Karácsony Sándor (1891-1952): A magyar béke (könyvismertetés)

 

Karácsony Sándornak elolvastam már néhány kiló könyvét, de még mindig nem tudtam vele teljesen tisztába jönni. Ebben hál istennek nem állok egyedül: Németh László is azt mondta egyszer, hogy ha ráér, utána jár ennek a Karácsony Sándor-féle csodának. Annak tudniillik, hogy ez a csodálatos, szabódezső-típusú professzor hogyan vált egy egész nemzedék nevelőjévé, nemcsak, sőt nem annyira írásai, mint sajátos egyénisége által. Az Exodus könyvkiadó majdnem egész működése abból áll, hogy évről-évre kiadja – előre meghatározott gyűjtőcím alatt – Sándor bácsi az évben írt cikkeit, elmondott beszédeit. Legérdekesebb, hogy az így egybetuszkolt írásokból álló kötet aztán odasorjázik Sándor bácsi eddigi köteteihez. A neveléstudomány társas-lélektani alapjai című életmű IV. részének (amely A társas-lélekalsó határa és a jogi nevelés tudós címet viseli) második kötetként: A magyar béke fő-, és Háborúból békére (reformra) nevelés alcímmel.

Sándor bácsi sajátos észjárása az előszóban bizonygatja, hogy magától állt össze kötetté évi munkája, mint a többiek is, de nem tud meggyőzni arról, hogy a folklorisztikus kutatásokra való buzdítása lényegi kapcsolatban van a békével, a jogi neveléssel s így tovább, vagy legalábbis több köze van a békéhez, mint bármelyik más kötetének címében adott fogalomhoz. Egyszóval: van ebben a könyvben minden. Van valóban a magyar békéről, van a nyelvlélektan tudományos eredményeiről, tudományos életünk reformjáról, szabadművelődési problémákról, népkultúráról, nevelési kérdésekről, érettségi dolgozatok bírálatáról, Pestalozzi nevelési rendszeréről, és novellisztikus formában Sándor bácsinak a román, szerb, cseh és ruszin népek közötti élményeiről. Egyetlen, ami valóban eggyé kapcsolja ezeket az írásokat, írójának profétikus szerepe. Az, hogy Sándor bácsi minden megnyilvánulása papírt lát, természetesen bőséges ismétlésekre vezet, nemcsak az egyes kötetekben, hanem egy köteten belül is. Nem sajnáljuk tőle ezt az ismétlési lehetőséget, hadd olvassák a legfontosabb igazságokat azok is, akik csak egyik-másik könyvéhez jutnak hozzá.

Karácsony Sándor ezután is titok marad előttem. Mégis úgy látom, hogy jelentősége nem írásainak valamiféle rendszerétől, mondanivalóinak objektív értékétől függ. Amit ő magyar nevelésül követel például, az – hiába is írja le s mutatja meg -, nem tanulható meg könyveiből, azt utána nem tudja senki sem csinálni. Szerepe két dologban nyilvánul meg igazán: az egyik az írásaiban szerte-szét szórt pompás gondolatok, ötletek, jellegzetesen magyar magatartást bizonyító adatok gazdagsága, a másik az a hatalmas igény, amely benne testesült meg: a magyarul élés fanatikus akarása. Lehet, hogy Sándor bácsi sem találta meg még a magyarság igazi ismérvét, de életműve ércnél maradandóbban testesíti meg egy egész nép igényét: magyar vagyok, magyar módra akarok alkotni, beszélni, gondolkodni, egyszóval: magyarul élni.

(Exodus)

PÉTER LÁSZLÓ

Forrás: Tiszatáj I. évf. 8-9. sz. 1947. okt.-nov.

Veres Péter: Húsz év (könyvismertetés)

Két ember van ma ebben az országban, aki a népi irodalmon nevelődött ifjúság sajátos közvetlenséggel „bácsinak” nevez: Sándor bácsi, Karácsony Sándor, a magyar észjárás és magyar műveltség misztikusa, és Péter bácsi, a világos, paraszti józanság, kristálytiszta gondolkodás és stílus irodalmi megvalósítója. Veres Péter most múlt 50 éves: erre az alkalomra adta ki e gyűjteménye kötetet a kiadó. Vagy életében, vagy halálában minden valamirevaló író megéri, hogy írásait gyűjteménybe, szemelvényes kötetekbe, antológiákba szedik: Veres Péter ötvenedik születésnapján megérte, hogy legszebb írásaiból válogatott kötettel ünnepeljék, s egyben bemutassák húsz éves írói pályájának legértékesebb terméseit.

Aki nem ismeri még Veres Pétert, az írót: ebből megismerheti. Aki nem tud hozzájutni tízegynéhány kötetéhez, most a legfontosabbakat ebből az egyből olvashatja. Aki nem ér rá elolvasni Veres Péter összes könyvét, ebből az egyből tájékozódhat azokról a világnézeti, társadalmi, politikai eszmékről, amelyekkel Veres Péter a világot s benne a magyarság sorsát nézi, és írói hitvallásáról, amellyel a benne elválaszthatatlanul eggyé forrott politikai és írói feladatát, hivatását vállalja.

Szép és hasznos ajándék ez a könyv, az áldozatos kiadó dicséretet érdemel érte. Azon ugyan lehetne vitatkozni, hogy a szemelvények miért ebből s miért nem amabból a műből valók (pl. miért van öt fejezet a Mit ér az ember, ha magyar kötetből, s miért csak egy a Számadásból, s az is szépirodalmi részlet), de ez minden szemelvényes munkánál vitatható. Jó lett volna azonban, ha itt újraolvashatnánk Veres Péter első cikkét, amelyet hozzászólásként írt 1928-ban a Századunk c. folyóiratban, s melyet kötetbe szedve egyébként sem láttunk még. Ebből s a Számadásnak a magamegrajzolta lelki fejlődését tartalmazó részeiből meglátnák Veres Péter írói és politikai útját. Az első cikkéből például tanulságosan derülne ki, hogy az író, aki még eddig nem jutott ahhoz, hogy kiírja magát, tele van mondanivalóval, témabőséggel, s hely híján ebbe az első cikkbe zsúfolja bele gondolatjelek, zárójelek közé és hosszú, hosszú alárendelt mellékmondatokba. Amint felfigyelnek a paraszti „őstehetségre” s megnyílik előtte a szerkesztőségek, könyvkiadók ajtaja, úgy tisztul ez a zsúfolt mondanivaló: alkalma van szépen sorjában, józan ridegparaszti logikával kifejteni nézeteit. S ebben utolérhetetlen Veres Péter: olyan ízesen, magyarul, egyszerűen és mégis színvonalasan tán senki sem tud beszélni és írni ebben az országban, mint ő.

Ismétlem: a könyv hasznos, szép mű, de mg hasznosabb lehetett volna, ha a kiadó tekintettel lett volna bizonyos irodalomtörténeti szempontokra is, természetesen úgy, hogy se az irodalmi, se a ma mellőzhetetlen, helyes értelemben vett politikai nézőpont ne maradjon figyelmen kívül.

(Misztótfalusi)

P. L.

Forrás: Tiszatáj I. évf. 8-9. sz. 1947. okt.-nov.

Molter Károly: Örökmozgó (könyvismertetés)

- Életkép 3 felvonásban -

A színdarab időszerű kérdést bogozgat: a polgári renden levők gyógyíthatatlan úrhatnámságát. Egy székely kisváros úri kupaktanácsa forgolódik előttünk. (Állandó színhely: az öreg Gyaraki vendéglője.) Lényegileg ennek az úri klikknek a szociológiai képe rajzolódik elénk, amennyire ez egy vendéglő szűkre szabott „színpadon” lehetséges. Ezek az „urak” mindenekelőtt nagyképűek: a kitüntetettet úgy ünneplik, mint valami providenciális államférfit, de egyébként sanda gyanúval lesik egymást és ha az egymás utálása kirobban belőlük (mint pl. a III. felvonás 11. jelenetében), kitűnik, hogy milyen jól ismerik egymást. De azért, ha csúnyán tudnak is egymásról csúnyákat mondani, életük tartalma és szociológiájuk mottója mégis az: urak vagyunk. Jó úrnak lenni – az öreg Gyuraki is valami úri dologgal – bizottsági tagsággal – akarja tisztes polgári múltját megszépíteni. Nagyobbik lánya, Zsuzsika is azzal bizonytalankodja végig a darabot, hogy nem tudja eldönteni. ügyvédné legyen-e belőle, vagy Bedő Pali mellé szegődjék, aki ugyan talpig ember, de csak afféle „mindenes”. Igaz, olyan értelemben is az, hogy mindenhez ért: ő szerkeszti székely eszével az „örökmozgót” – afféle zenélő, flekkensütő masinát. De hiába, nem úriember és nem – párbajképes.

A bonyodalmat okozó motívum – Zsuzsika kezéért a vendéglő úri törzsvendégei versenyt hirdetnek és rendeznek meg holmi „feltalálók” között (Bedő Pali is „feltaláló”) – erőltetett és bántó is (érzi ezt maga Zsuzsika is), de jó alkalmat ad az írónak, hogy színes, érdekes, feszült helyzetekkel telített drámai cselekményt szerkesszen meg.

VAJTAI ISTVÁN

Forrás: Tiszatáj I. évf. 8-9. sz. 1947. okt.-nov.

 

Oláh Gábor: Deák György, a bérkocsis

Háborús regény, az első világháború idejéből, de az író csak szokványos korrajzot ad, egész erejét a főalak megformálására fordítja. Deák György, a bérkocsis afféle őserejű ember, a romantikus naturalizmus látásmódja szerint. A regényben csak ő számít, de a nagy erejével voltaképp nincs kivel megküzdeni, ha csak a sorssal nem, amely mind a három fiától megfosztja, utoljára a legkedvesebbiktől. Ebbe a csapásba már beleszédül, elhagyja magát, pocsékolni kezdi a vagyonát és végül oda jut, ahol kezdte, a büszke fiákeres beáll talyigásnak.

Kétségtelen, a kemény derekú bérkocsisnak a sorssal való harcában van valami a szegényemberi, paraszti élet végzetességéből. De inkább őrlődés, elkopás, mint harc. Deák György nagy erejének árnyékában a körülötte élők semmivé törpülnek: nincs szó igazi személyes harcról. Az asszony mukkanni se mer, a negyedik fiát, aki otthon a beteg tüdejével és háborúellenes világnézetével kínlódik, semmibe se veszi, leányának a sorsa pedig, aki egyetlennek száll vele szembe, az apa megkerülésével kissé a rém-romantika vágányára tolódik át.

A regényben kétségtelenül nagy írói kvalitások csillannak meg, nyelve ízes, szemléletes.

(Misztótfalusi)

V. J.

Forrás: Tiszatáj I. évf. 8-9. sz. 1947. okt.-nov.

Sinclair Lewis (1885-1951): Elmer Gantry (A prédikátor) – könyvismertetés

Sinclair Lewis új könyve nem meglepetés számunkra: túlzsúfolt eseményeivel, éles és őszinte kritikájával, melyet az amerikai kisvárosok, gazdag és tekintélyes polgárok, különböző vallásfelekezetek vezetői felett gyakorol.

Elmer Gantry erőszakos, hiú, becsvágyó egyéniség, aki másoknak, sőt önmagának a félrevezetésével jut el a megálmodott pozícióig. Nincs benne semmi az igazi lelkészek egyéniségéből, érzelmes, szilaj. Mindenkit megtéveszt külső ihletettségével, hangja erejével, pátoszával. Sok megpróbáltatáson megy keresztül, először nem is akar prédikátor lenni, később csatlakozik Sharon Palconer evangelista csapatához. Ezek a „lélekmentők” az emberek misztikus, romantikus hajlamaira támaszkodva nem a legteljesebb ártatlanságban élnek egymással. Elmer Gantry megy a maga kijelölt útján, mindent elér, amit akar, az erénycsősz szerepét is játssza, közben erkölcstelen életet él. Majdnem leleplezik, s ekkor a javulás útjára próbál lépni, ijedtségből és pozícióféltésből.

A regény óriási anyagot ölel fel. Takargatás nélkül festi írója az amerikai kispolgárok életét, a methodista és baptista egyházak vezetőinek hibáit és erényeit. Alakjai valóságosak és eredetiek, és ami a legfontosabb, nagyon emberiek. Sinclair Lewis biztos kézzel irányítja hőseinek sorsát, nyelvezete kifejező és tömör. A fordítás László Ferenc munkája.

(Nova)

KELEMEN IMRE

Forrás: Tiszatáj I. évf. 8-9. sz. 1947. okt.-nov.