Pál József (1950-2011): Emlék

1.
Esik ma jócskán
és kint, a puha tócsás
virág, levélke.
A vihar törte még le.

S guggoló házak
felhőkkel labdáznak.
Kicsi a labda
és holnap majd  napja

már újra visszaszáll.
Nagyszerű körmenet!
Áldás ez így jövet
és menet egyaránt.

S függönyéből,l mi jeltelen
hull, hull csak szürkén,
kilépsz, te, lány s oly fürgén,
üdén, hogy szinte: eleven.

Eleven: - mert látni akarlak!
Mindent, mit csak láthat,
mit a szem sem találhat.
És már nem is takarlak.

Nem takar el többé a szerelem,
inkább mindent letép,
hogy úgy állj előttem, mint soha még:
testben, lélekben meztelen.

S kibontlak, mint narancsot
ahogy kibontják.
Kezem indul már.
Agyam parancsolt.

Nem tolvaj és félelemtől,
de tiszta értelemtől
remeg meg a kéz,
amint nyakadnál, a méz-

fürtjeid mögött, csattján
ruhádnak elmatat.
Árnyas lugas alatt
rózsa, oly halvány

a bőröd. – Így, hulljon le ez is.
S állj itt ruhátlan: te lányszobor.
Ne szólj. Gondolkozom.
S biccentsem a fejed is,

hiszen korunkban te főiskolás
és én is, majd gumissegéd
lettem és egyszer csak beléd
akadtam, te eleven látomás.

2.
A fogam fájt. Csöngettek s mentem
ajtót nyitni. Te voltál.
Évekkel később, most már
tudom, mint ahogy megszülettem,
e napnak is el kellett jönni:
ott álltál, te, kis büszke
s én néztem a küszöbre
és nem tudtam visszaköszönni.

Hugomhoz jöttél, Nekem mennem
kellett. Szürke kabátod,
nem – fekete volt! Látod,
még ez is hogy megmaradt bennem,
Minden megmaradt. Minden, és él.
Nádderekú lány, - mondtam.
(De ripők e hasonlat!)
Egy felkiáltójel! Az lettél
életemben, felkiáltójel!
S bár mondatom rövidke
volt még és nagyon szürke,
de kellettél már nekem. Ó, nem
akartam én szerelmes lenni,
hidd el, azt nem akartam.
Anyám szavára halkan
mondtam egy hét múlva: nem, semmi,

ugyan, anyám, mi bajom lenne.
De már kicsit fürgébben
jártam és úgy is léptem,
mintha kezemben csillag égne.
S a nyugtalanság már folyton mart:
folyton láttam az arcod,
s mert szívemben viharzott,
mint a bizsergő sebről a vart

egy gyerek, fogtam, lerántottam
a látomást. S figyeltem
felbugyogó szerelmem.
És este már nálatok voltam. - 
Mily szép esték s két boldog hónap
alatt örömből mennyi!
Vajon lehet feledni
percét is s hogy sütött rám a nap:

rólatok?! Nem is tudtam ésszel
felfogni: éltem eddig?
A bort is többször fejtik.
Én is tisztultam. Előbb fészket
álmodtam veled. Puhát. Tisztát.
S később, int egy legényke,
kinek nyíltság az éke,
elmondtam mindent. Azt is, hogy bánt,

hogy nem tudnak visszaköszönni,
bár én mindig köszöntem.
Csak átnéztek fölöttem.
Tanítottál utánuk köpni:
„Bolondok! Úgy megismernének!
ú g y, a rendes ruhádban!”
S szádban haragraváltan
felizzottak a messzeségek.

S nyár jött. Emlékszel-e a nyárra?
A hajnalka. Az egres.
Figyeltelek. Milyen fess
asszonyka leszel nemsokára!
De kedvem madarát viharba
űzte el már a másnap.
S nem mondhattam el másnak!
S kihez mentem volna panaszra,

hogy tanulni akarsz? S míg néztem
az idő gyors múlását,
mintha síromat ásnák,
hallgattam csak és nem beszéltem. -
Mert te hogy érthetted meg volna,
hogy ami mást emelve
lendít fel az egekbe,
az a szerelmünket megfojtja. -

Majd hazajöttél s bántott most már:
nem is írtad, hogy megjössz
pünkösdre. De mi a szösz
lehet veled? Rohantam hozzád!
- „Az anyám… és… ezt kellett tennem,
mert már annyira sok volt…
légy te is mással boldog…
S éltek már a szavaid benned.

És a múlt, a bűn, a szenny állt közénk.
- „Nézd csak…” - akartad mondani
és nem láttad meg azt, ami 
már majdnem megfojtott engem s fölénk
komorult, s nem lehetett végre
már más, csak amit majdnem
rútul sziszegtél: - „Csak nem
leszek egy munkás felesége?”

Néztelek és kigördült könnyem,
- Ó, te, hiszem, ez förtelem,
amit most mondasz. Szerelem
az, amelyik?… hát te ilyen könnyen
veszed, - És ágaskodott valami
bennem felállt már a halál!
Az eszem vesztettem talán
hosszú órákra is, mert hallani

csak ezt hallottam: nem! Nem félek!
És nem féltem: kívántam!
Rohantam! Merre jártam? -
és kinek köszönöm, hogy élek? -
A folyón dolgoskezű népek
verték épp az új hidat,
s zuhogott alá a nap
s oly boldog, biztos volt az élet.

Forrás: Jelenkor 1. évf. 1. sz. 1958. október