Pajor István (1821-1899): A Bekesekhez. - Paródia Berzsenyi „A magyarokhoz” c. ódájára. -

 
Bomlásnak indult hajdan erős bekes!
Nem látod a megy színe imként fakúl?
Nem látod a boszús molyoknak
Ostromait nyomorúlt irhádon?

Nyolcszáz havaknak morgalomárja közt
Pankrót uradnak czopfja erősen áll,
Ámbár ezerszer vak tüzében
Önmaga volt, ki magát pofozta.

Megdönti, hidd el, mostani kopni tért
Béllésed; egy lágy ősz dere csípi el
A vén urat, ki annyi ádáz
Kortesütést mosolyogva tűrt el.

Nem ronthatott el tégedet egykoron
A vad szopóczák xerxe-i tábora,
S gallérod ostromló kutyáknak
Sarkaidat követő csoportja.

Nem fojthatott meg, bár közepett vala
Folyvást a boszús franczia Győr alatt,
A szent roknvérbe füresztő
Tisztujítás tüze közt megálltál.

Mert régi béllés s belhoni czérna volt,
Mi összetartott fergetegid között, 
Üttetve győztél, bár uradnak
Sokszor inába szökött a szíve.

Most por, penész és molykaraván emészt!…
Nézd bár a bundát, melyen az északi
Szélvész ki nem fog, benne termő
Férgek erős szíjait megőrlik.

S végtére ködmönfoltnak alig való…
Így a bekesnek támasza, talpköve
A birkabéllés, mely ha elnőtt,
Róma ledől s rabigába görbed.

Mi a bekes most?… Rút kaczamajka váz,
Letépve fényes préme; könyökre lyuk;
S tökéletesen szőrment ölén
Kotlanak a kegyeletlen érczék…

De jaj, csak így jár minden az ég alatt;
Forgó viszontság járma alatt nyögünk;
Tündér szerencsénk földhő vág, majd
Légbe röpít, valamint a lapdái.

Felforgat egy félszázad igen sokat;
Lám a diák nyelv szép ege béborúlt,
Ledőlt már sok nemes barangláb
S még hihietőleg igen sok eldől…

Forrás: Tanulók Lapja 5. évf. 18. szám, 1898. máj. 1.