Herczeg Victor (? – ?, 1849): Csókai dall

Jer örömnek nyájas arca
Közibünk,
Egyesülve téged óhajt
Kebelünk.

Félre bú, te szörnyű állat
Légy veszett, -
Kéj derítse kebleinket
Gond helyett.

Gond lesújtja az erőnket,
Bú emészt,
Vig eréllyel könnyen üzzük
El a vészt.

Ugy mosolygjon éveinknek
Kelleme,
Mint mosolyg e tölt pohárnak 
Tűzszeme.

S mint a tűz, mellyet szeméből
Ránk lövell,
Olly tiszta és forró legyen
A kebel. -

Hős karokkal hát emeljünk
Serleget
Fel magosra, hadd érintse
Az eget.

Magunk ugysem emelkedünk
Szabadon,
Hát segítsen lelkesitő
Bor azon.

Ez üvegek tiszta lelke,
Somlyai,
Hogyha szóll belénk, s testvére
Csókai,

Emeljünk mi is őszinte
Szózatot,
de ürítsünk ebből előbb
Még hatot. -

Hej, mivel e csodálatos
Tűz-elem
Olly hatalmas, édes, mint a
Szerelem, -

Boldogitó érzetekbe
Andalit,
Szeretve egymást ölelni
Megtanít. -

Legelőbb is köszöntsük fel
A hazát:
Ég derítse rám mosolygó 
Hajnalát!

A ki ebben velünk nem tart,
Korcs magyar,
Isten átka érje őt el
Csak hamar!

S kinek kebelén úgy ragyog
Az erény,
Mint sugárzik ez üvegből
Tiszta fény;

Hűtlenül ki lelki testi
Kincseket
Honától elorozva, nem
Veszteget -

Hűn ki szentelé honának
Erejét,
Örök áldás boldogítsa
Életét!…

Honfi az, - ki minden aljas
Érdeket
Kebele szent rejtekéből
Kivetett,

S egyedül a nemzet üdve,
Élete,
Az, a miért lángol vágya,
Érzete.

Mert azon függ a hon fénye,
Viránya,
A milly szivből azt mindenki
Kivánja.

S boldogsága a nemzetnek
Felvirúl,
Ha az egyesülve érte
Lángra gyúl. - 

De ha korcsosultak saját
Fiai
A hazának, - önmagának
Átkai…

Üdvösségre valljon azt ki
Vezeti,
Ki önmaga azt botorúl
Megveti? -

Töltsünk tehát bucsuzóra
Még egyel,
Csengjen össze víg zörejjel
S nyeljük el.

Hej, ha minden szív így össze
Hangzanék,
Könnyen a mi rosz, legyőzve
Volna rég.

Éljen minden igaz ember,
Jó barát,
Mennyi cseppet nyelünk annyi
Éven át!

Egyesüljünk – mint ez emelt
Serlegek,
Emeljenek minket honfi
Érzetek.

S bátran mehetünk hatalmas
Csatára,
Küzdni üdvet szegény magyar
Hazára.

De a veszélyben egymást el
Ne hagyjuk,
Árulóként egymást meg ne
Tagadjuk.

Most köszöntsük hölgyeinket
Végre fel:
Ki igaz szívü, kedvesét
Nyerje el!

Magyar ajku, tiszta keblü
Hölgyei
Honunknak, mindannyi ékes
Gyöngyei,

Legyetek felettünk őrző
Angyalok,
Ragyogjatok mint az égi
Csillagok.

Bennetek rejlik a nemzet
Élete,
A hazának borúja vagy
Fénylete;

Teremtsetek hát egy dicső
Utókort,
Melly haladja tisztaságban
Meg e bort.

Tiszta magyarvér nemzedék
legyen ez,
Melly saját nyelvére örök
Fényt szerez…

Mert a míg a magyar nyelv olly
Idegen,
Magyar vérrel nyert és magyar
Földeken,

Holt a nemzet, és puszta szó
A haza,
Mellynek nem lehet reménye,
Sem java.

Már hevülünk… talán elég
Is volna
E pohárral, ha még egy szóm
Nem volna.

(Bár ne csak akkor kerülne
Kebelünk,
Hogyha illyen kedvderítő
Bort nyelünk.)

Kösse össze nemzetünket
Védegylet,
Olly hatalmas, melly lélekre
Kiterjed.

Tárgya ne csupán anyagok
Legyenek, -
A hazának szívünket is
Tartsa meg!


Forrás: Vers és próza. Irta Herczegh Victor. Pesten, 1846. Geibel Károly bizománya.