Arany Jánosnak, nemzetünk nagy öltőjének egyetlen élő sarjadéka, augusztus 1-é n meghalt. Arany László egy időben a legelső magyar költők egyike volt, s bár nem sokat foglalkozott az irodalommal, az, amit produkált,m éltó nevet szerzett neki. Benne a szalontai Arany-család kihalt. Már kora ifjúságában jelentkeztek költői hajlamai, s 18 éves korában egy kötet könyvet adott ki Eredeti népmesék címen, s Arany János nagy örömmel látta fia írói hajlandóságát s nagyon szerette, hogy fia a népköltészettel foglalkozik. A Kisfaludy-Társaság nagy népköltési gyűjteményét Gyulai Pállal együtt ő adta ki. Álmodozó lelke ott keresgélt az Alföld délibábos rónáin és áhítattal leste a bűbájos meseszót. Nem volt nálánál szorgalmasabb, odaadóbb gyűjtője a népköltészetnek s ha valahol egy új neméről hallott, fölkereste a népet, hogy közvetlenül ismerje meg alkotását.
Arany László 1844-ben született N.-Szalontán s iskolai tanulmányainak végeztével a pesti egyetemen jogot hallgatott,majd ügyvédi oklevelet szerzett, de nem lépett az ügyvédi pályára, hanem a Földhitel-intézetnél vállalt hivatalt, hol1880-ban igazgató lett. Mindazonáltal továbbra is élénk érdeklődéssel viseltetett az irodalom iránt és szalonjában mindig szívesen látta a tudósokat és írókat s alig volt nevezetesebb irodalmi mozgalom, melyben ő részt nem vett volna.
Az utóbbi időben sokat betegeskedett, baja azonban csak június végén lépett fel komolyabban s augusztus 1-én kioltotta életét.
Első költői sikerét a Kisfaludy-Társaság egy pályázatán aratat, amikor Elfrida című költői elbeszélése 1867-ben egyhangú elismeréssel vitte el a koszorút. A játszi tárgyat oly nagy művészettel írta meg, hogy e nemben kevés különbet mutathat föl a magyar literatúra. De országos nevet csak a Délibábok hőse szerzett neki, mely ugyancsak a Kisfaludy-Társaság pályázatán koszorúzva került ki. E költeményről annak idején nagyon sokat beszéltek. Arany László névtelenül pályázott vele s mikor jeligés levelét fölbontották, mindenféle kommentárokat fűztek hozzá és a korbeli legkiválóbb költők nevével hozták kapcsolatba. Sokáig nem tudták, ki a szerzője s mikorra Arany László neve kitudódott, egész legenda kísérte már a Délibábok hősé-t. Ez a gyönyörű verses regény a szabadságharc utáni korszak elkeseredett magyarjának kitűnő rajza. Hőse Hűbele Balázs, a sok mindenhez kapkodó búsmagyar, igazi típusa volt korának. A költemény ritka szépségei és a szokatlan dicséret, mellyel a pályabírák illették, de még különben hosszas rejtőzködése szerzőjének, irigyeinek éppen alkalmas volt, hogy Arany Jánost véljék és hirdessék igazi szerzőjéül. Arany Lászlónak sok keserűséget okozott ez és hosszú idpre el is hallgattatta. Csak egy nagyobb költői alkotásban ragyogtatta még nagy tehetségét, a Hunok harcá-ban, eben a magyar nemzet ezeréves küzdelmeit önségesen dicsőítő költői legendában.
Mikor a Kisfaludy-Társaság a magyar Shakespeare és Molière-kiadásait megindította, Arany László is tevékeny részt vett a fordítás munkájában. Shakespeare-től lefordította a Két veronai ifjú-t, a Tévedések vígjátéká-t és a Sok hűhó semmiért című vígjátékokat, Moliertől pedig a Tudós nők-et. Hivatalbeli nagy elfoglaltsága és a közéletben való élénk szereplése (Szalonta országgyűlési képviselője volt) elvonták íróasztalától, de nem az irodalmi é tudós társaságok munkásságától, ahol mindenkor ott lehetett őt látni. Az Akadémiában A magyar politikai költészetről címen tartotta meg székfoglalóját és egy igen szép emlékbeszédet írt a hatvanas évek egyik sokat emlegetett elbeszélőjéről, Bérczy Károlyról.
Temetésén, mely augusztus 3-án ment végbe, a tudomány és irodalom minden Budapesten időző képviselője részt vett. Koporsója fölött Gyulai Pál, az Arany-család legrégibb és leghívebb barátja a következő beszédet mondta:
A Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy-Társaság és a magam fájdalma nevében intézek hozzád néhány búcsúszót, szeretett, megsiratott és felejthetetlen barátunk. Dicső atyád emlékezete és saját irodalmi munkásságod csatoltak téged e két intézethez s atyád írótársainak barátsága mintegy örökségképp szállott reád. Oh, ki hitte volna hogy mi temetünk el téged, mi aggok, akik ismertünk mint vidám gyermeket, nagyreményű ifjat és munkabíró, erőteljes férfiút. Mily biztató jelek között léptél a nagy világba. Mily örömest tapsoltunk irodalmi sikereidnek, midőn kétszer nyertél koszorút a Kisfaludy-Társaság költői pályázatán, midőn sikerült Shakespeare- és Molière-fordítással ajándékoztad meg nemzetedet, midőn a magyar népköltészet maradványait gyűjtve, jeles értekezésekben fejtegetted a magyar népszellem nyilatkozatait, midőn irodalmi, nemzetgazdasági, politikai tanulmányokkal és bírálatokkal gazdagítottad folyóiratainkat.
És nemcsak az irodalmi, hanem a hivatalos pályán is kitűntél. Mint a Magyar Földhitelintézet egyik igazgatója munkásságod javarészét ez intézet céljainak szentelted azzal a lelkiismeretes szorgalommal, amely sajátod vala. Atyádtól örökölt mély erkölcsi és nemzeti érzés nyilvánult minden tételben. Komoly, látszólag hideg külsőd érző, emberszerető szívet takart. S mily gyöngéden és hévvel szeretted nődet, akivel oly boldogul éltél. És most minden dúlva, összetörve romokban. Mintha a sorsnak kedve telnék abban, hogy a kiváló férfiakat pályájuk delén sújthatja le, mintha irigyelné a boldog házassági frigyet s örömest tépné szét.
De ádáz fájdalom ne bántsa hamvadat. Nyugodjunk meg az isteni gondviselés végzésében. A halál nem győzedelmeskedhetik a szellemen. Te nem haltál meg egészen reánk nézve. Folyvást élni fogsz nőd, rokonaid és barátaid szívében; az irodalomban azonban műveid tartják fenn emlékedet és mindazok, akik szerettek, még sokáig fognak emlegeti. Áldás poraidra: Isten veled! Isten veled!
Gyulai Pál beszéde után a nehéz érckoporsót hatfogatú díszhintóra tették s a menet a Fürdő-utcán, Andrássy-úton, Erzsébet-körúton és a Kerepesi-úton végigvonult a temetőbe.
Az Arany János szarkofág-alakú emlékkövét környező utakon csak úgy hemzsegett a sokaság. Valóságos tolongás volt, hogy a nyitott szájú kőmedencében megláthassák az Arany-család koporsóit. Azonban ezek közül csak Széll Piroska koporsója volt látható, melynek fedelén megfakult betűk látszottak: Széll Piroska, élt 20 évet. Ez a koporsó Arany Jánosné koporsója fölé van helyezve, míg a most elhunyt Arany Lászlónak atyja tölgyszekrénybe zárt koporsója fölött jut hely.
Forrás: Tanulók Lapja 5. évf. 33. szám, 1898. aug. 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése