2019. aug. 14.

Majthényi György (1885-1942): Zsuzsika iskolába megy




Jaj, esik az eső, micsoda rút idő!
Szél is dudál. Be csúf egy reggel.
Elküldjük-e az iskolába,
Vagy mit csináljunk a gyerekkel?
Sápadt szegény, a szeme bágyadt,
Köhög is még.
Nem tudsz sütni napocska?
Majd szólok szélanyónak, kösse be fiait
Egy jókora nagy zsákba és ne eressze ki…

Kávét se kérsz, galambom? No muszáj. Csak egy kortyot.
Egy kortyot, csak egy kortyot:
Édesanya kedvéért!
No még egy kortyot, ezt meg
Édesapa kedvéért.
És egyet bátyókáért, egyet Tomi kutyáért,
Egyet meg magadért is, Zsuzsóka, kicsi lányom.
A kiflit meg idetesszük a tízórai mellé.
Igy jó lesz, úgy-e jó lesz? No ládd.
Hisz jól aludtál és nem fáj, úgy-e semmid?
Ne idegeskedj, kedves, hiszen még félnyolc sincsen.

Meleg kabátot adj rá, és sált is a nyakába.

Jól gombolkozz be, lelkem, cudar idő ez máma
S az ernyőd is úgy tartsad, édes kicsi virágom,
Hogy jobbra is láss, balra is,
És fordulj néha hátra.
Vigyázz a villamosra a Zsigmond-utcán végig,
Meg az építkezésnél térj ki, kicsi ágam
S ha átvádolsz az úton, az autókra ügyelj csak,
Alattomosan jönnek, gonosz, dühödt kutyák
S a füledbe csaholnak, hogy megijesszenek.
De te csak menj szép bátran és Isten vezéreljen!

Az ablakból is látni, hogy lódul meg az ernyő
A szélben, és az eső mint veri pici lábát.
Ó, Szél, kegyelmezz néki! Eső, ne verd a kedvest!
Az erősekkel birkózz, ez kicsike gyerek,
Pár napja kelt az ágyból, (a chilusok nem tiszták,
Harminchét kettő-három tized a hőmérséke)
Napfény kellene néki Meránban, vagy Mentonban
És pihenni egy évig, - de, Istenem, miből?

Ó, Szél, kegyelmezz néki! Istenem, vezéreljed!
Jaj az ilyen apának, ó százszor jaj neki,
Csak írni tud és sírni, gyötrődni és zokogni
S ez minden, amivel a gyerekét szereti.

Forrás: Napkelet 6. évf. 1. sz. (1928. január 1.)

Walter Gyula (1892-1965): Szegény, magános csillag




Szegény, magános, kósza csillag.
Nem hívhat már senkit se társúl.
Csak fogy és sorvad, mint az illat.
Csak fogy, kopik, fakúl, és árvúl.
Napok hervadnak, napok nyilnak.
S mit se tud a vigasztalásrúl.
Napok hervadnak, napok nyilnak.
S ő fogy, kopik, akár az illat.

Miért bolyong, maga sem sejti.
Oly céltalan jár, s oly hiában.
Míg egyszer az ég földre ejti.
Leejti a nagy éjtszakában.
S az ég is, föld is elfelejti.
Hisz úgy bolyongott egymagában.
S ki néma, bús ölébe rejti,
még az idő is elfelejti.
(Kolozsvár)

Forrás: Napkelet 6. évf. 2. sz. (1928. január 15.)

Tichy Kálmán (1888-1968): A strandon




- „Csókolom kezét!” – s egy félhalk: - „Jónapot!”…
Csak ennyi az, mit hallanom lehet.
S mit  láttam? Semmit. Udvarias, szives
Köszöntést s visszabólintó fejet.

Tovább hullámzik tarkán a tömeg,
Bókok, unalmak, röpke sóhajok,
Mosoly, kacérság, csábos új ruhák,
Karcsú bokák és napcsókolt karok…
A Vág is zúgva hömpölyög tovább,
A zenekar egy léha valcert játszik,
A hétköznap közömbös malma őröl
S a forgatagban semmi új se látszik.

Pedig vihar száguldott át a strandon,
Nem látva jött, nem értve távozott,
Míg ennyi hangzott: - „Csókolom kezét!”
S rá válaszolt a félhalk: - „Jónapot!”
Két üstökös, két izzó, mély világ,
Két szikraontó, szenvedélyes lélek
Forró viharban egybeolvadott…
(Pöstyén, 1923. augusztus)

Forrás: Napkelet 6. évf. 2. sz. (1928. január 15.)

Finta Zoltán (1896-1947): A vénkisasszony




Arany csengő volt a szive
s nem csengette meg senkise.

Kopott már zengő aranya,
rozsdás is, fakó a szava.

Aki most rázza meg: bolond,
bút hirdet csak, rekedt kolomp.

Őszt jelent, lombnak hullását,
parázs  vágyaknak hunyását

Télt igér, ködöt és párát,
fehér álmainak párnát.

Aki örömre csengeti,
tudom csalódva elveti.

Arany csengő volt a szive:
nem rázta kedvvel senkise.

Forrás: Napkelet 6. évf. 2. sz. (1928. január 15.)