(A korabeli helyesírás
meghagyásával!)
Falu végén kurta korcsma,
Oda rúg ki a Szamosra;
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.
Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség.
De a korcsma bezzeg hangos!
Munkálódik a cimbalmos,
A legények kurjongatnak,
Szinte reng belé az ablak.
„Korcsmárosné, arany virág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifju babám!
Húzd rá cigány, huzzad joban,
Táncolni való kedvem van;
Eltáncolom a pénzemet,
Kitáncolom a lelkemet!”
Bekopognak az ablakon:
„Ne zúgjatok ollyan nagyon,
Azt üzeni az uraság,
Mert lefekütt, alunni vágy!”
„Ördög bújjék az uradba,
Te pedig menj a pokolba!
Húzd rá cigány, csak azért is,
Ha mindjárt az ingemért is!”
Megint jönnek, kopogtatnak:
„Csendesebben vigadjanak,
Isten áldja meg kendteket;
Szegény édes anyám beteg.”
Feleletet egyik sem ad,
Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének,
S haza mennek a legények.
Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 6. sz. jan. 8. kedd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése