Pekry Károly (Pekár Károly 1869-1911): Még zöld a lomb...

 

Még zöld a lomb, a lég is enyhe,
Terem a réten még virág,
S érezni már az őszi csendbe,
Az elmulás fuvalatát.

Elhervad a rét vadvirága,
A levelek lehullanak,
Meggyöngül majd a napsugára,
Minden mulandó, hervatag.

De a lenyugvó esztendőre
Jön uj tavasz, uj kikelet,
Örök mulást, itt mindörökre
Örökös uj élet követ.

Képzeljetek el, hogyha tudtok,
Ezer ily őszt s ezer ily tavaszt,
Ezerszer hajtott és lehullott
Az elhervadt lomb és haraszt.

Képzeljetek el – s megtudjátok:
Mily végtelen az ezredév,
Hogy nemzetünk eddig fennállott,
Megértitek történetét.

Hogy mily mulandó minden itten,
Beszélhet róla im e vár,
Csak néhány század tovaröppen
És romban áll a sziklavár.

Megdől Hellász s a régi Róma,
De ez a nemzet fennmaradt,
S hol forrt a népviharnak sodra,
Megállt, mint egy gránit darab.

Pedig sok volt az ellensége;
Feldúlta a török, tatár,
Ott tépte,marta a szivébe,
Hogy csüggedett reménye már.

És mindig volt, ki szembe szállott,
Kész vivni a végső tusát,
Megvédeni a szabadságot,
A nemzetet, e szép hazát.

Azért jövénk óh szent Szabadság,
Azért hozánk most is ide,
Azoknak, kik e hont megvédték,
Koszorut sirjuk fölibe!

Friss zöld koszorut ez Emlékre!
Felejtve most a gyász, a vér,
Büszkén fonunk ez Ezredévbe
Babért a meghalt hősökért.

Nem halt meg az, miért ők haltak,
A szabadság el nem veszett,
Mit életükkel oltalmaztak,
A haza el nem veszhetett.

És áll a hon ez Ezredévbe,
S az Emlék áll sirjuk felett,
S babért hoz a Honvédemlékre
Az ünneplő honszeretet.

Friss zöld koszorut ez Emlékre!
Felejtve most a gyász, a vér,
Büszkén fonunk ez Ezredévbe
Babért a meghalt Hősökért!

Forrás: Tanulók Lapja 3. év. 43. szám, 1896. okt. 25.