id. Jankovics Marcell (1784-1949): A vén kocsis

Megy a szekér lassan nyikorogva,
Két kiszolgált ló van belefogva;
Vén kocsisa nógatással hajtja; -
Szint játszik a rongyos dolmány rajta:
Gyalog vánszorg fujó lova mellett,
A szekéren helyből már nem tellett,
Vagy talán a lovait sajnálja?
- „Gyí te Csillag, gyí te szegény sárga!”

’Jancsi bácsi, hova megy kend, mondja?
- „Zsákot viszek simonyi malomba” -
’Emlékszik-e? Kend vitt engem erre,
Ment a hintó porfelhőket verve…
Jancsi bácsi a zöld vetést nézte,
Azt mondotta nékem fütyörészve:
Ifiuré a virág a madárka’…
„Emlékezem. Gyí te szegény sárga!”

’Zúzmarás volt a fák száraz ága,
Piros gyönggyé festé nap világa;
Puha hóba szánkónk nyomát véste,
Messze hangzott Csillag csengetése -
S visszatértünk csípős, fagyos este:
Karácsonyfám Jancsi bácsi nyeste…
S otthon anyám lágy kaláccsal várta’ -
„Emlékezem. Gyí te szegény sárga!”

’Emlékszik-e, őszi nap volt épen,
Könyharmat ült mindannyunk szemében,
Jó apámnak kellett messze menni,
Útra, melyről vissza nem tér senki!
Nem szerette kelmed azt az útját,
Igazítá vissza kocsirúdját!
Jancsi bácsi, olyan lassan járta’…
„Emlékezem. Gyí te szegény sárga!”

’Emlékszik-e, tavasz napkeltével
Hogy robogott tánczos négy pejével!
Ősz bajuszát mily hegyesre fente -
Vállán lebbent szép, zsinóros mente;
Esküvőre boldog szerelemben
Kelmed vitt el angyalommal engem -
Templomajtón tisztelendőnk várta’…
„Emlékezem. Gyí te szegény sárga!”

„Emlékezem régi jó időre,
Emlékezem czifra esküvőre…
Ez a dolmány sokszor elmondja -
Mint én magam, oly hitvány most rongya -
Mutatja a czifra paszománt ott,
Hogy gazdája szinte gazdát váltott;
Mindkettőnket húz minden fa ága…
„Gyí te Csillag, gyí te szegény sárga!”

„Lovaim is kiszolgáltak sorra,
Ez a rudas – amaz gyeplős jobbra -
Reszket kezem, - fáj a szemem, lássa,
Ráborul a nap fogyatkozása!
Uj uramnál tört butor vén szolga,
A nyomorgás egyedüli dolga;
Jó ágy lesz majd nékem a sír árka…
Gyí te Csillag, gyí te lusta sárga!”

Forrás: Tanulók Lapja 5. évf. 37. szám, 1898. szept. 11.