, kézben-s-kéz,
 ragyogó
trónus párna-magaslatán.
Bátran tárja dicső urunk
népe elébe
ily titkos gyönyörűség
égrecsapó, vad lángolását.

HELÉNA
Oly távol érzem s oly közzel magam,
s itt, itt vagyok, hajtom csak boldogan.

FAUST
Mellem szorul, szám reszket és dadog:
idő, tér eltűnt, nyilván álmodok.

HELÉNA
Megújhodtam, rég túl az életen:
vonz a nem-ismert, egy lettél velem

FAUST
Páratlan sorsod hánytorgatni kár!
Kötelesség a lét, arasznyi bár.

Fordította: Csorba Győző
Forrás: Jelenkor 1. évf. 1. sz. 1958. október