Én úgy tudtam, te vagy, nem lettél
s a születésnapod
figyelmeztető minden ősszel:
te is születtél.
Furcsa nagyon, hogy éppúgy érsz el
mindenhová, mint én és más
és nem vagy ott,
kezdettől kezdve, ahogy érzem
s csak bennem tartozol egészen
mindenhez, ami van,
akár a nappalhoz az este
s a templomhoz a freskó teste…
Oly hamisan
szólhat e szó, tudom,
hiszen oly sok úton
indulok el és meg se kérdlek.
De érzem, hogy követ a lépted,
akár az árnyékom:
sokszor sokat látok belőle,
sokszor meg felejtem, hogy van,
de másként hull a fűre, kőre,
tán nem is hangtalan
és mindig megtudhatom tőle,
a napfény hol fogan.
S hogy születtél, hiába értem,
számomra nem lettél, de vagy
s akár a tékozló, ki megtér,
érzem kitisztulón a nagy
és számtalan hibám.
S mégis, te is csak megszülettél,
anyag vagy, mint magam és más,
megérted ezt.
S inkább mint bármikor talán,
még döcögve, mint a vakondok,
sejtem: csak közös bajok, gondok
vannak és hamis páncéljából
kikergetik a gyáva embert
előbb-utóbb,
bármennyire merev -
én napról napra így jutok
tehozzád közelebb.
Forrás: Új idők 53. évf. 3. sz. 1947. jan. 18.
Jó szórakozást, töprengő, elmélkedő, ösztönző, vigasztaló, megnyugtató perceket kívánok az Irodalom-birodalomban! - Csicsada
2026. aug. 11.
Aradi Nóra (1924-2001): Anyámnak
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése